Kivi 43UL790LW: 4K tévé egy új szereplőtől

Kipróbáltuk a 4K felbontású, Android TV rendszert használó LED LCD televíziót.

Kezelés

Android TV okostévé

A Kivi teljesen érthető és akceptálható módon nem fejlesztett saját okostévé rendszert, helyette a Google Android TV megoldását licencelik, amelyet kiegészítettek néhány extra szolgáltatással. Az Android TV-nek ezúttal sem lettünk nagy rajongói, mert ezúttal is tapasztaltunk némi belassulást, akadást a navigálás és az appok futtatása során. De az is igaz, hogy szerencsére fagyásba vagy automatikus újraindulásba már legalább nem futottunk bele. A grafikus kezelőfelület kicsit átláthatatlan a viszonylag nagyméretű, egymástól távol lévő ikonok miatt, és ráadásul sok a promóciós tartalom, azaz magyarán a reklám is.

[+]

Az említett extra szolgáltatások egyike a KIVI TV nevű app, amelynek részeként rengeteg, online nézhető tévécsatorna érhető el előfizetős konstrukcióban. A tévén keresztül elérhető a Megogo filmes szolgáltatása, ahol vannak ingyenes és fizetős alkotások egyaránt. A Sport TV nevű részen pedig különféle fitness tematikájú adások, magazinműsorok, edzéstervek nézhetőek, azonban ennek is extra költsége van.

[+]

Ezek mellett természetesen rengeteg, több mint ötezer app tölthető le a Google Playen keresztül. Közöttük megtalálhatóak a népszerű, megkerülhetetlen tartalomszolgáltató szoftverek, így például a Netflix, az Amazon Prime Video vagy az HBO Max is. A YouTube sem hiányzik magától értetődően, és a különféle médialejátszó szoftverek sem, amelyekre szükség is lehet, hiszen a készülék nem rendelkezik gyárilag előre telepített megoldással.

[+]

Valamint a játékok sem hiányoznak, amelyek között megtalálhatóak a kifejezetten komplex, pazar grafikájú darabok is. Azonban ezekről le kell mondani, mert a hardver nagyon gyenge (MediaTek M7322 SoC, 1,5 GB RAM, Mali-470 grafikus vezérlő), ami egyszerűen nem képes a teljesítményigényes appok futtatására. Az ilyen játékok élvezhetetlenül akadnak, vagy néha el sem indulnak, nem az igazi a dolog. Chrome továbbra sincs az Android TV-ben, viszont letölthető néhány böngésző, amellyekkel mód nyílik a különféle weboldalak felkeresésére.


[+]

A tévé mellé járó távirányító meglehetősen szimpla darab. Az átlagosnál jobban néz ki, azonban kevés rajta a gomb, így a csak egy-két szolgáltatás érhető el róla közvetlenül. A távvezérlő ingyenesen letölthető app segítségével kiváltható telefonnal vagy tablettel, valamint a tévé képes együttműködni az USB-n keresztül rádugott egérrel, billentyűzettel és kontrollerrel is. A modell támogatja a Google Assistant révén a hangalapú keresést is (a parancsszavakkal történő irányítást viszont nem), és a dolog magyar nyelven is egész jól, hatékonyan működik, csak sajnos borzasztó lassú.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

SENIOR PHP programozót keresünk

PR Üzleti logikához és ERP rendszerhez igazított egyedi e-kereskedelmi megoldások, webáruházak fejlesztéséhez SENIOR PHP programozót keresünk

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés