Hirdetés

Intel Skylake, avagy a Core i7-6700K és i5-6600K

Hirdetés

Tuning

Szokás szerint most is megnéztük, hogy mekkora órajeltartalék lapul még a két tesztelt processzorban. Ez az i7-6700K, illetve az i5-6600K esetében is viszonylag könnyű feladat, hiszen a "K" jelölésből adódóan szorzózármentes processzorokról beszélhetünk.


[+]

Az Intel ezen a téren is végrehajtott némi változtatást. Az első és talán legfontosabb, hogy végre teljesen elszeparálták egymástól a processzor órajelének alapjául szolgáló BCLK-t, illetve a PCI Express frekvenciáját. Mindez annyit tesz, hogy mostantól szabadon variálhatjuk a BCLK-t is, ugyanakkor az előzetes hírek szerint mindez továbbra is csak a "K" jelzésű processzorok esetében lesz megengedett, ergo szó sincs arról, hogy az Intel kinyitná a néhány éve alaposan bezárt kiskaput.


[+]

A további kisebb változtatások listáját a fenti összehasonlító táblázatban szemlélteti a processzorgyártó.


i7-6700K - i5-6600K [+]

Végül csak a szokásos módon, azaz a szorzó, illetve a feszültség emelésével próbáltuk kihozni a léghűtéssel még stabilan elérhető maximumot a két processzorból. Végül 1,3 voltnál állapodtunk meg, amivel az i7-6700K-ból 4700, míg az i5-6600K-ból 4600 MHz-et sikerült kipréselnünk. Mindez annyit is jelent, hogy ezen a téren továbbra is stagnálás tapasztalható, hisz ilyen órajeleket már a több mint 4 éve megjelent Sandy Bridge esetében is relatíve könnyen el lehetett érni. A hőmérsékleti értékek terhelés mellett most is 80-90 Celsius-fok körül alakultak, ami egyértelműen a gyengébb, pasztás hővezetésre utal a kupak alatt, amiért továbbra is nagy fekete pont jár az Intelnek.

Az órajel és a feszültség együttes emelésének hatására körülbelül 50%-kal ugrott meg a fogyasztás.

Végül a tuning hatását különböző alkalmazások alatt is megmértük.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés