Hirdetés

Fractal Design Define R3 számítógépház

Hirdetés

Belső

Belül is tetten érhető a jó észjárás. Olyan apróságokon például, hogy tán most először kaptunk olyan szerszámmentesen szerelhető házat, aminek kinyitásához tényleg nem kellett szerszám. Az ilyen dobozok oldalát tartó, elvileg kézzel oldható csavarokat a kínai gyárban vagy Bruce Lee egyik leszármazottja vagy egy csavarhúzós ember húzogatja be – legalábbis számunkra – kézzel kioldhatatlan szintre. A Define R3 csavarjaival simán boldogultunk, és egy korrekt belsőt találtunk az oldalfal leemelése után. Igazán nagy ötlet nincs benne, de benne van minden lényeges részlet, amit manapság elvárhatunk.

Felül például két hangcsillapítós betét takarja a ventilátornyílásokat, alattuk és szinte mindenhol gumi takaróelemek vannak a kábelezéshez használható rések körül, de kapott ilyet az alaplaptálca processzorfoglalat alatti részén látható ablak is, amin keresztül a komoly rögzítésű processzorhűtőket szerelhetjük. Hátul a bővítőkártyák takaróin is kézzel oldható csavarok vannak, akárcsak elöl a két 5,25 hüvelykes meghajtóhelyen.

Alul, a táp mögött és porszűrős szellőzőnyílása körül is rezgéscsillapító anyagot készítettek elő, ahogy illik, de ahogyan csak kevés gyártó csinálja. Előtte, a ventilátorfoglalatba a 140 milliméteres lapátkerekeket egyszerűen be lehet pattintani, nem kell majd alulról csavarozni. Itt lenn is szépen sorakoznak egymás mellett a hátoldali kábelezést segítő nyílások.

Ügyesen oldották meg a merevlemezes részt is. Annak ellenére, hogy a Define R3 440 milliméteres magasságával nem egy óriás, nem kevesebb mint nyolc belső helyet alakítottak ki benne! Érdekes, hogy az egyébként fekete házban ezek a tálcácskák és a hátsó kártyahelyek takarói fehérek. Mondjuk a színnél szerintünk sokkal fontosabb, hogy mind a nyolc állásba tehetünk a 3,5 hüvelykes mellett 2,5 hüvelykes eszközt is. Más gyártók meg büszkén hirdetik, hogy akár két 2,5 hüvelykes SSD befogadására képes adaptert mellékelnek... A Define R3 tálcái fémből vannak, a rezgéscsillapításért és egyben a 3,5 - 2,5 hüvelykes átalakításért kis gumibetétek felelnek.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények