Hirdetés
TGIF
Eheti TGIF egyvelegünkbe muzsikus eszközöket válogattunk össze. Itt van például a leginkább gitárerősítőiről ismert Marshall egyik jubileumi kiadása, amit 50. évfordulójának alkalmából adott ki, csakúgy mint a Major 50 FX fülhallgatót. A legújabb ünnepi termék a Hanwell hangszóró, ami egyben a gyártó első ilyen jellegű eszköze. Kialakítása természetesen egy erősítőre hajaz, de arra azért ügyeltek, hogy ne csak egy divatcikket, hanem egy jó minőségű hangrendszert tegyen le az asztalra.
A fából készült készülékházban két 6”-es hangszóró és szintén két, ferrofluid hűtésű csipogó kapott helyet, a gyártó állítása szerint ezek minden tartományra kiterjedő, erőteljes hangzást biztosítanak, meghajtásukról pedig egy 100 wattos erősítő gondoskodik. A dizájnos doboz a 35 Hz – 20 kHz-es tartományban képes a hangok megszólaltatására.
A Hanwell kiterjedése 435 x 193 x 297 mm, tömege pedig 10,5 kg – ezek a paraméterek hangzásával kapcsolatban bizakodásra adhatnak okot. Tetején három tekerő potméter (hangerő, magas, mély), a főkapcsoló, valamint egy visszajelző LED látható. A bemenet szintén ezen a panelen kapott helyet egy 3,5 mm-es jack aljzat formájában, amihez stílszerű spirálkábelt is mellékelnek a csomagban, így lényegében bármilyen audioeszközzel vagy médialejátszóval összeköthető.
A Marshall Hanwell megjelenését 10 000 darabos limitált példányszámban határozták meg, erről a készüléken lévő számozott fémplecsni is árulkodik. Vételára kereken 800 euró.
Ha már dizájnos hangszóróról beszélünk, akkor érdemes megemlíteni a People People átlátszó hangszóróját (Transparent Speaker) is. A koncepció lényege egy olyan minimáldizájos hangrendszer megalkotása volt, ami bármilyen környezetbe szinte beleolvad, ezért az egyszerű keretrendszerben az oldallapok nem műanyagból vagy fából, hanem üvegből készültek, így a főbb alkatrészeket leszámítva valóban teljesen átlátszó.
Az erősítőn kívül egy 6,5 hüvelykes mélynyomó és két 3”-es hangszót „rejt” a doboz, ez a teljesen moduláris felépítés pedig környezettudatos is, hiszen a burkolat vagy bármely alkatrész meghibásodás esetén könnyedén kicserélhető, vagy igény szerint akár modernebbre is cserélhető. A rendszer összteljesítménye körülbelül 100 watt, és a Marshall dobozához hasonlóan 35 Hz – 20 kHz-es frekvenciaátvitellel bír. Az analóg bemenetek mellett táplált USB aljzattal is rendelkezik, így elvileg Bluetooth és Wi-Fi képességekkel is megfejelhető a rendszer, valamint az erősítő hátába egy Apple Airport Express adapter is becsúsztatható, ha pont ilyen jellegű kompatibilitást igényelnénk.
A People People a Transparent Speaker ügyében egyelőre még a Kickstarter berkein belül kalapoznak, de a 120 000 dolláros cél teljesítéséhez még 37 nap áll rendelkezésre, és máris majdnem 83 000 dollárnál tart a számláló, vagyis eddig minden esélyük megvan a koncepció megvalósulásához. Terveik szerint két verzióban lesz elérhető az átlátszó zenedoboz: egy teljesen összeállított formában, és egy fele akkora csomagolásban, kit formájában, amihez magunk kell beszerezni és méretre vágatni az üveget (a pontos tervrajzok a csomag részét képzik).
Persze nem minden gyártó kívánja követni a letisztult dizájnt, egyesek kifejezetten más módon próbálják meg felhívni magukra a figyelmet. Erre kitűnő példa a táncoló macskás hangszóró (dancing cat speaker), amely már az ízlésesség határsértésének gondolatával kacérkodik. Megszólaltatásához egy 3,5 mm-es jack aljzaton keresztül, hátulról kell behatolni a prémes jószágba, és bármilyen analóg forrásról meghajtható. Működtetéséhez egy 4,5 voltos adapterre vagy 3 darab ceruzaelemre van szükség, és a cicus már ropja is a táncot. Mint az a videón is látszik, mozgáskultúrája egészen szegényes, de azért igyekszik stílusosan felvenni a ritmust.
Szerencsére, ha meguntuk a plüss macsek csípőmunkáját, akkor vigyázzt parancsolhatunk neki; ekkor „egyszerű”, mozdulatlan hangszóróként funkcionál. A táncoló macska vételára 33 angol font.
Nem csak a kimeneti, de a bemeneti oldalon is lehet találkozni furcsa eszközökkel. Scott Garner BeetBox nevezetű dobpadjának megjelenése elég egyedire sikeredett, ugyanis a szokásos lapocskák helyett hat darab céklát (a megfejtést köszönjük tiborandras fórumozónknak) kell püfölni, amelyek érintőszenzorokkal kapcsolódnak a központi dobozhoz, ahol mi más, mint egy Raspberry Pi végzi a feldolgozást és a megszólaltatást.
Moddervilág
Minőségi, steampunk stílusú modding alkotások nem túl gyakran bukkannak fel, ami főleg annak tudható be, hogy elég megosztó irányzat: van, aki rajong érte, és van, akinek feláll tőle a szőr a hátán. A steampunk a modern technológiát múltidéző, neoviktoriánus jegyekkel próbálja meg ötvözni, ami már első olvasatra is elég vadul hangzik, azonban ha a készítő ügyesen megtalálja az egyensúlyt, akkor igazán pazar és biztosan egyedi látványban lehet részünk.
A bit-tech.net fórumában Fuganater egy modderek körében kifejezetten népszerű és gyakori ház, a SilverStone TJ11 steampunk stílusú átalakításába kezdett valamikor nyár végén, és alig néhány napja zárult a projekt. A végeredményt látva semmiképp nem szabad szó nélkül elmenni mellette. Az építkezés megkezdése előtt egy rozsdahatású festéket tesztelt, a kétkomponensű megoldást először néhány ventilátorrácson vetette be. A vastartalmú réteg után fel kell vinni pár réteg „rozsdásító” festéket, amely szinte azonnal reakcióba lép a másik komponenssel, a végeredmény pedig magáért beszél.
Ennek sikerén felbuzdulva darabokra szedte a Temjin tornyot, és nekiesett a kisebb-nagyobb alkatrészek felületkezelésének. A rozsdahatás viszont érintésre ugyanúgy lepereg, mint az igazi rozsda, ezért egy színtelen védőréteget fújt a komponensekre, ez azonban nem várt következménnyel járt: a narancsos-sárgás színhatás sokkal sötétebbre, inkább barnára változott. Ezen először meglepődött, végül olyannyira megbarátkozott vele, hogy így jobban is tetszett neki, pláne, hogy bőrberakások is tervbe voltak véve, amihez ez a szín jobban is illik.
A vízhűtés főleg EK alkatrészekből épült ki, például az ASUS Sabertooth P67 alaplap hűtését is egy EK-MOSFET blokk végzi, Fuganater pedig gondoskodott róla, hogy a blokk teljes egészében látható legyen, de ehhez kicsit meg kellett nyirbálnia a híres Sabertooth hőpajzsot. A pajzs „mesterséges megöregítése” is elengedhetetlen volt az összkép érdekében, ehhez előbb kiglettelte a panelen található apró gödröcskéket, lecsiszolta, majd következhetett a már szinte rutinszerű rozsdásítás. Ezekben a munkafolyamatokban pont az a jó, hogy nem kívánják a tökéletes precizitást, sőt némi elnagyolás és rusztikusság szinte kötelező steampunk stílusjegy.
A folyadék visszahűtését nem bízta a véletlenre, az alsó szekcióban egy 360-as és egy 480-as radiátor lakik; az 5,25”-es bővítőhelyekre egy további 240 mm-es radiátort szerelt, a keringetésről pedig két átalakított Swiftech MCP655 pumpa gondoskodik egy Bitspower Dual Pump Toppal összefogva .
A ház eredeti koncepciójához hozzátartozik a két alsó, 180 mm-es ventilátor, amelyek két oldalsó légbeömlőn keresztül szívják be a friss levegőt. Ezt Fuganater nem akarta bántani, de a ventilátorokat és az egyéb tekergőző kábeleket szerette volna elfedni, ezért az alaplaptálca aljához igazodó takarópanelt készített 1 mm-es alumíniumlemezből. A blokkok, hűtőbordák, rácsok és ventilátorok arany festést kaptak, a rozsdás színvilágot pedig a kábelek homok és barna színű harisnyázásával fokozta.
Az adattárolók eredeti helyét elfoglalták a méretes radiátorok, ezt egy SilverStone FP58 nevezetű, 5,25”-es kiegészítővel orvosolta, amely egy slot-in rendszerű optikai meghajtó és 4 db 2,5”-es adattároló befogadására képes. A teljesen újraszabott előlapon ezen kívül csak a Lamptron FC10 ventilátorvezérlő Nixie csöves kijelzői láthatók, amelyek tökéletesen passzolnak a steampunk stílushoz.
A bőr fontos szerepet játszott ebben az alkotásban: nem csak a külső panelek jelentős része és a belső elválasztó lemez, de a videokártyák hátlapja, sőt még az SLI híd is sötétbarna bőrborítást kapott, sokat dobva az összképen. Az EK Multioption X2 250 Basic tartály sem kerülhette el az átalakítás, szintén bőrruhát kapott, egy rajta vágott ablakon keresztül lehet meggyőződni a „vízállásról”, a könnyebb leolvasást pedig egy felülről világító LED segíti. A fényhatásokról egyébként borostyánszínű LED-ek és LED-szalagok gondoskodnak, ezek táplálása ventilátor tápelosztókról történik.
Szinte nem is létezik steampunk mod valamilyen fogaskerék nélkül. Jelen esetben ezt a „feladatkört” lézervágóval plexiből kialakított alkatrészek látják el. A megfelelő festés után ezek is megtalálták helyüket. Egy másik elmaradhatatlan „klisé” a rézcső; a memória, a processzor és a videokártya blokkokat méretre hajlított csövek kötik össze, ami tapasztalat hiányában elsőre nem ment könnyen, de végül csak sikerült. A pontot az i-re a recept szerint néhány analóg mérőóra teszi fel.
Fuganater azonban még egy lépéssel továbbment, és méretes, régi vákuumcsőből néhány borostyánszínű LED segítségével egyedi fényforrást készített, ami végül a legalsó szinten, a táp és a radiátorok melletti üres térbe került. A végeredmény képei a következő oldalon, a részletes munkanapló pedig a bit-tech.net-en tekinthető meg.
Moddervilág galéria
A héten történt
Egy fontos és egyben történelmi jelentőségű hírrel kezdhetnénk eheti beszámolónkat: épp a múlt hétvégén lett 65 éves a tranzisztor, aminek tömeggyártásra kész változatára a prototípustól számítva még éveket kellett várni, de a felfedezés szinte minden téren (csak hogy a legfontosabbakat említsük: technológiai, iparági és gazdasági) változást hozott, és talán nem túlzás azt állítani, hogy mindennapi életünket is gyökeresen átformálta.
De térjünk vissza a jelenbe! Vagy inkább a jövőbe? Az ünnepek közeledtével a termék- és technikai bejelentések egyre ritkulnak, ami nem csak annak köszönhető, hogy a legtöbb vállalatnál már a bejgliről álmodoznak, hanem a közelgő Las Vegas-i CES miatt is visszafogják magukat. Természetesen a pletykák és előzetesek már szállingóznak, de az igazi nagy durranásra valószínűleg januárban, a kiállítás hetében, illetve az azt megelőző héten számíthatunk, viszont már ezen a héten sem unatkoztunk.
Az LG például pont ma jelentette be, hogy a jövő évtől új okostévéiben már működni fog a hangvezérlés, amihez természetesen a jó ismert Magic Remote távirányító egy felújított változatára is szükség lesz. Reméljük, nem járnak úgy, mint a konkurens Samsung: okostévéinek Smart rendszeréről egy nappal ezt megelőzően derült ki, hogy súlyos biztonsági résektől szenved, így a rosszindulatú támadók aktiválhatják a csatlakoztatott vagy beépített webkamerát és a mikrofont.
A jövő évi kiállítások a nagyobb gyártókat is mozgósítja, köztük az NVIDIA-t, aki a CES-re és az MWC-re megmozgat minden követ a legújabb Wayne SoC-cal kapcsolatban, ami nem más, mint a Grey kódnéven emlegetett új generációs Tegra. A zöldek a hírek szerint a CES-en mutatják be magát a platformot, hogy partnereik a tavasszal megrendezésre kerülő Mobile World Congressig elkészülhessenek a Wayne SoC-ra épülő termékekkel, aminek részletei már most körvonalazódnak. Minden bizonnyal az újdonság nem épp a 99 dolláros tabletek alapja lesz, amivel kapcsolatosan felerősödtek a pletykák a héten.
Ráadásul mostmár nem csak egy 100 dollár alatti ASUS-ról van szó, hanem egy 7"-es Acer Iconia tabletről is, ami szintén nem tűnik túl költségesnek.
Nemcsak a NVIDIA, hanem az AMD is készül a CES-re, de a vörösek sokkal bőbeszédűbbek voltak a mobil Radeonok új generációjával kapcsolatban.
Néhány üzleti jellegű hír is jutott a hétre, amelyek közül elsőként a Samsung váratlan és egyben érdekes akvizícióját emelnénk ki: a dél-koreai vállalat kezébe került az SSD-k gyorsítótárazásáról ismert NVELO, amelynek Dataplex nevű megoldását több, SSD-gyártással foglalkozó vállalat is használta. A másik említésre méltó hír, hogy végéhez ért a CEVA és az Imagination Technologies közti licitháború, így eldőlt az alacsony fogyasztású processzorok tervezésével foglalkozó vállalat, a MIPS sorsa. Hogy ebből mi fog kisülni, azzal kapcsolatban egyelőre mi is csak találgatni tudunk.
Amíg a MIPS jövője kérdéses, addig az Intel gőzerővel ontja magából a CPU-kat. A héten például négy új, Ivy Bridge alapú olcsó mobilprocesszort is bejelentettek, de úgy tűnik, hogy a jövőre vonatkozóan is vannak terveik, hiszen a múlt heti szivárgások után egy friss kémfotó kapcsán ismét újabb adattal gazdagodtunk az asztali Haswellről, pontosabban annak IGP-jéről.
Mint említettük, erre a hétre nem jutott túl sok izgalmas termékbejelentés, talán csak az LG 27EA83 típusú kijelzőt érdemes megemlíteni, ami 27"-es képátlójával és WQHD, azaz 2560x1440 pixeles felbontásával akar hódítani, már ha ki tudjuk fizetni az előrendelésre kitűzött, nem éppen alacsony árcédulát. A héten még a Fractal Design örvendeztetett meg bennünket egy grandiózus és "csecse" számítógépházzal. A Define XL2 nem lesz egy sparmodell, de a gyártó neve hallatán ilyesmire gondolni majdnem istenkáromlással egyenlő.
Végezetül meg egy pár apróságot gyűjtöttünk össze a heti történésekből:
A múlt hét folyamán beszámoltunk a Toshiba újdonságáról, az MRAM-ról, aminek használata komolyabb változásokat hozhat a rendszermemóriák és a processzorban található gyorsítótárak terén. A fejlődés azonban nem állt le, kutatók már dolgoznak a MeRAM-on, ami még ennél is nagyobb energiahatékonyságot ígér.
Furcsán gondolkodnak a tengerentúlon, ugyanis egy felmérés szerint nem csak meglepően sokan érdeklődnek az Apple TV iránt, hanem nagy részük már most biztos benne, hogy meg is fogja vásárolni. Ez már csak annak fényében is érdekes, hogy az iPaddel és iPhone-nal kapcsolatos előző felmérések sem hoztak ilyen magas számokat, mint most az Apple TV.
Heti okosság
Tudástárunk a héten nyolc friss anyaggal bővült!
Ahogy az elnevezés is magában hordozza, az alaplap asztali számítógépünk elsődleges alapja. Ez a jelenleg uralkodó ATX szabványt alapul véve nagyjából 7 különböző területű, többrétegű nyomtatott áramkört takar, mely tartalmazza a rendszer működéséhez elengedhetetlen komponenseket. Az alaplapon található különféle foglalatok, aljzatok és csatlakozók határozzák meg, hogy milyen processzort, memóriát, bővítőkártyát vagy éppen perifériát helyezhetünk bele vagy csatlakoztathatunk a számítógéphez.
Az asztali alaplapok belső felépítése tudástár bejegyzés folytatása ide kattintva olvasható!
Az ATI még 2001-ben állt elő a Xilleon névre keresztelt termékcsaláddal, melyet a cég a set-top boxokba szánt, de később ennek a fejlesztésnek komolyabb szerep is jutott. A rendszer tulajdonképpen egy 32 bites, videófolyamok feldolgozását gyorsító MIPS processzor. Az AMD 2006-ban felvásárolta az ATI-t, így a Xilleon is birtokukba kerül. A rendszerrel a cégnek komoly tervei voltak, így a set-top boxok mellett a grafikus processzorokba is integrálásra került. Elsőként a Radeon HD 2600-as sorozat lett erre kiválasztva, amivel megszületett az UVD, azaz a Unified Video Decoder. Ez az egység felel a különböző formátumú videók gyorsításáért, így tehermentesítve a központi processzort a munka alól.
Az AMD UDV (Unified Video Decoder) tudástár bejegyzés folytatása ide kattintva olvasható!
További friss tudástár anyagaink:
- Alaplapok méretszabványai
- Számítógépházak főbb méretkategóriái
- DVI interfész
- MXM grafikus kártya
- Borderless, azaz "keret nélküli" dizájnvonal
- A szépia fogalom eredete
Kov1024 & Daywalker