Bevezető
A Granite Ridge kódnevű processzorok érkezésének hivatalos bejelentése az idei Computexen történt, a nyitóelődást tartó Lisa Su leplezte le az asztali piacra szánt új platformot. Első körben négy CPU érkezik a boltokba, valamennyi az X széria tagjaként.
A négyesfogatból először a középkategória tetejére szánt Ryzen 5 9600X és Ryzen 7 9700X juthat el a vásárlókhoz, a csúcskategóriás Ryzen 9 szériára még egy hetet várnunk kell. A kilencedik generációs Ryzenek fő újdonságát a Zen 5 magok jelentik, melyek ugyan most sem hoznak bődületes, forradalmi újdonságokat, de azért ráncfelvarrásnál többnek lehet nevezni.
A velük kapcsolatos újdonságokról, illetve általánosságban a Granite Ridge-ről már írtunk egy mélyebb elemzést, így az ottani információkat nem ismételjük meg részletesen, helyette inkább tesztalanyainkra koncentrálunk, melyek az AM5 foglalatba illeszkednek, és gyakorlatilag minden ma elérhető, erre épülő alaplapban használhatók, feltéve persze, ha a gyártó elkészíti hozzá a megfelelő BIOS-t. Ez persze a nagy márkáknál gyakorlatilag biztosra vehető, így a Granite Ridge-re váltóknak elég egy processzorvásárlásban gondolkodni, nem szükséges rögtön alaplapot vagy esetleg RAM-ot is beszerezni.
A két friss CPU közül a kisebbik a hat magos, 5,4 GHz-es Turbo- és 3,9 GHz-es alap órajellel rendelkező Ryzen 5 9600X, mely SMT-vel 12 szálas feldolgozást kínál és 279 dolláros ajánlott áron nyit. Ez valamivel kevesebb annál, amivel a Ryzen 5 7600X indult (299 dollár), és körülbelül annyi, amennyiért jelenleg egy Ryzen 7 7700X megvásárolható egy amerikai online áruházban. Ez utóbbi CPU idehaza 115-125 000 forintba kerül most, remélhetőleg a 9600X is nagyjából ezen a szinten nyit majd. A kék csapatból a Core i5-14600K az, ami 299 dollár körül mozog a legfrissebb generációból, ez itthon 125 000 forintért kapható.
A nagyobbik CPU a nyolcmagos, tehát teljes chipletet használó Ryzen 7 9700X, melynél az alapórajel kicsit alacsonyabb (3,8 GHz), a Turbo viszont magasabb (5,5 GHz). Az SMT itt is aktív, tehát 16 szálon dolgozhat egyszerre a processzor, ennek ára pedig 359 dollár – nem túl meglepő módon a Ryzen 9 7900X (kb. 160 000 forint), illetve a Core i7-14700KF (kb. 160 000 forint) az, ami nagyjából megfelel ennek. Az utóbbi ugye nem tartalmaz grafikus magot, de megkockáztatjuk, hogy a K szériás CPU-k vásárlóinak nagy többségét ez nem fogja zavarni. Természetesen a helyzet hamarosan változhat, hiszen ha minden jól megy, akkor októberben érkezik a 15. generációs Intel platform, az Arrow Lake, de addig minden szempontból az AMD-nél a (generációs) előny.
Tesztkörnyezet és versenytársak
Tesztágyként a korábbi AM5-ös processzortesztekben is használt összeállításunkat vetettük be, melyben a Gigabyte X670E AORUS Master alaplap és 2 x 16 GB G.Skill Trident Z5 Neo memória található, utóbbit most is az EXPO 1 beállításokkal meghatározott DDR5-6000-es beállításokkal használtuk. A hűtésről a 360 mm-es radiátorral rendelkező Fractal Design Celsius S36 gondoskodott.
Tesztkörnyezet | |
---|---|
Alaplap | Gigabyte X670X AORUS Master |
Processzor | AMD Ryzen 7 9700X AMD Ryzen 5 9600X |
Processzorhűtő | Fractal Design Celsius S36 |
Memória | 2 x 16 GB G.Skill Trident Z5 Neo |
Videokártya | GIGABYTE AORUS GeForce RTX 2080 Ti Extreme 11 GB GDDR6 (driver: 560.70) |
SSD | 480 GB Kingston A1000 |
Ház | Cooler Master Test Bench V1.0 |
Tápegység | DeepCool PX1200G |
Operációs rendszer | Microsoft Windows 11 Professional x64 (23H2) |
Felhasznált segédprogramok | AIDA64 Engineer 7.20 Cinebench R15 Cinebench R20 Cinebench R23 Corona 1.3 Benchmark CPU-Z 2.09 x64 MPC-HC 1.7.13 x64 Indigo Benchmark v4.0.64 POV-Ray 3.7.0.msvc10.win64 UL PCMark 10 UL Procyon RandomControl Arion Benchmark v2.5.0 SPECwpc v2.1 (7-Zip, Blender, Handbrake) VeraCrypt Portable 1.23-Hotfix-2 V-Ray Benchmark Deus Ex: Mankind Divided (DirectX 12) Forza Horizon 4 (DirectX 12) F1 2019 (DirectX 12) Shadow of the Tomb Raider (DirectX 12) Strange Brigade (Vulkan) |
A két főszereplő tehát a Ryzen 7 9700X és a Ryzen 5 9600X processzor, melyek az X széria tagjaként CPU-hűtő nélküliek, viszont integrált Radeon Graphics grafikával rendelkeznek. Részletes tulajdonságaik, illetve a jelenleg közvetlennek nevezhető versenytársak specifikációi az alábbi táblázatban találhatók.
Processzor típusa | AMD Ryzen 7 9700X | AMD Ryzen 7 7700X | AMD Ryzen 5 9600X | AMD Ryzen 5 7600X | Intel Core i7-14700K | Intel Core i5-14600K |
---|---|---|---|---|---|---|
Megjelenés | 2024 | 2022 | 2024 | 2022 | 2023 | |
Kódnév | Granite Ridge | Raphael | Granite Ridge | Raphael | Raptor Lake Refresh | |
Tokozás | Socket AM5 | LGA1700 | ||||
Alap magórajel | 3,8 GHz | 4,5 GHz | 4,7 GHz | 3,9 GHz | E-magok: 2,5 GHz P-magok: 3,4 GHz |
E-magok: 2,6 GHz P-magok: 3,5 GHz |
Magok / szálak | 8 / 16 | 6 / 12 | 8P+12E / 28 | 6P+8E / 20 | ||
Max. gyári memória-órajel | DDR5-5600 | DDR5-5200 | DDR5-5600 | DDR5-5200 | DDR4-3200, DDR5-5600 | |
Max Boost | 5,5 GHz | 5,4 GHz | 5,4 GHz | 5,3 GHz | E-magok: 4,3 GHz P-magok: 5,5 GHz |
E-magok: 4,0 GHz P-magok: 5,3 GHz |
L1D/L1I cache mérete | 8 x 32 / 32 kB | 6 x 32 / 32 kB | 8 x 32 / 32 kB | 6 x 32 / 32 kB | ||
L2 cache mérete | 8 x 1024 kB | 6 x 1024 kB | P-magok: 8 x 2 MB E-magok: 12 MB (megosztva) |
P-magok: 6 x 2 MB E-magok: 8 MB (megosztva) |
||
L3 cache mérete | 32 MB | 33 MB | 24 MB | |||
Kommunikáció a chipsettel | x8 DMI 4.0 (16 GT/s) | x4 PCI Express 4.0 | ||||
Integrált PCIe vezérlő | 28 sáv (5.0) | 20 sáv (5.0) | ||||
Utasításkészletek | MMX, SSE, SSE2, SSE3, SSSE3, SSE4.1, SSE4.2 SSE4A, AVX, AVX2, FMA(3), AES, SHA, CLZERO, AVX-512, VNNI |
MMX, SSE, SSE2, SSE3, SSSE3, SSE4.1, SSE4.2, EM64T, AES-NI, AVX, AVX2, FMA(3) |
||||
Egyéb technológiák | AMD-V, PTE Coalescing, IOMMU 2.5, Sense Mi Technology | EIST, C1E, C-states, Execute Disable Bit, VT-x, VT-d, Hyper-Threading |
||||
Gyártástechnológia | 4 nm FinFet, 6 nm FinFet |
5 nm FinFet, 6 nm FinFet |
4 nm FinFet, 6 nm FinFet |
5 nm FinFet, 6 nm FinFet |
10 nm Enhanced SuperFin | |
TDP | 65 watt, PPT: 88 watt |
105 watt, PPT: 142 watt |
65 watt, PPT: 88 watt |
105 watt, PPT: 142 watt |
TDP: 125 watt PL1: 253 watt PL2: 253 watt |
TDP: 125 watt PL1: 181 watt PL2: 181 watt |
Tranzisztorok száma és lapkaméret |
8,3 milliárd 70 mm² (CPU chiplet) 3,4 milliárd 122 mm² (IO lapka) |
6,5 milliárd 70 mm² (CPU chiplet) 3,4 milliárd 122 mm² (IO lapka) |
8,3 milliárd 70 mm² (CPU chiplet) 3,4 milliárd 122 mm² (IO lapka) |
6,5 milliárd 70 mm² (CPU chiplet) 3,4 milliárd 122 mm² (IO lapka) |
n. a. ~257 mm² |
|
Integrált GPU (IGP) | AMD Radeon Graphics | UHD Graphics 770 | ||||
Ajánlott fogyasztói ár (bejelentéskor) |
359 dollár | 399 dollár | 279 dollár | 299 dollár | 409 dollár | 319 dollár |
A táblázat kattintásra kinyílik
Alkalmazástesztek I.
Általános alkalmazástesztjeinkben az új Ryzenek elég jól teljesítenek, a legtöbb esetben mindkettő érezhető sebességfölényben van az előző generációs változathoz (7700X illetve 7600X) képest. Kivétel ez alól a Handbrake videótömörítéses mérése, ahol az előny nem ennyire markáns, de azért jelen van, illetve a VeraCrypt, ahol eleve viszonylag kicsik szoktak lenni az eltérések.
A 7-Zip tesztje szintén kilóg a sorból, igaz, felfelé – ezt többször is ellenőriztük, de az értékek nem változtak, a Zen 5 láthatóan tud valamit, amit ez a tömörítőprogram nagyon szeret. Érdemes egyébként megnézni még az egyszálas teszteket a Cinebench különböző verziói alatt, ahol a Zen 5 magok kiváló számokat hoznak, mutatva az IPC-ben hozott előnyt.
Alkalmazástesztek II.
A renderelős alkalmazásoknál folytatódik az előző oldalon látott trend, azaz a Granite Ridge gyakorlatilag mindenhol mérhető és a gép előtt ülve is érezhető sebességtöbblettel rendelkezik a Raphaellel szemben. Természetesen ezek a programok általában fokozottan díjazzák a több magot, így az előző generációs Ryzen 9-eket és a Raptor Lake Refresh processzorokat nem tudják utolérni.
A teljes rendszer sebességét mérő PCMark 10 esetében az új Ryzenek nem hoznak igazán komoly gyorsulást, az Adobe termékek használatát szimuláló Procyonnál viszont az újdonságok átvették a vezetést, mutatva, hogy a fotó- és videószerkesztéssel foglalkozók számára kifejezetten ajánlott lehet az új platform.
Játékok
Játékok alatt is az előző oldalakon látottak ismétlődnek, tehát a Raphaellel összevetve érezhető sebességnövekedés figyelhető meg szinte mindenhol, ahol nem ütközünk a GPU-limitbe.
Fogyasztás
Papíron az új processzoroknak jóval kisebb a fogyasztása, mint az előző generációé, de ez az előny inkább csak alacsony terhelés alatt jelentkezik, ha komolyabb számítási feladatot kapnak, akkor ezek a processzorok sem érik be sokkal kevesebbel. Ennek megfelelően a hatékonyság összességében nem annyival jobb, mint amire a 65 watt vs. 105 watt alapján számítanánk, de azért jelen van, ami egyből a számítási teljesítmény/fogyasztás diagramok tetejére katapultálja a Granite Ridge-et.
Értékelés
Bár meg nem váltja a világot a Granite Ridge, az egyszer biztos, de csalódnia sem kell azoknak, akik gyorsulást vártak az AMD új platformjától, mert a sebességnövekedés egyértelmű minden felhasználási területen. Mindez ráadásul alacsonyabb fogyasztással együtt érkezik, így a hatékonyság kiváló a tesztelt processzorok esetében, amit természetesen tovább növelhetünk az ECO mód aktiválásával, ha valakinek ez lenne igazán fontos. Erre az eshetőségre egyébként az integrált grafika továbbra is adott, tehát például a Ryzen 5 9600X-szel, ha nincs szükség modern játékokhoz elegendő 3D-s teljesítményre, akkor egy kifejezetten erős, de közben keveset fogyasztó PC-t is építhetünk.
Pusztán a számítási képességeket nézve a gyorsulás 5-10% százalék körül jár az előző generációhoz képest, de vannak alkalmazások, ahol ennél többre is számíthatunk. Az egyszálas feldolgozás sebessége sokat javult, mint az például a Cinebench verziók 1T teszteredményeiből is leszűrhető. További jó hír, hogy az AMD nem kényszerít minket platformcserére, tehát a piacon lévő AM5-ös alaplapok egy BIOS-frissítés után már készen állnak a Granite Ridge processzorok fogadására, így a váltás sem terheli meg annyira a pénztárcát.
Ezzel pedig el is érkeztünk a legtrükkösebb kérdéshez, az ár/érték arányhoz. Az AMD az utolsó héten is módosított az ajánlott fogyasztói áron, amiből könnyen kikövetkeztethető, hogy mennyire fontos ez nekik, és mennyire igyekeznek a potenciális versenytársak alá menni. A Ryzen 5 9600X esetében egyelőre a Ryzen 7 7700X és a Core i5-14600K lehetnek ezek. Ezek a jelen árakon (feltéve, hogy a 9600X is a meghatározott összegért lesz elérhető) elég komoly vetélytársként szerepelhetnek a beszerzési listákon. Az Intel problémája (és az AMD szerencséje) itt, illetve a Ryzen 7 9700X-szel összemérhető Core i7-14700K(F) kapcsán, hogy az utóbbi idők stabilitási problémái után a vásárlók nem biztos, hogy szívesen költenek most Raptor Lake Refreshre.
![]() |
![]() |
AMD Ryzen 7 9700X CPU | AMD Ryzen 5 9600X CPU |
Wombath
Az AMD Ryzen 7 9700X és Ryzen 5 9600X processzort az AMD bocsátotta rendelkezésünkre.