Hirdetés

LG M2352D: tévé és monitor IPS panellel

Bevezető és külső

A tévé-, monitor- és panelgyártóként is számon tartott LG nem hagyhatta ki a ziccert, hogy olyan PC-s kijelzők gyártásába kezdjen, melyekben a tévétuner is helyet kap. A koreai vállalat már viszonylag hosszú ideje jelen van ezen a piacon, monitortévéi már nem egy modellváltáson vannak túl, és úgy tűnik, a terméktípus folytatása a jövőben is biztosított. Az idei évtől azonban ezeket az eszközöket a gyártó Personal TV névvel illeti, ami talán kevésbé egyértelmű első hallásra, mint a korábbi elnevezés. Persze a lényeg nem változik, így a vérvonal nem szakad meg, csak az elnevezés változik, de számunkra nem ez az igazán fontos. Sokkal érdekesebb, hogy az M52 szériába már a sokak által hiányolt IPS panel került. Valljuk be, ez a kijelzőtechnológia tévézésnél hatványozottan nagyobb élvezeti értékkel bír, mint a TN panel, de PC-s felhasználás során sem megvetendő, sőt!

Tesztlaborunkba a 23"-es, LED-es háttérvilágítású M2352D változat érkezett, mely ránézésre akár egy normál TN+filmes monitor is lehetne, hiszen állványa nem tud extrákat, nincs pivot mód, csupán dönteni lehet, azt is korlátozott mértékben.

Ha monitoros szemmel nézzük, ez némi hátrányt jelent, de tévés szempontokat figyelembe véve gyakorlatilag mindegy. Az LG korábbi készülékei sem rendelkeztek "okosabb" állvánnyal, így ezt most nem kérjük számon, csak említés szintjén számoltunk be róla.

A dobozban a képen nem szereplő papírokon kívül az esztétikus és stabil elhelyezésért felelős talpat, a hozzá tartozó állványnyakat, egy kábelrögzítőt, távkapcsolót, külső tápegységet, valamint egy analóg jelkábelt találunk. Az összeállítás egyszerű, azonban a HDMI kábel hiánya nem túl szerencsés. Vásárlás előtt/közben erre érdemes gondolni, nehogy otthon érjenek bennünket kellemetlen meglepetések.

Már csak azért is szükség lesz a HDMI-re (vagy átalakítóra), mert DVI csatlakozó nincs a hátoldalon, így a PC-s használatba vétel sem egyszerű, ha nincs kéznél valamilyen digitális kábel, vagy legrosszabb esetben egy D-Subhoz szükséges átalakító a videokártya felőli részen. A hátoldalon két HDMI, egy D-Sub, SCART és komponens (hozzátartozó RCA hangbemenetekkel) bemenetek találhatók, de kicsit jobbra pillantva további csatlakozókat is felfedezhetünk. Ezek között két darab 3,5 mm-es jack aljzatot találunk, mely közül az egyikk fej-/fülhallgató-kimenetként, míg a másik PC-s hangbemenetként funkcionál. A sorban következő a tárolók fogadására felkészített USB kapu (erről még lesz szó a későbbiekben) és egy PCMCIA/CI foglalat. Utóbbi rendkívül jó hír azok számára, akik nem csak a szabadon fogható digitális csatornákat kívánják fogni, hanem a kódoltakat is – egyébként a UPC MediaCarddal is biztosított a kompatibilitás. (A UPC MediaCardjáról hamarosan külön bemutató jelenik meg a PROHARDVER!-en.)

Mérések és menü

A tesztelést DVI aljzat hiányában HDMI kábel csatlakoztatásával kezdtük (ez nincs gyárilag a dobozban), majd a kalibrálást megelőzően megmértük a gyári beállítást, valamint az egyes előre beprogramozott képi üzemmódokat.

Monitor típusa LG M2352D Personal TV
Technológia IPS
Háttérvilágítás típusa LED (edge-lit)
Kijelző mérete 23 hüvelyk wide
Felbontás 1920x1080
Válaszidő 5 ms (g2g)
Kontrasztarány 1000:1 (dinamikus: 50 000 000:1)
Fényerő 250 cd/m2
Betekintési szögek 178°/178°
Megjelenített színek száma 16,7 millió
Színtérlefedettség sRGB
Csatlakozók D-Sub, 2 db HDMI, SCART, komponens, USB, 3,5 mm jack, CI slot
Teljesítményfelvétel 33 W (24 W kalibrált állapotban)
Integrált tuner analóg, DVB-C/DVB-T (MPEG4)
Hangszóró 2 x 5 W
Gyártó honlapja www.lg.hu
Termék honlapja LG M2352D Personal TV
Ajánlott fogyasztói ár 66 990 Ft

Képminőség és kalibrálás

A dobozból kivéve, gyári beállításokkal...
A dobozból kivéve, gyári beállításokkal...

Élénk / Játékgép beállítások
Élénk / Játékgép beállítások

Mozi / Sport beállítások
Mozi / Sport beállítások

Az előre beállított profilok közül nem könnyű kiválasztani az ideálisat, mivel a kalibrált értékektől mindegyik nagyon messze van. A "játékgép" beállítás tűnik a leghasználhatóbbnak, de még ez sem optimális.

Az adott LG készüléket nem volt könnyű kalibrálni, aminek oka, hogy nemcsak az egyes színcsatornák fényerejét, hanem kontrasztját is külön-külön lehet kalibrálni, a beállításhoz használt program pedig a színek beállításánál nem ad annyira pontos visszajelzést, hogy mindegyiket maximálisan pontosan be tudjuk lőni. Ennek ellenére több próbálkozás után a fenti volt a lehető legjobb, amit sikerült elérnünk az alábbi beállításokat alkalmazva. Az 1,7-es legkisebb delta E picit több, mint amit vártunk (1 alatt lenne ideális), a 6,4 pedig eléggé magasnak számít. Nagy színhűséget igénylő feladatokhoz tehát nem ez a kijelző a legjobb választás, de nem is arra a célra készült.

A 120 cd/m²-es értéken a feketepont 0,22 cd/m², ami 550:1 kontrasztarányt eredményez. Ez alacsonyabb, mint amit vártunk, és egyben arról is árulkodik, hogy a fekete tónus lehetne kicsit mélyebb, de az IPS paneleknek ez az egyik gyengéje, így annyira nem lepődtünk meg ezen. Általában nem szoktuk javasolni ezt, illetve a méréseket is kikapcsolt elektronikai segédletekkel (pl. zajszűrés stb.) szoktuk elvégezni, de a fekete tónuson sokat javít, ha a menüben a dinamikus kontrasztot közepes szinten engedélyezzük. Ez még nem olyan zavaró, de így 0,15 cd/m² feketepont is elérhető, ami már valamennyivel barátságosabb érték.

120 cd/m² – 6500K – 2,2 gamma fényerő kontraszt vörös zöld kék ICC profil
LG M2352D 50 100 0 -17 -25 >katt<

OSD menü

Az OSD menü vezérlésére szolgáló érintőgombok a káva jobb alsó sarkában kaptak helyet, az átlátszó bekapcsológomb mellett. Amennyiben kéznél van a távkapcsoló, javasoljuk annak használatát, ugyanis sokkal kényelmesebb és egyszerűbb használni, mint az előlapi gombokat.

Nem éppen a monitoroknál megszokott, hagyományos menüfelépítéssel találtuk szembe magunkat: egy az egyben az LG tévék magyar nyelven is kommunikáló menürendszerét kapjuk. Gondolhatnánk, hogy az LG tévével rendelkezők előnyben lesznek, de gyakorlatilag minden felhasználó profitálni fog ebből, hiszen a teljes felépítés rendkívül egyértelmű, kezelése pedig roppant egyszerű. Az egyetlen kifogásolható pont az lehetne, hogy nagy helyet foglal el a képernyőn, ám ha az egyes beállításokra a távkapcsoló "OK" gombjával kattintunk, akkor a menü eltűnik, és csak az adott beállítás, illetve a hozzá tartozó beállítási lehetőségek lesznek láthatók kis méretben, a képernyő alsó sávjában.

Válaszidő, input lag

Válaszidő

Az LG 5 ezredmásodperces válaszidőt ad meg, ám IPS esetén ezt érdemes kicsit másképp kezelni. Lényegében az LG M2352D-ben lévő panel kikapcsolt ODC-vel (overdrive) nem túl fürge; tévézéshez még csak-csak elegendő, de a gyors játékokhoz már nem feltétlenül.

Az ODC-t bekapcsolva a helyzet némileg javul, de az utánhúzás helyett masszív túllövés effektnek lehetünk tanúi. Véleményünk szerint, akit a lassú panel zavar, annak az ilyen mértékű overdrive sem lesz meggyőző, de nem megszokhatatlan (annak, aki erre kevésbé érzékeny).

Input lag

Az input lagot a szokásos stopper fényképezéssel vizsgáltuk, aminek eredménye az lett, hogy 30-50 ms közötti eredményeket mértünk; ennyivel volt lemaradva az LG M2352D a CRT monitorhoz viszonyítva. Sajnos ez már soknak számít, ezért megszállott FPS-rajongók jobb, ha inkább egy alacsonyabb késleltetésű megoldás után néznek.

Betekintési szögek

Az IPS panel hozta az elvárható szintet a betekintési szög vizsgálata során. Természetesen az egyre nagyobb szögeknél itt is változik a kép, de ez messze nem olyan zavaró, mint a TN+film panelek esetében – nem is lehet egy lapon említeni ezen a téren a két technológiát.

Fényerőeloszlás

A számok önmagukért beszélnek. A bal oldalon az értékek közel vannak a bekalibrált 120-as értékhez, ezzel szemben a jobb térfélen nagyobb eltérések mutatkoznak, de ez az ingadozás még belefér a tűréshatárba.

Tévé és multimédia

A beépített tunert tesztelni csak a szabadon fogható, kódolatlan DVB-T adókkal tudtuk. A DVB-C kipróbálására nem volt lehetőségünk, és CI-be illeszthető kártya sem volt kéznél. A DVB-T adók vétele nem okozott különösebb problémát (miután sikerült az ideális antennapozíciót megtalálni). Az automatikus kereső viharos gyorsasággal találta meg az összes kódolt és kódolatlan tévécsatornát, illetve a rádiócsatornákat is.

Megpróbáltuk behangolni a szabadon fogható analóg adókat is. A hangolás sikerrel járt, de a vételi környezet közel sem volt optimális. Ezen változtatni sajnos nem tudtunk, ebből kifolyólag az analóg adások zajosak, mákosak voltak, ami természetesen nem a tévé hibája. A kipróbálható digitális csatornák képe viszont rendben volt, de mindez nagyban függ az adott csatorna sávszélességétől is. Például az SD felbontású Euronews kevésbé volt részletes, míg a HD-ben fogható adások pengeélesek voltak, sőt az m1-en az eredetileg nem HD-s anyagok is jól mutattak. Sajnos a fotók nem nagyon tudják visszaadni az általunk látott képminőséget, de referenciának álljon itt pár képernyőfotó:


Duna HD


M1 és Euronews


RTL Klub

Kifogástalanul működött a teletext és az EPG is, sőt még a beépített (nem teletext-alapú) feliratozást is be tudtuk kapcsolni, ahol éppen volt.


EPG

A kép a képben funkciót is remekül tudtuk használni. Az overlayen megjelenített kép pozícióját természetesen a menüből állíthatjuk, ha nem felelne meg a jobb alsó sarok.

PIP - Kép a képben funkció működés közben
PIP, azaz kép a képben funkció működés közben

A beépített médialejátszó elvileg lejátszik hang- és képfájlokat (MP3, WMV és JPG), de mi valamiért nem boldogultunk ezzel, a videók kompatibilitásával is akadt némi probléma. Nem vitte például az x264 High Profile-ban készített killa sample-t, ami egyébként is a médialejátszók egyik mumusa, nem boldogult a Quicktime-mal, a VC-1-ben kódolt WMV-vel és az M2TS kiterjesztéssel. Összességében véve tehát az a tapasztalatunk, hogy a sűrűn használt kiterjesztésekkel könnyedén megbirkózik, de az M2352-be programozott médialejátszó nagyjából a tévékben már ismert szinten mozog. Ez arra elég, hogy 1-2 népszerű kódolással készített filmet vagy sorozatot lejátsszunk, de komolyabb feladatoknál elképzelhető, hogy szükség lesz egy PC vagy más külső médialejátszó segítségére.

Alant egy videó látható az USB-ről lejátszott film közben elérhető hanggal, képpel és feliratokkal kapcsolatos beállítási lehetőségekről.

Végül megemlítenénk, hogy a beépített hangszórók is egész szépen muzsikáltak. Nyilván a minőség nem volt Hi-Fi, de a manapság nagyon ritka és rendkívül drága megoldásokat leszámítva egyik tévé sem képes erre. Az LCD tévék korában amúgy is mindig problémát okoz a megfelelő hangzás kialakítása; ha nem üvöltetjük, akkor az M2352D-ben lévő hangszóró is tökéletesen ellátja a feladatát.

Értékelés

Visszatérő kérdés, hogy érdemes-e esetleg inkább egy olcsóbb 32"-os tévét használni monitorként, ezzel pedig mindent egy csapásra megoldottunk: van egy nagy monitorunk és egy tévénk is. Ebben a témában nem szeretnénk igazságot szolgáltatni, hiszen mások a preferenciák, de az biztos, hogy sokan nem tehetik meg, hogy dolgozóasztalukat elfoglalja egy 32"-es tévé. És akkor még nem beszéltünk a nézési távolságról, a felbontásról, ehhez kapcsolódóan a pixelméretek problémaköréről és egyéb dolgokról.

Az LG egyértelműen nem a nappaliban található tévékkel akar konkurálni, hanem azoknak akar alternatívát nyújtani, akik dolgozószobájukban (ami gyakran közös a hálószobával) nem rendelkeznek túl nagy hellyel, de napközben vagy esti kikapcsolódásként az ágyból, székből szeretnének tévét nézni – akár munka közben, kép a képben. Erre az M2352D tökéletesen alkalmas, és hála az IPS panelnek most már a betekintési szögek problémáját is elfelejthetjük. Utóbbi főleg akkor volt különösen problémás, ha alulról néztük a képet (például ágyban fekve), ahol a TN panel jellemzően a legrosszabbul teljesít.

Igény szerint a kijelző falra is szerelhető, de azt mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a hátrafelé álló csatlakozók miatt alaposan meg kell gondolni, hogy milyen állványt vásárolunk erre a célra: mindenképpen olyat, ami nem akadályozza a kábelek csatlakoztatását.

Térjünk rá az értékelés lényegi részére! A szóban forgó termék remek tévés képességekkel rendelkezik, már csak a PVR (felvétel) és time-shift funkció hiányzik a teljes élvezethez – ha már az USB csatlakozás amúgy is adott. Tekintve, hogy egy hibrid termékkel van dolgunk, ezek hiánya valahol érthető, hiszen az LG M2352D elsősorban inkább monitor, és csak másodsorban tévé, kiegészítve egy kis multimédiás lejátszással, mert ahhoz tényleg felesleges a számítógép zúgatása.

Míg a tévés képességekkel (a médialejátszót leszámítva) maradéktalanul elégedettek voltunk, a nem tévés felhasználás során felemás tapasztalatokat gyűjtöttünk. A DisplayPort hiánya nem zaklatott fel bennünket, ez ebben a szegmensben nem elvárás. Szívesen láttunk volna legalább egy natív DVI bemenetet, még akkor is, ha ez egy átalakítóval egyszerűen megoldható a HDMI-ről, hiszen rengeteg PC-s alapból ezt használja. Ami a használati értéket illeti PC-s szemmel, véleményünk szerint a monitorban lévő IPS panel kellemes képet ad, minőségére sok panasz nem lesz, de egyik hibája, hogy "hardcore" játékra nem annyira alkalmas, mint a gyors TN+film panelek. Az M2352D terepe inkább a munka, a böngészés, a filmnézés és az alkalmi játék, tehát alapvetően sokoldalú használatra ajánlott eszköz, ami emiatt nincs kihegyezve semelyik felhasználási területre.

Tisztában vagyunk vele, hogy egyes konkurens gyártók termékeibe a smart funkciók, a Wi-Fi és a DLNA is bekerültek már, de azok árban is magasabb szintet képviselnek. Akinek erre nincs szüksége (és miért lenne, hiszen jellegéből adódóan úgyis a PC-re van csatlakoztatva), annak így nem kell felesleges pénzt kiadni olyan funkciókért, amit nem használna ki. Apropó, pénz! Tesztalanyunk 67 000 forintért kelleti magát, ami nem kevés felár a korábbi TN paneles verziókhoz képest. Ezért az összegért már tényleg majdnem 32"-es tévét kapunk újonnan (többet fogyasztó CCFL háttérvilágítással). Bízzunk benne, hogy az LG árképzése is kedvezőbb lesz idővel, hiszen ez az első eresztés ezzel a panellel. A gyártó nyitott kapukat dönget az IPS-sel, és az a tény, hogy most egy tuneres változatot is kihoztak belőle, mindenképpen megérdemel egy tetszett díjat, mivel a termék sok szempontból igen jól sikerült, de mint minden, ez sem tökéletes – még.


LG M2352D Personal TV

Daywalker

Az LG M2352D Personal TV-t az LG magyar képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés