Hirdetés
Görög emlékek
A God of War kétségtelenül a PlayStation-birodalom egyik modern alappillére. A Santa Monica Studio fejlesztőcsapata (merthogy egy saját kiadójuk és üzleti inkubátoruk is van a cégen belül) az elmúlt 20 évet kizárólag Kratos kalandjainak fejlesztésével töltötte, az évek során kifejezetten ügyesen mentve át a mérges harcost a görög mitológiából a skandináv mondák világába. A megújulást siker övezte, így Spárta szelleme továbbra is releváns maradhatott, miközben játékmenetével és történetmesélésével is igazodott a modernebb igényekhez. Az idegbeteg gyilkológépet egy visszafogottabb, sztoikus jellem váltotta, dühödt magánya pedig fia, Atreus iránti gondoskodásba csapott át. Maradtak a brutális harcok, a mitikus karakterek és istenek gyilkolása, a látványos jelenetek és a rafinált feladványok, de már jelentősen átgondolva. Miközben az antihős televíziós adaptációjára készül, a rajongók azon morfondíroztak, hogy merre tovább? Új mitológiák? Melléktörténetek? Új főhős? Nos, a múltkori State of Play, ha nem is a következő nagy lépésről, a következő új helyszínről, de két új mellékszálról lerántotta a leplet: az egyik az, hogy készül az eredeti, hellén trilógia remake-je, másik pedig, hogy rögvest meg is jelent egy 2D-s spin-off, a God of War: Sons of Sparta.
A Mega Cat stúdióval közösen készített fejezet egy előzménytörténet, jóval a Kratos hadvezérré válása előtti időkből. Hősünk itt még fiatal fiú, és a szigorú spártai agogé részeként képezik kötelességtudó harcossá öccsével, Deimosszal együtt. Nemrég engedélyt kaptak a környező régió, Lakónia felderítésére, ami szabadsággal, de felelősséggel is jár. Kiderül azonban, hogy egy társuk, Vaszilisz elveszett, így a páros elindul, hogy megtalálja, miközben számos veszélyes kihívás, köztük a térség mitikus lényei akadályozzák őket ebben. Mindennek pedig a felnőtt Kratos ad keretet, aki lányának, Kalliopének tanmeseként emlegeti fel a múltbéli eseményeket. Jópofa egyébként, hogy a harcos eredeti hangja, TC Carson tért most vissza, ráadásul ifjú verzióját a 2010-es, eredetileg PSP-re kiadott Ghost of Spartában is őt alakító Antony Del Rio szinkronizálja – de az autentikusabb élményért lehet görögül is hallgatni az egészet! A történet egyébként nem lenne rossz, de a hősökön túl középszerű szinkron és a kalandozás miatti feldaraboltság élét veszi az egésznek.
[+]
Pedig az Állj mellém! című, régi Rob Reiner-filmhez hasonlóan Vaszilisz felkutatása is lehetőséget teremt a fiúknak ahhoz, hogy jobban megismerjék egymást és magukat, nekünk pedig a spártai közösség zord, szigorú működése tárul fel ennek során. Kratos kötelességtudó és ambiciózus, míg Deimos jóval lazább fivérénél. Hamar kiderül azonban, hogy Vaszilisz nemigen találta helyét Spártában. Mivel nem volt jó harcos, más-más eszközökhöz folyamodott, hogy hasznossá tegye, illetve hasznosnak érezze magát. Kratos úgy érzi, hogy ez önmagában a gyengeség jele, míg Deimos a leleményességet és a hagyományos kötelességtudat újszerű értelmezését látja ebben. Mindez egy meglepően megható narratívát eredményez arról, hogy mi történik, ha valaki nem tud megfelelni a merev társadalmi elvárásoknak.
[+]
A játékmenet pedig egy papírforma metroidvania-receptet dolgoz fel. Az összekapcsolt világot kezdetben csak korlátozottan fedezhetjük fel, idővel azonban újabb és újabb eszközeink lesznek Olümposz ajándékain keresztül. Hesztia örökzöld lángjával például bogáncsokat és fáklyákat gyújthatunk be; a Napfényparittyával távolról indíthatunk be mechanizmusokat; míg Niké győzelmi szandáljaival sebesen suhanhatunk, nagyobbakat is szökkenve, később pedig duplán ugorva. Az újabb lehetőségek újabb, a görög történelemből és mitológiából merítő helyszíneket, extrákat, gyűjthető tárgyakat és fejlesztéseket tárnak fel, amikkel a közlekedés mellett az eleinte igen egyszerű harcrendszert tehetjük hatékonyabbá. Kratos a spártaiak hagyományos fegyverét, a lándzsát használja, amihez hegyeket, markolatokat és végeket lehet szerezni, amik nem csupán erősebbé teszik, de aktív és passzív képességekkel ruházzák fel az eszközt, variálva a támadássorozaton vagy extra, komolyabb csapásokat kínálva.
[+]
Lakónia lambdájával díszített pajzsának pereme a védekezést és hárítást variálhatja, míg a szerencse istennőjének, Tükhének övét különféle talizmánokkal lehet kiegészíteni, amik szintén finomhangolják az élményt: növelhetik Kratos életerejét, segíthetnek a rejtett kincsek megtalálásában vagy épp új életet lehelhetnek belé halála után. Olümposz már említett ajándékai varázslatokként is bevethetők, valamint próbálták a „spártai lélek” mechanikával is kissé feldobni az egészet. Utóbbi lényege, hogy a sima támadásokkal a narancssárga gömbök formáját öltő „lelkeket” nyerhetünk ki. Ezeket az R1-et lenyomva válthatjuk olyan támadásokká, amik valamennyire gyengébbek, de a gonoszok bénító csíkját töltik, és ha az teletöltődik, bevethetünk egy látványosabb kivégzést, amivel azonnal legyőzzük az adott lényt. Plusz, a bénító csapások zöld, életet töltő gömböket generálnak, amire szükség is van, ugyanis viszonylag ritkán tudjuk más módon visszatölteni energiánkat. Ezek jópofa opciók és kínálnak valamennyire szabadságot is, de nemigen tudják túl izgalmassá tenni a hamar monotonná váló harcrendszert. A képlet marad ugyanaz szinte végig: böködünk; ha tudunk, hárítunk; de leggyakrabban elgurulunk, amíg le nem gyűrjük a gyakran elég frusztráló ellent.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
