MSI MPG X870E Carbon WiFi: alaplap Zen 5 alá

A felsőkategóriás MPG széria tagja csúcskategóriás lapkakészlettel és számos extrával érkezik.

Bevezető, dizájn

MAG, MPG, MEG: az MSI három termékcsaládja közül az MPG a felsőkategóriát célozza, és a cég saját leírása szerint azok számára készül, akik a csinos külsőt és a magas teljesítményt részesítik előnyben. Erre utal a név feloldása is: MSI Performance Gaming (a másik kettő az MSI Arsenal Gaming és az MSI Enthusiast Gaming rövidítése). Tesztalanyunknak, az MPG X870E Carbon WiFi-nek tehát egy felsőkategóriás, teljesítményorientált, a játékosok igényeire (is) szabott, mutatós dizájnnal rendelkező alaplapnak kell lennie. Nézzük meg, sikerül-e ez neki!

Külső, elsődleges csatlakozók

A külső jegyeket, fizikai kialakítást illetően az X870E Carbon WiFi szépen belesimul a trendekbe, melyek a felső- és csúcskategóriában egyre inkább elrejtik a felhasználó szeme elől a tulajdonképpeni PCB-t. Na, itt azért még vethetünk rá pár pillantást, nem annyira, mint mondjuk a Godlike modelleknél, de azért olyan sok helyet nem hagytak szabadon, tulajdonképpen a foglalat körüli, kötelezően nyitott részen kívül csak az alsó részen egy keskeny sávban, illetve a memóriafoglalatok és a 24 tűs ATX konnektor táján láthatjuk a fekete, itt-ott sávos mintát viselő áramköri lapot. A terület nagy részén valamilyen hűtési megoldás terpeszkedik, némi ARGB világítással megspékelve.


[+]

Felül szokás szerint a 18+2+1 felépítésű VRM részleg melegedését tartja kordában egy nagyobb és egy kisebb bordából álló passzív rendszer – a két egységet egy hővezető cső köti össze. A nagyobb borda, mely egyben a hátsó csatlakozósor integrált takarólemezét is tartja, kapott világítást, mégpedig a gyártó sárkányos logójának képében. Ez egy fényesebb műanyag lemez alatt lapul, szerelésnél érdemes vigyázni, hogy ne karcoljuk meg.

Lefelé haladva a következő elem, ami szemet fog szúrni, a PCIe 5.0 x4 interfészt tartalmazó, közvetlenül a CPU-val összekötött elsődleges M.2 foglalat hűtőbordája. A divatnak és a modern elvárásoknak megfelelően szerszám nélkül szerelhető, a bal szélen kell egy kis fémlemezt benyomni a reteszelés oldásához. A foglalat alulról, illetve a borda felülről is kapott hővezető lapkát, és a bordán még ARGB világítás is van, melyet pogo pines csatlakozósor „táplál”.

Következő állomásunk a fő PCIe 5.0 x16 sín lesz, fém erősítéssel és golyóstollszerűen, push-push módon működő reteszelő mechanizmussal. Ennek használata elég barátságos, hiszen akár nyitott, akár zárt állásában helyére tehetjük a grafikus kártyát. Ha az előbbit választjuk, akkor csak meg kell nyomni a jobb szélen elhelyezett gombot, és a retesz már rögzítette is a VGA-t. Kioldáshoz ismét csak egy nyomás kell, és a rögzítés nyitott állapotba kerül, a kártya eltávolítható. Egyszerű, kényelmes, és lehetővé teszi, hogy a nagy, nehéz és drága VGA-t két kézzel foghassuk.


[+]

A fő PCIe slot alá egy igen méretes borda került, mely három darab M.2 foglalatot takar. Ebből a felső még mindig a CPU-hoz kapcsolódik, és PCIe 5.0 x4 csatlakozást kínál (viszont megosztva működik a PCI_E2 sínnel, így érdemes a kézikönyvből tájékozódni, hogy ne veszítsünk sávszélességet), a másik kettő pedig a lapkakészlettel kommunikál, és PCIe 4.0 x4-esek. Bár optikailag tetszetős, nekünk annyira nem szimpatikus az, hogy a három foglalatot egyetlen borda takarja, ugyanis így elég csak egy saját hűtéssel rendelkező SSD ahhoz, hogy a többire se lehessen felszerelni az alaplap saját megoldását. Maga a borda egyébként szintén kézi reteszelésű, és természetesen az M.2 foglalatok is kivétel nélkül szerszám nélküliek.

Hirdetés

A borda alatt a második erősített PCIe 5.0 x16 sínt találjuk, mely processzortól és az elsődleges sín foglaltságától függően lehet PCIe 5.0 x4 vagy PCIe 4.0 x8. A harmadik PCIe slot (fizikailag ez is x16-os) már nem kapott erősítést, és PCIe 4.0 x4 kommunikációt kínál a kártyák felé.


[+]

Ezen sín alatt, egészen lent jobbára a megszokott csatlakozókat találjuk, tehát itt van az előlapi hang, pár RGB kivezetés, két hűtőventilátor és a visszajelző LED-ek, bekapcsológomb, valamint reset konnektora is. Amire ezeken túl felhívnánk a figyelmet, az egy plusz PCI tápkonnektor arra az esetre, ha sok perifériát csatlakoztatnánk a külső-belső interfészekre, valamint két kis foglalat hőérzékelőkhöz (egy ilyen modult a gyári csomagolás is tartalmaz). Az árkategóriának megfelelő módon nem hiányzik a saját Power és Reset nyomógomb sem, ezek mellett pedig egy apró kapcsolóval az RGB világítást kapcsolhatjuk ki egyetlen mozdulattal.


[+]

Még egy dolgot megemlítenénk: a négy darab klasszikus SATA port, illetve a három darab előlapi USB konnektor (két dupla USB 3.0, egy USB 3.2 Gen 2x2 Type-C) a lapkakészlet hűtőbordája alatt fekszik, így a hozzájuk vezető kábelek jól elrejthetők.

További érdekességek, specifikációk

Az alaplap az előző oldalon említett különlegességek mellett más érdekes megoldásokat is tartalmaz. A 24 tűs ATX konnektor mellett megtaláljuk például az MSI saját EZ Conn nevű 11 tűs csatlakozóját, mely megkönnyíti például egy kompakt vízhűtés csatlakoztatását, ugyanis egy USB 2.0 kivezetést, egy 3 tűs ARGB konnektort és egy 4 tűs PWM ventilátorcsatlakozót fog egybe. A hozzá tartozó átalakító kábel természetesen része az MPG X870E Carbon WiFi tartozékainak.


[+]

Az ATX konnektor felett a hibakeresést lehetővé tévő „kijelzőt”, illetve a bootfolyamat lépéseit mutató (CPU, DRAM, VGA, BOOT) négy SMD LED-et találjuk, majd következik egy újabb ARGB konnektor, két hűtő, egy vízpumpa és egy CPU hűtő konnektor. Ezek közül a fehérrel jelölt pumpacsatlakozó egészen 36 wattig terhelhető.


[+]

Az alaplap hátsó részére áttérve a mai igényeket kielégítő, modern csatlakozóblokkal találkozunk, mi egyedül a dedikált DisplayPortot hiányoltuk kissé, de tény, hogy a potenciális vásárlók túlnyomó része alighanem úgyis dedikált VGA-t használ majd. Mindenesetre összesen kilenc Type-A és négy Type-C USB port áll itt rendelkezésre, az utóbbiak közül kettő az, ami 40 Gbps-es USB4-et és DP-Alt kivezetést is tartalmaz. Kapunk két Ethernetet (5GbE és 2.5GbE sebességgel), optikai és minimalista analóg hangkonnektorokat, csatlakozót a Wi-Fi 7 adapter antennái számára, illetve három gombot, melyekkel az UEFI nullázható, flashelhető. A Smart Button funkciója testre szabható.

Főbb specifikációk
MSI MPG X870E Carbon Wi-Fi
Foglalat AM5
Támogatott processzorok lista
Chipset AMD X870E
Támogatott memória max. 256 GB, 4 DIMM foglalat, kétcsatornás (dual channel) mód, DDR5-8400-5600 (OC), lista
PCIe - 1 db PCIe 5.0 x16; x16 mód
- 1 db PCIe 5.0 x16; x4 mód
- 1 db PCIe 4.0 x4
SATA3 4 db
M.2 - 2 db PCIe 5.0 x4 (mindkettő a CPU-val áll összeköttetésben)
- 2 db PCIe 4.0 x4 (mindkettő chipset, első 22110 kompatibilis)
RAID - NVMe: 0/1/10
- SATA: 0/1/10
Hálózat - Realtek RTL8125 2,5 Gbps LAN
- Realtek RTL8126 5 Gbps LAN
- AMD Wi-Fi 7
- Bluetooth 5.4
Audió Realtek ALC4080 kodek, 7.1 csatorna
USB - kivezetés: 1 db USB 3.2 Gen 2x2, 4 db USB 3.2 Gen1 Type-A, 4 db USB 2.0
- hátlap: 2 db USB4 (+DP-Alt), 2 db USB 3.2 Gen 2x2 Type-C, 9 db USB 3.2 Gen2 Type-A
Videokimenet HDMI 2.1
Formátum ATX
Támogatott op. rendszer Microsoft Windows 10/11 64 bit
Gyártó honlapja hu.msi.com
Termék honlapja MSI MPG X870E Carbon WiFi
Fogyasztói ár kb. 210 000 forint
Garancia 2 év

UEFI

Alaplapunkon az MSI-től az utóbbi időben megszokott UEFI szoftver fut, mely természetesen alapszintű és haladó UI-t egyaránt kínál. Tuninglehetőségekkel az előbbinél is találkozunk, hogy mást ne mondjunk, a memória, az NPU és a processzor kapásból „túlhajtható”. Az előbbi az EXPO profil, az utóbbi pedig a PBO bekapcsolását jelenti. Ezen túlmenően az EZ Config részben pár alapbeállítást tudunk elvégezni, például bekapcsolhatjuk az MSI szoftvereinek telepítését kérő ablak „felugratását” a Windowsban.

[+]

A haladó felület a szokásos opcióhalommal bír, ezeket nem is fogjuk ismertetni egyesével, a lényeg, hogy a legapróbb részletekbe menően megpróbálhatjuk kihozni a maximumot valamennyi komponensből, a feszültségek, órajelek, szorzók és más jellemzők beállításával.

[+]

Mérések

Méréseinket a CPU-tesztekben megszokott módon folytattuk le, egy Ryzen 9 9950X-et segítségül hívva. A konfiguráció gyakorlatilag megegyezett ennek a processzornak a vizsgálatakor használttal, természetesen az alaplapot leszámítva:

Tesztkonfiguráció
Tesztkörnyezet
Alaplap - Gigabyte X870E AORUS Master
- MSI MPG X870E
Processzor AMD Ryzen 9 9950X
Processzorhűtő Fractal Design Celsius S36
Memória 2 x 16 GB G.Skill Trident Z5 Neo RGB
Videokártya AMD Radeon RX 7800 XT 16 GB GDDR6 (driver: Adrenalin 24.10.1)
SSD 480 GB Kingston A1000
Ház Cooler Master Test Bench V1.0
Tápegység DeepCool PX1200G
Operációs rendszer Microsoft Windows 11 Professional x64 (24H2)
Felhasznált segédprogramok AIDA64 Engineer 7.20
Cinebench R15
Cinebench R20
Cinebench R23
Corona 1.3 Benchmark
CPU-Z 2.09 x64
MPC-HC 1.7.13 x64
Indigo Benchmark v4.0.64
POV-Ray 3.7.0.msvc10.win64
UL PCMark 10
UL Procyon
RandomControl Arion Benchmark v2.5.0
SPECwpc v2.1 (7-Zip, Blender, Handbrake)
VeraCrypt Portable 1.23-Hotfix-2
V-Ray Benchmark
Deus Ex: Mankind Divided (DirectX 12)
Forza Horizon 4 (DirectX 12)
F1 2019 (DirectX 12)
Shadow of the Tomb Raider (DirectX 12)
Strange Brigade (Vulkan)

Az alapbeállítások után az AMD Ryzen Master segítségével hoztuk ki a maximumot a processzorból, bevetve a Curve Optimizer kínálta lehetőségeket is. Az eredmények a következők lettek:

Mint látható, az X870E-re épülő Gigabyte és a szintén X870E-re épülő MSI alaplap között nincs értékelhető eltérés a sebességben. Erre mondjuk számítottunk, hiszen két tapasztalt gyártó termékéről van szó, melyek inkább csak az extrák, a tartozékok és az UEFI-be épített tuninglehetőségek területén térnek el.

Értékelés

Sokat tudó, több ötletes megoldást felvonultató, de azért drága alaplap lett az MSI MPG X870E Carbon WiFi, melynek ára bizony átlépi a 200 000 forintos határt. Az e felett érzett döbbenetet persze enyhíti, hogy az általános drágaság miatt a versenytársak nagy része sem olcsóbb, sőt, aki a zászlóshajók között keresgél, az ennek akár másfélszeresét is kifizetheti egy ilyen deszkáért, de aki csak szimplán egy erős AM5-ös lapot keres, az jóval kevesebb pénzből is megúszhatja.


[+]

Amiért az MPG X870E jó választás lehet, az elsősorban a tudásszint, mert a legtöbb extra átgondolt, és nem csak egy képzeletbeli lista kipipálását vagy a marketingrészleg ötleteinek megvalósítását láthatjuk bennük. A hűtés jól kivitelezett, egyetlen kritikai észrevételünk a három alsó M.2 foglalatot egyszerre burkoló nagy lemezt érinti. Minden kártya, minden M.2 SSD szerszám nélkül, könnyen rögzíthető és távolítható el, a VGA-t biztosító reteszelés pedig egyenesen a legjobb megoldás szerintünk azok között, amelyekkel eddig találkoztunk. Az EZ Conn csatlakozó a kompakt vízhűtések bekötését teszi elegánsabbá, a dedikált „pumpakonnektor” pedig 36 wattos terhelhetőségével egész nagy teljesítményű szivattyút vagy több egymás mögé kötött ventilátort is könnyedén meg tud hajtani.


[+]

A csatlakozókínálatot sem érheti kritika, akár a belső, akár a külső oldalt nézzük. Négy M.2, négy SATA, rengeteg USB (közötte két USB4) áll rendelkezésre, valószínűtlen, hogy hiányt szenvedjünk valamiben.

Jövőállóság szempontjából az X870E, és általánosságban az AM5 platform nem áll rosszul, sőt: még az előd, az AM4 is használható ma, a 2024-es Computexen kirakott tervek szerint pedig az AM5 még 2027-ben is támogatott marad (az már más kérdés, hogy az AMD és/vagy az MSI lehetővé teszi-e majd a Zen 5 utáni architektúra használatát ebben a foglalatban), ami bizonyos szempontból elviselhetőbbé teszi az említett magas árat.


MSI MPG X870E Carbon WiFi

Wombath

Az MSI MPG X870E Carbon WiFi alaplapot az MSI bocsátotta rendelkezésünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • MSI

Azóta történt

Előzmények