Hirdetés

Miért nem bomlanak a cégvezetők a hackerek után?

Esetek és tanulságok


Esetek, tanulságok, következmények nélkül

H4 elmesélte, hogy egy bizonyos önkormányzat szervereit hogyan radírozták le, a vezetés miképpen tagadta le a tényeket, és azt is, hogy valóban tudták, ki követte el, mégsem tettek semmit. Aztán mégis feljelentés született, erre a megvádoltak is feljelentették vádlóikat, és az eset innentől fogva amolyan hazai szitkomként laposodott bele a magyar valóságba, valódi következmények nélkül.

Hirdetés

H2 egy másik történetében egy nyelvi akkreditációval foglalkozó szervezet rendszergazdája annyira rosszul végezte a dolgát, hogy a levelezőszerverük a világ több nagy spammerlistájára felkerült, ezáltal szép számmal gyűjtött be kitiltásokat, black list jegyzéseket is. Egy idő után már csak akkor lehetett levelezni, amikor a rendszergazda beérkezett a munkahelyére, és bekapcsolta a levelezőszervert(!). A hanyag gyakorlatnak végül az vetett végett, hogy a szervezet webszerverének online játékokra való felhasználását már a vezetőség sem nézte jó szemmel.

„Egy ismert nagy üdítőipari vállalatot figyelmeztette a másik ismert nagy üdítőipari vállalat, hogy egy bizonyos kollégájuk értékes adatokat akar nekik értékesíteni” – meséli H1. A vizsgálódás során egy kifejezetten MS Outlookra kihegyezett trójai program felhasználásával kiderült, hogy az inkriminált személy és a „jóindulatúlag” figyelmeztető cég már régebben kapcsolatban álltak, és az adatlopás már jóval ez előtt lezajlott. Amikor a cég figyelmeztette a másikat valójában csak elfedni akarta korábbi akcióját.

Az ipari kémkedés történeteihez csatlakozva H2 állítja, hogy amikor egy fizikai biztonsági cégnél dolgozott kapott olyan megkereséseket, amelyek tárgya az a cég bizalmas adatbázisainak megvétele lett volna. Nem élt a lehetőséggel.

Miért szorul háttérbe a biztonság? Hol hibázik a védelem?

A hackerek véleménye egyértelműen az, hogy a védelemért felelős szakemberek ma alulértékeltek, mind anyagilag, mind szakmailag. Az álvédelemnek és a papírpajzsoknak köszönhetően a legtöbb cég felső vezetése biztonságban érzi magát, de ez egy kétes alapokon nyugvó biztonságérzet. H4 mosolyogva meséli, hogy valamelyik elvégzett legal hacking munkája után megkérték, hogy oldja meg, hogy a riportot mindenképpen egy CISA-végzettségű kolléga írja alá, mert a vezetés úgy gondolta, hogy ettől lesz majd műszaki szempontból is megalapozott, miközben minden szakember tudja, hogy az auditor és a hacker a skála két ellentétes szélén szokott dolgozni.

A hackerek körében a szakmaiságon mindig nagy volt a hangsúly, szakmai profizmusukat, IT-biztonságra specializálódott vájt fülüket tartják ma is egyetemleges ismertetőjelüknek.

A védelem másik aspektusa a már létező biztonsági elemek hatásfoka. H3 szerint a jelenlegi vírusvédelmi technológiák kezdenek elavultak lenni: „A mai vírusirtók ritkán találnak komoly dolgokat. Egyedi vírussal szemben általában tehetetlenek” – állítja. H2 folytatja a gondolatot kiemelve, hogy a biztonsági termékek jó része sajnos csak PDF-ben létező funkciókat támogat, ezek a valóságban nem működnek hatékonyan.

H1 kiemeli, hogy a rossz ellenőrzési, auditori gyakorlat is káros lehet. Az auditorok részéről hiányosságként hozza fel, hogy nincs valódi szakmai tapasztalatuk, és a legtöbb esetben rossz irányból közelíthetik meg az IT-biztonság mély szakmai kérdéseit. Ebből általában rossz becslések születnek, ami félreviszi a védekezésre szánt költségeket, amit aztán rossz helyen és más elemekre költenek el, mint kellene. Ezt a hackerek kívülről is jól látják és ezzel csak nő a késztetésük, hogy bebizonyítsák az adott rendszer gyengeségeit.

H1 szerint a védelmet gyengítő trend még az is, hogy a fejlesztők szinte teljesen negligálják a biztonsági elemek beépítését az új alkalmazásokba. Ennek hátteréről keveset szóltak beszélgetőpartnereim, de a témát egyhangúlag az IT-biztonság egyik fundementális problémájaként azonosították.

A teljes cikk szerzője: Keleti Arthur

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények