Prémium életérzés Windowszal: teszten a Surface Book 2

A Microsoft noteszgépei mindig is különlegességnek számítottak.

Bevezetés, külső

Többek szerint a világ egyik legjobb 2 az 1-ben notebookja a 2017-ben piacra dobott Microsoft Surface Book 2, melynek 15”-os változatát próbáltuk ki. Egy biztos: a 3:2-es képarányú, nagy felbontású kijelző, a dizájn, a zsanér, a mágneses töltőcsatlakozó valóban egyedivé teszi, csak az a kérdés, hogy a mindennapi használatban hogyan szerepel ez a noteszgép.

Dizájn

A prémium notebookok területén nehéz egyedi külsőt tervezni, a Surface Book 2 kapcsán azonban a Microsoftnak mégis sikerült. Persze nagy vonalakban nincs benne semmi különleges, hiszen matt szürke unibody alumíniumházat kapott, amelyet oly sok verzióban láthattunk már, mégis, a speciális zsanéroknak köszönhetően az ék formájú, de két „állandó vastagságú” elemből összeállított notebook már messziről felismerhető.


[+]

Azt remélhetőleg mondanunk sem kell, hogy a kidolgozás minősége abszolút elsőosztályú, mintha egy egyetlen darabból álló alumíniumtömböt fognánk meg, olyan szilárd hatást kelt mind a táblagép, mind a billentyűzet. A két felet összekapcsoló mechanizmus egyedi, de ennek vannak hátrányai is, például hogy csak korlátozott szögben nyitható.


[+]

A két fél közötti kapcsolatot összesen öt „nyelv” biztosítja, ezek közül a középső hármon találunk érintkezőket, a két szélsőnek csak stabilizáló szerepe van. Az összekapcsolódást mágnesek is segítik, de a reteszelés mechanikus, melyet egy gomb megnyomása után motorral old fel a rendszer – nagyon profi megoldásról van szó, ami garantálja, hogy biztosan ne essen szét véletlenül a táblagép a kezünkben.


[+]

Ami az alsó, saját akkumulátorral is rendelkező dokkolót illeti, ez a már említett, unibody kialakítást kapta, szétszedni hivatalosan nem is lehet. Alul azért látszik, hogy honnan kerül beépítésre a hardver (az extra akkumulátor mellett itt van a dedikált GPU is), de utólag ehhez már nem férünk hozzá. A teljes zártság azért is csalóka kicsit, mert a zsanéroknál láthatóak a szellőzőnyílások – ezek mögött lapul a GPU saját hűtőrendszere.


[+]

Csatlakozók terén sajnos szomorú a helyzet: hiába a rendelkezésre álló hely és a borsos ár, csak két Type-A és egy Type-C USB konnektorból áll a kínálat, és ezek kivétel nélkül 3.1 Gen1 sebességűek. Videókimenetként az utóbbi használható, illetve kapunk még egy SD kártyaolvasót és a tablet részen egy kombinált hangcsatlakozót is. A kínálat összességében szegényes, még úgy így, hogy ide számoljuk az egyedi töltőportot is, amely Surface Connector névre hallgat, és nemcsak a Type-C port mellett, hanem a tablet alján is találkozhatunk vele.


[+]

Ezzel egyrészt a táblagép külön töltése is megoldott, de ami fontosabb, hogy egy USB 3.1 Gen1 csatlakozót is magába foglal (ezt kihasználandó rögtön a tápegységre is került egy ilyen port), így megfelelő adapterekkel a tablet felruházható különböző kivezetésekkel – erre az egységre ugyanis ezen (és hangcsatlakozón) kívül semmilyen egyéb konnektor nem került, ami még akkor is szomorú, ha a Microsoft tényleg csak az esti kanapés sorozatnézés vagy előre elkészített demók futtatásának kedvéért tette szétszedhetővé a készüléket.


[+]

Még ejtettünk szót a kezelőszervekről, melyek a tablet felső részére kerültek, és mindössze két billentyűből állnak: a bekapcsológomb mellett a hangerőt tudjuk állítani velük.

Hirdetés

Belső, teljesítmény

Már említettük, hogy a Surface Book 2 15 nem olcsó, de a specifikációkat nézve legalább láthatóvá válik, hogy nemcsak a prémium kivitelt és a márkát fizetjük meg, hanem részben a hardvert is: a szétszedhető noteszgépbe sikerült besűríteni egy felsőbb kategóriás Core i7-et, rendes méretű memóriát, SSD-t, 260 ppi pixelsűrűségű kijelzőt és mindezek mellett egy 6 GB dedikált RAM-mal felszerelt GTX 1060 grafikus kártyát is.

Specifikációk
Termék megnevezése Microsoft Surface Book 2 15
Processzor Intel Core i7-8650U – 1,9/4,2 GHz, 15 W TDP
Memória 2 x 8 GB SK Hynix LPDDR3-1867
Kijelző 15"-os, 3:2-es képarányú, 3240x2160 pixeles LG IPS érintőpanel
Grafika - Intel UHD Graphics 620
- NVIDIA GeForce GTX 1060 6GB
Adattároló 256 GB Samsung PM961 NVMe PCIe 3.0 x4 SSD
Optikai meghajtó nincs
Kommunikáció Marvell AVASTAR 802.11b/g/n/ac 2x2 Wi-Fi, Bluetooth 4.2
Interfészek - 1 db USB 3.1 Gen1 Type-C
- 2 db USB 3.1 Gen1 Type-A
- SD kártyaolvasó
- Surface Connect (töltés+USB 3.1 Gen1)
- összevont audio ki- és bemenet a táblagépen
Extrák webkamera (720p), billentyűzetvilágítás, 2 az 1-ben kivitel
Akkumulátor 58,9 Wh (dokkolóban), 22,5 Wh (táblagépben)
Méret 343 x 251 x 23 mm
Tömeg 1,89 kg
Operációs rendszer Windows 10 Pro
Gyártó honlapja www.microsoft.hu
Termék honlapja Surface Book 2
Fogyasztói ár 863 000 forint
Garancia 2 év

Teljesítmény

A fenti táblázat alapján a most következő számok nem fognak meglepetést okozni. Bár a háttértár nem döntött rekordokat az x4-es NVME meghajtók között, teljesítménye bőven elegendő arra, amire kell, még ha a teljes készülék árát figyelembe véve kapacitása szűkösnek is mondható.


[+]

Az általános, illetve munka jellegű felhasználás során az erős hardvernek köszönhetően nem lesznek problémáink, és itt már nemcsak az Excelben gondolkozhatunk, hanem rendes 3D-s szoftverekben is, ráadásul a komolyabb multimédiás szoftvereknél is segítséget kaphatunk a GTX 1060-tól. Egyedül a videóvágás az, aminél a 3:2-es képarányú kijelző hátrány lehet, még úgy is, hogy a nagy felbontás, fénysűrűség és kontraszt miatt a panel egyébként alkalmas erre is. De ilyen esetekre ott a külső képernyő csatlakoztatásának lehetősége. Megszokott tesztsorunkat futtatva az alábbi ereményeket kaptuk.

Mérés Eredmény
7-Zip Single / Multi 4319 / 19000 MIPS
Cinebench R15 OpenGL / CPU / CPU Single 96,58 fps / 504 cb / 135 cb
Veracrypt SHA 256 / SHA 512 208 MB/s / 120 MB/s
PCMark 8 Home Conventional / OpenCL 3032 / 3552
PCMark 8 Work Conventional / OpenCL 3038 / 4282
PCMark 8 Creative Conventional / OpenCL 4263 / 6176
PCMark 8 Office 2013 2683
PCMark 8 Storage 4953
PCMark 10 Extended 4598
PCMark 10 Essentials / Productivity 6416 / 5499
PCMark 10 Digital Content Creation / Gaming 4707 / 7274
HWBot x265 2.0 1080p / 4K 21,6 fps / 3,9 fps
SpecWPC 7-Zip Compress* 216,9 sec
SpecWPC Blender BMW 1M* 189,7 sec
SpecWPC Handbreak Normal / HQ 25,3 / 9,2 fps
SpecWPC Maya Shaded Wire 63,0 fps
SpecWPC Python SciPy* 124,5 sec
*a kisebb érték a jobb

A GTX 1060 6 GB-ot látva természetesen felmerül a kérdés, hogy mennyire lehet a Surface Bookon játszani? A válasz pedig az, hogy teljesen jól!


[+]


[+]


[+]

Bár a fenti számok nyilván nem versenyezhetnek egy direkt e célra kihegyezett gamer gép eredményeivel, azért ne feledjük, hogy itt kilókban és centikben is teljesen más eszközről beszélünk. Amiben viszont nincs különbség, az az a tény, hogy a hálózati tápegység használata nélkül ne is álmodjunk hosszú játékidőről, egy több órás utazásnál inkább a filmnézés lesz az, amire a Surface Book 2 bevethető.

Tapasztalatok

Kijelző

A Surface Book 2 15 a Microsoft által PixelSense fantázianéven futó, 3:2-es képaránnyal rendelkező, 15”-es érintőképernyőt használja, amely egy 3240x2160 pixeles, LG gyártmányú IPS panelre épül. A kijelző 394 cd/m² maximális fénysűrűségre képes és 1587:1 kontrasztaránnyal bír, mindezek mellett pedig az sRGB színtér 90%-os lefedésével számolhatunk. Utóbbi paraméter talán nem a legjobb, de (főleg, ha a teljes színtér térfogatát vesszük, amely az sRGB 96,3%-a) általánosabb célú képszerkesztésre így is megfelelő.


[+]

Az uniformitás és a színhűség is bőven az elfogadható tartományban van, sőt kifejezetten jónak mondható: az előbbinél a maximális eltérések 10-13% körül mozognak, míg a színeknél a delta E érték átlagosan 2,02, tehát tulajdonképpen a panel kalibráció nélkül is használható.


[+]

Érzékelhető mértékű PWM-et nem mértünk, így az erre érzékenyebb szeműek sem fognak fejfájást kapni az alacsonyabb fényerőnél villogó háttérvilágítás miatt.

Használat közben

Erős hardvert épített vékony házba a Microsoft, ez pedig olyan kombináció, amibe sokaknak beletört már a bicskája. A Surface Book 2 előnyére válik viszont, hogy nem spóroltak a szellőzőnyílásokkal, bőven került belőle a táblagép több oldalára is, ezen kívül pedig a teljes alumínium hátfal is hőelosztó és -leadó felületként funkcionál, csökkentve a nem kívánatos melegedést. Azt sem árt tudni, hogy a dedikált GPU az alsó egységben foglal helyet, saját külön hűtéssel.

Mindennek köszönhetően általános használat közben, ajánlott energiaprofilnál maradva teljesen némán üzemel a notebook. Nagy, valamennyi magot igénybe vevő terhelésre kapcsolva 3 GHz-re ugrik a CPU órajele, majd ez körülbelül 15 mp után 2,5 GHz köré esik vissza. A processzor hőfoka 42 °C-ról indul, és az első másodpercekben 86 °C-ig melegszik, hogy aztán a visszavett órajellel 73 °C körül stabilizálódjon. Ezen a profilon a hűtés hangja is nagyon halk marad. Általános, CPU+FPU terhelésen is ugyanez a helyzet, és ha a GPU-kat is bevonjuk a játékba, akkor 1,5 GHz-re csökkenti a CPU órajelét a rendszer az IGP terhelése miatt.

Ha „legjobb teljesítmény” profilra váltunk, akkor már alapszinten is hallani a ventilátort, hiszen szinte folyamatosan 3,8 GHz-en megy a CPU, aminek hőmérséklete 50 °C körül mozog. Általános terhelésnél ugyanaz figyelhető meg: 3,1 GHz körül ingadozó órajel, 90 °C-ra melegedő CPU, de a különbség, hogy itt jól hallhatóan dolgozik a ventilátor, így 85 °C-on stabilizálódik végül a CPU 2,8 GHz mellett.

Érdekesen alakul eközben a burkolat hőmérséklete – érdekesen, de nem váratlanul, hiszen, mint említettük, az egész ház egy darab alumíniumból készül, így elég egyenletes hőfokokat kapunk. A tablet hátoldalán például nagy terhelésnél mindenhol 42-43 °C-ra számíthatunk – tehát még ekkor is kényelmesen kézben tartható marad a táblagép, és az alsó egység hátoldala is hasonló hőfokig melegedett egy hosszabb játék után.


[+]

Tekintettel arra, hogy az eddigi mérések felső határértéket jelentenek, megnéztük azt is, hogy mire számíthatunk egy komoly, de életszagúbb terhelésnél – például a Strange Brigade futtatásakor. Mint látható, induláskor ugyan belekóstol a CPU a 90 °C-os tartomány felső részébe is, de alapjában véve azért inkább 75-80 °C között stabilizálódik ilyenkor is a hőmérséklet (bár ekkor már rendesen hallható a ventilátor), mindez pedig 3,6-3,7 GHz-es átlagos frekvencia mellett.


[+]

A GPU esetében 1800-1900 MHz-ig emelkedik az órajel a játék során, a hőmérséklet pedig 70-75 °C-ig nőhet. Csak érdekességképpen megemlítjük, hogy ekkor a CPU 22, a GPU pedig 70 wattot fogyaszt, hosszú üzemidővel tehát nem számolhatunk.

Billentyűzet, hang, üzemidő, értékelés

Beviteli eszközök

A többször emlegetett prémiumérzés a billentyűzeten is visszaköszön: egy merev, határozott visszajelzésű klaviatúrát kapunk. Nem hiányzik a háttérvilágítás sem, ennek apró hibája, hogy a világos ezüst felületen a fehér fény bizonyos fokozatokban szinte eltünteti a karaktereket – de ez azért nem jelentős probléma. A rendelkezésre álló vékony hely hatása azért érezhető a gombok mozgásában, de nem jobban, mint a versenytársaknál. Amit mégis kritizálnánk, az a rendelkezésre álló hely kihasználása: a 15”-es méret ellenére gyakorlatilag a 13”-es Surface Book klaviatúráját kapjuk, numerikus rész nélkül, felül keskenyebb gombsorral.


[+]

A tapipad viszont elég méretes lett, és nagyon kényelmesen használható. Talán sokaknak szemet szúrhat, hogy látszólag hiányzik az ujjlenyomat-olvasó: ez nemcsak látszólag van így, a Microsoft ugyanis teljes mértékben az arcfelismerés és a Windows Hello kombinációjára támaszkodik, ha biometrikus azonosításról van szó.

Beviteli eszköz természetesen a kijelző is: tíz ujj együttes érzékelésére képes, és a tapipadhoz hasonlóan reszponzív. Tabletként használva a Surface Book 2-t teljesen kényelmesen vezérelhető is vele, a nagy képméret pedig ott is segít, ahol a Windows 10 kezelőfelülete esetleg nem ideális az ujjal történő használatra.

Hangszórók

Mivel a Surface Book 2-t táblagépként is használhatjuk, a Microsoft a hangszórókat a kijelző mellé építette, és ezek felénk néznek, így a gépnek meglepően jó hangja van: sem hangerőben, sem dinamikatartomány tekintetében nem marad el a legjobb notebookoktól. Ez persze még nem jelenti azt, hogy filmnézésnél, játéknál nem lenne jobb, ha fejhallgatóra váltunk.

Akkumulátor

Ha a billentyűzet alatti és a táblagépben található akkumulátor kapacitását összeadjuk, a Surface 2 15 gigantikus, több, mint 80 Wh-s tartalékkal gazdálkodhat, így nem meglepő, hogy minimális terhelés mellett 15 óra feletti üzemidőt is elérhetünk. De jól jön ez a kapacitás akkor is, ha például filmet nézünk vagy dolgozunk, egy átlagos munkanapot mindkét használattal kihúzhatunk akkor is, ha nem vittük magunkkal a töltőt.


[+]

Természetesen az erős CPU, dedikált GPU és nagyfelbontású kijelző kombinációja komoly terhelésnél a legnagyobb akkumulátort is képes záros határidőn belül kivégezni, de még így is közel három órán keresztül dolgozhatunk a számítógéppel, ha a GTX 1060 használatáról lemondunk.

Tablet üzemmódban rosszabb a helyzet, ekkor ugyanis a 22,5 Wh-s áramforrással kell beérnünk. Ebben a helyzetben persze leginkább netezni, filmet nézni fogunk, és erre közel 4,5 óráig áll majd rendelkezésre a számítógép.

Értékelés

Nem kétséges, hogy a Surface Book 2 15 egy prémium termék: egyedi kinézetet, elsőosztályú kivitelt és nagyon erős hardvert kínál. Remek lett a kijelző, a zsanér ötletes, a két felet összetartó rendszer és a mágneses Surface Connect csatlakozó maga is dicséretet érdemel. Nagyon jó a billentyűzet, a tapipad – egy szó mint száz, a Windows világában a Surface Book 2 hozza azt, amit a Microsoft egyik csúcs hardverétől elvárnánk.


[+]

Mindez nem jelenti azt, hogy ne lennének hibák, ezek közül pedig elsősorban a csatlakozóhiány az, ami igazán fájó, hiszen hely bőven lenne arra, hogy egy-két további Type-C konnektort, lehetőleg TB3 kompatibilitással elhelyezzenek mind a tableten, mind pedig a dokkolónk. A legnagyobb sötét felhő az idillben azonban az ár: az általunk teszt modell hazánkban 863 000 forintért vásárolható meg, ami már abszolút a luxuskategóriába helyezi ezt a készüléket.

Wombath

A Microsoft Surface Book 2 notebookot a Microsoft bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés