Megjártuk: CeBIT 2003 beszámoló és képgaléria

Hirdetés

AMD, VIA, ALi és a SiS

Izgatottan néztünk elébe AMD-s meetingünknek, hiszen a tavalyi CeBIT óta igazából semmi érdemleges nem történt a cég házatáján (kis túlzással), így szerettünk volna választ kapni egy sor kínos kérdésre. Zárt ajtók mögött fel is tettük őket, de emberünket annyira meglephettük, hogy egy köhögőrohamban majdnem megfulladt. Csendben bólogattunk tehát, és hallgattuk, hogy miért kellett így lennie mindennek, azaz miért teljesen természetes, hogy az Athlon 64 idén szeptemberben jelenik csak meg. Tudjátok, a nagybani helyzet, meg az üvegházhatás...


Opteron szerver


"Partnereink ajánlata.."


P4... akarom mondani Hammer

Gonosz dolog lenne persze úgy beállítani a céget, mint aki nem tesz meg minden tőle telhetőt. Sejthetően megtett, sőt, csak sajnos ez picit kevésnek bizonyult. Azért megtudtuk, hogy az április 22-ei Opteron bemutató már über-biztos, illetve láthattunk is egy pár Opteron alapú szervert, és egyéb Hammer nyalánkságokat, például Hammeres notebookot.


Mégiscsak?


No comment!

A fenti fényképet főszerkesztőnk követte el egy óvatlan pillanatban, és a helyszínen meg sem tudtuk nézni (igen, az ilyesmi tilos). A standból kiérve azonban egy emberként vetettük rá magunkat a haldokló elemekkel tarkított digitális kameránkra... majd... meghűlt ereinkben a vér. OK, hogy egy notebookot fényképeztünk, de ez a 800 MHz kezd hihetetlen idegesítő lenni. Emlékeztetünk mindenkit, hogy tavaly az AMD-nél szintén zárt ajtók mögött, de ugyanúgy 800 MHz-es Hammer gépet gyötörhettünk, ráadásul akkor a hivatalos képviselő úgy fogalmazott, hogy az 1.6 GHz-es mintapéldányok úton vannak. Nos, igen kacifántos úton jöhetnek, ha még mindig nem értek ide. Summa summarum: az AMD sajnos meglehetősen halovány képet festett a tavalyi erőteljes és lelkes állapotukhoz képest.

Az ALI standján nem igazán láttunk minket érdeklő dolgot, sajnos az egykor nagy chipsetgyártó mára árnyéka önmagának. Hammer chipsettel azért készülnek, illetve időnként tesznek felelőtlen ígéreteket, hogy most aztán már igazán az asztalra csapnak és visszatérnek a chipset-ringbe. Ez egyelőre várat magára.

Nem így a SiS, aki a SiS 746FX-től a SiS 748-on át a SiS 755-ig támad az AMD-s fronton, a P4-es vonalon pedig már most rendkívül potens termékskálával rendelkezik (elég a SiS 655-ös, kétcsatornás DDR memóriavezérlővel szerelt P4-es chipsetjükre gondolni, ami igazából semmivel sem rosszabb, mint a dupla annyiba kerülő Intel Granite Bay, sőt). Az igazi durranásnak azonban a Xabre II ígérkezik. HA nem késik, HA igaz amit mondanak, HA, HA, HA (de nem ha-ha-ha!). Sajnos egyébként már most késik, hiszen anno tavaszra ígérték. A jelenlegi állapot június-július, de ne feledjük, hogy egy teljeskörű DirectX 9 gyorsítást ígérő, 8 pixel pipeline-nal és pipeline-onként 2 TMU-val rendelkező, 0.13 mikronos szörnyről beszélünk, ami még nyáron is bőven versenyképes lehet. Télen persze már nem.

Nem éreztük a VIA-nál azt a szerénységet, ami a SiS-re már tavaly is jellemző volt. Stílusban a két cég nagyon messze van egymástól, a VIA valószínűleg elleshetett ezt-azt az Inteltől. Határozottak és rendkívül magabiztosak voltak, pedig nem minden téren áll jól a szénájuk (most mondjuk együtt: sőt). Megvizsgáltuk a Hammer chipsetjeiket, illetőleg sok érdekes felhasználását láthattuk a mini-ITX Eden platformnak. Az MSI-hez hasonlóan a VIA is készül a HIFI-PC koncepcióval, természetesen Eden alapokon. A PC BIOS-ába lépve tudjuk DVD lejátszónak és home audiónak használni a gépet, míg ha hagyjuk bebootolni, a standard Windows köszönt minket. Tetszett.


VIA K8


Autó HIFI Eden módra

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Ramiris szakmai nap, 2003 ősz

    Magyarországon járt az ASUS, az MSI, a Matrox, a Sapphiretech és még jópár cég prominens képviselője. Helyszíni beszámolónk.

  • CeBIT 2004 beszámoló: 1. nap

    A hannoveri kiállításról készült első képes beszámolónkban a VIA, a SiS, a Chaintech és a Club3D újdonságait mutatjuk be.

  • Computex '04 - 0. nap

    Holnap veszi kezdetét a világ második legnagyobb számítógépes kiállítása. Helyszíni riportunk Tajpejből.

  • Computex '04 - az 1. nap képekben

    A kiállítás első napján számos újdonságot jelentettek be a gyártók, így ma debütált az AMD Socket 939 platformja, de az ATI R423 is.

Előzmények