Gránit az asztalon: teszten az AMD új platformja

Az új asztali processzorsorozat a Ryzen 5 9600X és Ryzen 7 9700X képében mutatkozik be.

Bevezető

A Granite Ridge kódnevű processzorok érkezésének hivatalos bejelentése az idei Computexen történt, a nyitóelődást tartó Lisa Su leplezte le az asztali piacra szánt új platformot. Első körben négy CPU érkezik a boltokba, valamennyi az X széria tagjaként.


[+]

A négyesfogatból először a középkategória tetejére szánt Ryzen 5 9600X és Ryzen 7 9700X juthat el a vásárlókhoz, a csúcskategóriás Ryzen 9 szériára még egy hetet várnunk kell. A kilencedik generációs Ryzenek fő újdonságát a Zen 5 magok jelentik, melyek ugyan most sem hoznak bődületes, forradalmi újdonságokat, de azért ráncfelvarrásnál többnek lehet nevezni.

A velük kapcsolatos újdonságokról, illetve általánosságban a Granite Ridge-ről már írtunk egy mélyebb elemzést, így az ottani információkat nem ismételjük meg részletesen, helyette inkább tesztalanyainkra koncentrálunk, melyek az AM5 foglalatba illeszkednek, és gyakorlatilag minden ma elérhető, erre épülő alaplapban használhatók, feltéve persze, ha a gyártó elkészíti hozzá a megfelelő BIOS-t. Ez persze a nagy márkáknál gyakorlatilag biztosra vehető, így a Granite Ridge-re váltóknak elég egy processzorvásárlásban gondolkodni, nem szükséges rögtön alaplapot vagy esetleg RAM-ot is beszerezni.


[+]

A két friss CPU közül a kisebbik a hat magos, 5,4 GHz-es Turbo- és 3,9 GHz-es alap órajellel rendelkező Ryzen 5 9600X, mely SMT-vel 12 szálas feldolgozást kínál és 279 dolláros ajánlott áron nyit. Ez valamivel kevesebb annál, amivel a Ryzen 5 7600X indult (299 dollár), és körülbelül annyi, amennyiért jelenleg egy Ryzen 7 7700X megvásárolható egy amerikai online áruházban. Ez utóbbi CPU idehaza 115-125 000 forintba kerül most, remélhetőleg a 9600X is nagyjából ezen a szinten nyit majd. A kék csapatból a Core i5-14600K az, ami 299 dollár körül mozog a legfrissebb generációból, ez itthon 125 000 forintért kapható.


[+]

A nagyobbik CPU a nyolcmagos, tehát teljes chipletet használó Ryzen 7 9700X, melynél az alapórajel kicsit alacsonyabb (3,8 GHz), a Turbo viszont magasabb (5,5 GHz). Az SMT itt is aktív, tehát 16 szálon dolgozhat egyszerre a processzor, ennek ára pedig 359 dollár – nem túl meglepő módon a Ryzen 9 7900X (kb. 160 000 forint), illetve a Core i7-14700KF (kb. 160 000 forint) az, ami nagyjából megfelel ennek. Az utóbbi ugye nem tartalmaz grafikus magot, de megkockáztatjuk, hogy a K szériás CPU-k vásárlóinak nagy többségét ez nem fogja zavarni. Természetesen a helyzet hamarosan változhat, hiszen ha minden jól megy, akkor októberben érkezik a 15. generációs Intel platform, az Arrow Lake, de addig minden szempontból az AMD-nél a (generációs) előny.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Két probléma is hátráltatja az új Ryzeneket a játékokban

Az AMD szerint érkezik majd ezekre egy Windows frissítés, ami megoldja a gondot.

Érezhetően gyorsít az új Ryzeneken az érkező Windows frissítés

A 24H2-es kiadás várhatóan októberben érkezik, ráadásul a Zen 3-ra és 4-re is pozitív hatással lesz.

Granite Ridge duplázva: teszten a 9900X és a 9950X processzor

Az egy chipletes 9700X és 9600X után most a nagyobb testvérek fordultak meg nálunk.

Hamarosan megjelenik a Gigabyte új Aorus Master alaplapja

Az AMD X870E vezérlőhídra épülő megoldáson tényleg van minden, mi szem-szájnak ingere.

Előzmények

Komoly erődemonstrációnak számít az AMD ötödik Zenje

A Ryzen 9000 sorozat gyakorlatilag letarolja az asztali processzorpiac felsőházát.

Computex 2024: az AMD idén az asztali és a szerverpiacon is frissít

A Zen 5 és 5c magokra lehet számítani a cégtől, ráadásul a különböző CCD-k eltérő node-on készülnek.

Felpörög az asztali CPU-piac a következő pár hónapban

A friss pletykák szerint az AMD és az Intel is a frissítésein dolgozik.

Negyedszerre is Zen: itt a Ryzen 9 7900X és Ryzen 5 7600X

Az új generáció új magokat, új platformot és új technológiát is hoz – lássuk, mit érzünk ezekből a monitor előtt ülve!