Dragon Quest I & II HD-2D Remake teszt

Egy évvel a harmadik Dragon Quest remake-je után most a sorozatot indító kettős is hasonló kezelést kapott – és bármilyen meglepő is legyen, a sorrend tényleg így helyes.

Az első lépések

Mekkora marhaság, hogy a Dragon Quest 3 remake-je egy évvel korábban jelent meg, mint a sorozatot elindító kettősé, nem igaz? Nos, nem. A DQ3 mindig is előzménysztori volt, és ezek az új verziók minden korábbinál inkább kihangsúlyozzák ezt. Ez a most együtt megjelent első és második epizódok esetében még érezhetőbb: bár történetük radikálisan nem alakult át, rengeteg apró bővítés és színesítés történt a történetmesélésben, így a három játék most már úgy is előre megtervezett, okosan felépített trilógiának érződik, hogy az első Dragon Quest fejlesztésekor ilyesmi a fejlesztők eszébe sem jutott. Aki szeretné megtapasztalni az egészet, annak a HD-2D Remake-ek megjelenési sorrendje javallott, vagyis a 3-1-2 sorrend; de az is igaz, hogy nagyon nem lehet mellélőni más kronológiával sem.

A harmadik rész tehát Erdrick története volt, amelyben a hős és kísérete nagy nehezen, rengeteg áldozat árán legyőzik a Baramos nevű démont és annak Zoma nevű gazdáját. A történetet az első rész évszázadokkal később veszi fel, főszereplője pedig Erdrick egyik leszármazottja, aki maga is nagyszerű hőssé szeretne válni. Számára szerencse, milliók számára pedig katasztrófa, de erre rögvest lehetősége is nyílik, hiszen a világot a Dragonlord sárkányseregei égetik fel, a hercegnőt elrabolják, ráadásul az egykor termékeny vidék jelentős része is mérgező mocsárrá alakul. Nem valami eredeti történet tehát az első Dragon Questé – legalábbis ma már így jellemeznénk, pedig hát 1986-ban ez volt az első játék abban a műfajban, amit ma jRPG-nek hívunk. Előtte is készültek persze Japánban szerepjátékok, de ez volt az első, ami anime-jellegű ábrázolást és shounen ritmusú történetmesélést vitt az Ultima világépítését és a Wizardry harcrendszerét keresztező struktúrába. Hatását tekintve a legnagyobb, legfontosabb alkotások között van, még akkor is, ha magányos, csapat nélküli hőse ma akár már stílusidegennek is tűnhet. A második rész legnagyobb újítása pontosan a parti bevezetése volt, de egyébként az első jRPG-s járművet is ebben lehetett kipróbálni.

Dragon Quest I HD-2D Remake

E játékok elsöprő famicomos népszerűsége a konzol japán sikertörténetéhez is alaposan hozzájárult, ráadásul az újfajta élmény olyan csodálatos volt, hogy fejlesztők egész hordája vetette rá magát a műfajra. Közel egy évvel a DQ2 után megérkezett Final Fantasy, majd két nappal később a Phantasy Star is, a többi pedig már játéktörténelem. A legújabb remake gyönyörűen bővíti ki az eredeti játékot is, új területeket, feladatokat, mellékküldetéseket hozva az eredetileg meglehetősen szimpla sárkányölős-hercegnőmentős kalandba. Erdrick általunk elnevezett leszármazottja persze továbbra is egyedül kalandozik, ami azért érezhetően csökkenti a bevethető harci taktikák mélységét, de ezen rengeteg extra lehetőséggel próbáltak variálni az Artdink fejlesztői. A DQ3-remake szinte valamennyi megoldása itt van a felgyorsítható csatáktól a medálgyűjtéssel szerezhető extra képességeken keresztül a variálható nehézségi szintekig, így a játékélmény sokkal szórakoztatóbb, mint az eredeti verzióban.

Hirdetés

Dragon Quest I HD-2D Remake

A DQ1 új verziója sokkal minden téren sokkal többet változott, mint a tavalyi Dragon Quest III – és erre szükség is volt. Az eredeti nagyjából 7-8 órás méretéből egy kétszer-háromszor tartalmasabb remake kerekedett ki, a plusz időért pedig kibővített, illetve teljesen új dungeonök és küldetések felelősek. Az átalakulás azért nem olyan mértékű, mint amit a Final Fantasy VII kapott, de aki ismeri az 1986-os verziót, azt meg fogják lepni a sokkal monumentálisabb csaták, a rengeteg új hősi képesség és a jónéhány méretes járatrendszer. Bár talán nem ezt várnánk egy 2025-ös újrakiadástól, de a remake normál nehézségi szinten is elég kemény kihívást jelent – az, hogy csatában több lény is ránk ronthat, főleg a kaland első felét nehezíti meg, de a szükséges grindelés elmulasztása bármelyik bosst igen halálossá teheti még a kulcsfontosságú, a hőst brutálisan megerősítő Wild Side skill megszerzése után is. (Ezt egyébként az első részben 10 medál után kapjuk meg, a másodikban Peronel automatikusan tanulja meg, a többiek pedig egy skill scrollból leshetik el a fortélyt.)

Dragon Quest II HD-2D Remake

A Dragon Quest II remake-je ehhez képest kicsit könnyebb harcokat hoz: hiába, az, hogy négy karakter lehet a csapatban (és nem három, mint a régi verziókban!) minden új szörnyeteg és főellenfél ellenére is több és változatosabb cselekvési lehetőséget jelent. A DQ2 is fantasztikus bővítéseket kapott, így az megint kétszer olyan hosszú, mint az előd: teljesen új városok is felkereshetők, nem is beszélve az elvárt új dungeonökről, karakterekről, küldetésekről. A főellenfelek nagy része sokkal több narratív körítést kapott, és úgy általában sokkal több párbeszéd van a játékban – és persze ezek legtöbbje kiváló japán és elfogadható angol szinkronnal szólaltatható meg. Mai szemmel nézve a Dragon Quest II persze nem tud felnőni a sorozat legújabb részeihez: a legnagyobb gyengesége talán az, hogy a karakterek meglehetősen lapos alakok. Ez még a teljesen újraírt, alaposan kibővített dialógusokat hallgatva is átjön: roppant zavaró a csapatot vezető Gawain némasága, és az új karakter Matilda sem igazán kidolgozott karakter, legalábbis a mai mércék szerint.

Dragon Quest II HD-2D Remake

Az Erdrick-trilógia két adagban megjelent három remake-je furcsa koncepció mentén készült: a keményvonalas régi rajongók számára a rengeteg bővítés és átalakítás furán hathat, viszont annyira azért nem nyúl(hat)tak hozzá a fejlesztők az alapokhoz, hogy a HD-2D-verziók ma minden további nélkül ajánlhatóvá váljanak. Igényes remake-ek ezek, okosan bővítve és remek játszhatósággal felruházva ezeket a csaknem 35-40 éves játékokat, de némi retrószeretet, nosztalgikus vágyódás azért nem árt hozzá, hogy valaki ma teljes áron beszerezze őket.

A Dragon Quest I & II HD-2D Remake PC-re, PlayStation 5-re, Switch-re és Switch 2-re, valamint Xbox Series konzolokra jelent meg.

A tesztjátékot a magyar forgalmazó Cenega Hungary biztosította.

Bényi László

Összefoglalás

Az első két Dragon Quest igényes remake-je egy csomagban, teljes áron. A DQ1 a legelső jRPG volt, a DQ2 pedig az első a műfajban, ami már teljes partit adott – annak idején mindkettő forradalom volt, ami játékok ezrei követtek és követnek a mai napig. A műfaj azonban annyi változáson és fejlődésen ment át 1986 óta, hogy még ez a kiadás is archaikusnak érződik egy kicsit.

A Dragon Quest I & II HD-2D Remake legfőbb pozitívumai:

  • Igényes és szükséges bővítések mindkét játékban;
  • játszhatóság terén kiválóan modernizáltak mindent.

A Dragon Quest I & II HD-2D Remake legnagyobb hiányosságai:

  • Az első rész még ma is sok grindelést kíván meg;
  • a második rész karakterei elég unalmas alakok.

Hirdetés

Okosórák hardveres szemmel: szenzorok, üzemidő és teljesítmény

PR A látványos dizájn mögött a szenzor, a kijelző típusa és az energiafogyasztás dönt arról, hogy mennyire hasznos a csuklódon az eszköz.