P45 és P43 a Foxconn tálalásában
Sok olyan alaplapmárka van a piacon, melyeknél vásárláskor nagyjából előre tudhatjuk, mire számíthatunk. A nagyobb gyártók, például az Asus, az MSI, a Gigabyte stb. termékgenerációk óta megszokott körítéssel, felszereltséggel és funkciólistával csábítják a vevőket, így most nem ezek közül választottunk tesztalanyt, hanem a Foxconn két típusával ismerkedtünk meg közelebbről. A típusjelzésekből könnyen rá lehet jönni, hogy a Foxconn P45A-S és a P43A-S a Core 2-es processzorok alá fejlesztett Intel P40-es chipsetcsalád két tagjára épül, értelemszerűen a P45-re és a P43-ra. Az Intel P45-ös lapkakészletet egy korábbi alkalommal már részletesen bemutattuk, így most már csak a P43-mal való ismerkedés maradt hátra. A P45 túl sok újdonságot nem hozott, a P35-höz képest kisebb csíkszélességen készül, és továbbfejlesztették a CrossFire grafikus alrendszer támogatását. Ha a CrossFire-kompatibilitást kivonjuk az egyenletből, akkor megkapjuk a P43-at, a P35 valódi utódját.
A Foxconn igen széles termékpalettával várja a vevőket, léteznek a mindenki számára elérhető átlagpéldányok, és vannak a különböző fantázianeveken (pl. MARS vagy Blackops) kapható, tuningra kihegyezett, csúcskategóriás alaplapok. Ezúttal két megfizethető típusról esik szó, melyekkel a Foxconn az átlagos felhasználók rétegét célozza meg. A kérdés csupán az, hogy a már fentebb felsorolt gyártókkal szemben valódi alternatívát kínál-e. Ehhez az kell, hogy alaplapjai jó áron elég szolgáltatást nyújtsanak, vagy legalábbis azokhoz képest ne legyenek semmilyen szempontból sem hiányosak. A P45A-S és a P43A-S a legtöbb jellemzőt tekintve megegyezik, és ez igaz a csomagolásukra, körítésükre is. Az alaplapokat egy puritán dobozba csomagolták, a melléklet részét képezik a leírások, a meghajtóprogramokat tartalmazó CD, illetve a kábelek és hátlapi takarólemezek. Sajnos az USB és IEEE 1394-es portok hátoldali kivezetéséhez szükséges panelek hiányoznak a csomagból, pedig mint látni fogjuk, hasznukat vettük volna.
Majdnem olyanok, mint két tojás: P45A-S és P43A-S [+]
A két alaplap egyik legfontosabb ismérve, hogy a DDR2-es memóriákat támogatják, ennélfogva azok számára lehetnek vonzóak, akiknek 45 nm-es CPU-juk van, esetleg CrossFire-kiépítésben gondolkodnak, és nem szándékoznak kidobni a már jól bevált DDR2-es memóriákat. A két típus ránézésre igen hasonló, néhány alkatrész helyzetét leszámítva nagyjából meg is egyeznek. A CPU-foglalat a szokásos helyen található, alatta a kicsit olcsó benyomást keltő, ventilátor nélküli alumínium hűtőborda felel az északi híd hűvösen tartásáért. A P45A-S kicsit összeszedettebb, ezen a floppy-, táp- és IDE-csatlakozók tengelye szerintünk jobb kialakítású, mint a P43-as testvérén. A déli hídon is passzív hűtőborda található, amire szerintünk szükség is van, mert korábbi tesztjeinkből kiderült, hogy az Intel déli hidak erősen melegednek.
Hirdetés
Az alaplapok alsó felén hat-hat SATA csatlakozó, négy-négy USB-kivezetés (melyekhez hiányoltuk a hátlapi panelt) és egy-egy IEEE 1394 (FireWire) kivezetés található, ennél többet a drágább alaplapokon is ritkán látni. A két típus leginkább a bővítőkártyák helyének kialakításában tér el egymástól, bár a P43-ason is két PCIe x16-os foglalat található, ez a kiépítés nem támogatja a CrossFire-t (legalábbis a valódi, 2 x 8 sávosat nem). Ventilátoraljzatokból a P45A-S és a P43A-s sem áll túl jól, a processzorén kívül csak két légkavaró köthető az alaplapokra. A Foxconn a P43A-S-en megpróbált kicsit takarékoskodni, ugyanis míg a P45A-S-en polimer-alu szilárdelektolitos kondezátorokat találunk, addig a gyártó a P43A-S-en jórészt még régi folyékony elektrolitos alkatrészeket használt.
A CPU-foglalat környéke és a FOX ONE chip [+]
A CPU-foglalat környéke is nagyon hasonló a két típus esetében, de a P43-ason kicsit többet spóroltak, mert eggyel kevesebb a kondenzátor. Egyébként mindkét alaplapon négyfázisú a CPU áramellátó részlege, ami egyeseknek talán kevésnek tűnhet a mai csúcslapok 8–10 fázisú kiépítése után. Mindkét alaplapon megtaláljuk a FOX ONE feliratú központi chipet, amely lényegében egy hardveres monitorozó és vezérlőegység. FOX ONE névre hallgat a Foxconn saját fejlesztésű szoftvere is, mely a FOX ONE chip segítségével képes megfigyelni és szabályozni az alaplap egyes paramétereit, úgy mint a különböző órajeleket, feszültségeket, hőmérsékleteket. Aki ismeri például az Abit-féle µGurut vagy az MSI CoreCelljét, az érti, miről van szó.
Oldalsó csatlakozók terén is döntetlen [+]
A hátlapi panelek is megegyeznek, itt találunk két PS2, egy soros, négy USB és egy IEEE 1394 portot, egy Ethernet aljzatot, hat audioportot és egy koaxális SPDIF-kimenetet. Az Asusnál vált szokássá, hogy az egyik PS2-es port helyett már USB portokat épít az alaplapokra, a Foxconn ezt még nem lépte meg, és párhuzamos port sincs.
Ami az integrált hardvereket illeti, a Foxconn alaplapjai az elvárható és legtöbb esetben szokásos eszközöket magkapták, van integrált audiokodek, hálózati és FireWire vezérlő is. A hangot egy nyolccsatornás Realtek chip biztosítja, amely az analóg kimeneten a Rightmark Audio Analyzer mérései alapján jó minősítést szokott kapni (a különböző résztesztek jó és nagyon jó értéket vesznek fel). Az alaplapokon található Realtek gigabites hálózati vezérlők az átlagos kategóriát erősítik, a P45A-S-en található 8110B PCI Expressen keresztül kapcsolódik a déli hídhoz, így ez nagy terhelés esetén kevésbé fogja le a CPU-t, mint a 8110SC, mely PCI-os. A VIA VT6308-as FireWire chip a jobb vezérlők közé tartozik, olvasásban kb. 34, írásban pedig 24 MB/s-ra képes.
Specifikációk:
Alaplap típusa | Foxconn P45A-S | Foxconn P43A-S | ||
Processzortámogatás | Core 2 Duo/Extreme/Quad, Pentium D/4/Dual-Core, Celeron CPU-k | |||
Foglalat típusa | Socket T (LGA775) | |||
Lapkakészlet | Intel P45 Intel ICH10R | Intel P43 Intel ICH10 | ||
FSB | 1600 (tuninggal)/1333/1066/800 MHz | |||
Memória | 4 DIMM / maximum 16 GB DDR2-1066/800/667 dual-channel DDR2-1066/800/667 támogatás | |||
Bővítőfoglalatok | 2 PCI Express 2.0 x16 (AMD CrossFire-támogatás 8+8 módban) 2 PCI Express x1 2 PCI | 2 PCI Express 2.0 x16 1 PCI Express x1 3 PCI | ||
Serial ATA / RAID | 6 SATA port – Intel ICH10R (RAID 0, 1, 0+1) 1 eSATA port – JMicron JMB361 | 6 SATA port – Intel ICH10 1 eSATA port – JMicron JMB361 | ||
Parallel ATA / RAID | 1 Ultra-ATA 100/66/33 – JMicron JMB361 | |||
Integrált audio | Intel HDA – Realtek ALC888 nyolccsatornás hangkodek – koax SPDIF kimenet | |||
Integrált hálózati vezérlők | Realtek RTL8110B Gigabit Ethernet (PCIe) | Realtek RTL8110SC Gigabit Ethernet (PCI) | ||
FireWire (IEEE 1394) | 2 port (1 a hátlapon, a másikhoz nincs kivezetés) – VIA VT6308 | |||
USB 2.0/1.1 | 4 port a hátlapon, 4 az alaplapon (nincs kivezetés) | |||
Méret | ATX, 305 x 244 mm | |||
Gyártó honlapja | Foxconn | |||
Termék leírása | P45A-S | P43A-S | ||
Bruttó kiskereskedelmi ár | kb. 25 000 Ft | kb. 23 000 Ft | ||
Garancia | 3 év |
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!