Mind the gap!

A Fallout mindig is Amerikáról szólt. Amerikai szemszögből parodizálta a hidegháború legfagyosabb éveinek nyugati atompánikjában fogant, erőltetetten hurráoptimista futurizmust – és ezt legendásan jól csinálta. Részről részre sikerült a nukleáris katasztrófa utáni egykori Egyesült Államok egy új területét bemutatni, és bár én még mindig vágyok egy brutális alaszkai vagy egy könnyedebb hawaii epizódra, a bejárt vidékekre nem sok panasz lehet. Valahol azonban természetes kérdés az is, hogy mi történt az atomháború után a világ többi országában és nagyvárosában – mondjuk, hogy mi lett Tokióból, Budapestből, neadj’isten Londonból azt követően, hogy a felszín legalább minimálisan élhetővé vált. Nem hiszem, hogy a hivatalos játékok a mi életünkben elhagynák az Egyesült Államokat, így elszánt rajongókra, fanatikus kitartású modderekre maradt a nagy feladat, az első, Amerikán kívüli Fallout létrehozása. Sok évbe telt, nehezen ment, de a Patreonon némi támogatást szerző, magyar tagokkal is rendelkező csapatnak sikerült az, amibe korábban már annyi amatőr fejlesztőstúdiónak beletört a bicskája: elkészültek igényesen megvalósított, mégis ingyenes játékukkal!

Igen, a Fallout London egy teljes egészében ingyenes, legalább 25-30 óra játékidőt rejtő, különálló Fallout-epizód – sokkal több tehát, mint ami a DLC szóról általában az eszünkbe jutna. Technikailag egy modról van szó, mégpedig a Fallout 4-hez tartozó modról, így a kipróbálás feltétele az, hogy vagy Steamen, vagy GOG-on rendelkezzünk utóbbival, annak minden kiegészítőjével egyetemben. GOG-on egyszerűen, két gombnyomással telepíthető a FOLON becenevű kiegészítő, Steamen viszont nehézkes módon meg kell próbálnunk visszatörni az alapjátékot egy korábbi verzióra. Megvallom, ez nekem a hivatalos útmutatót követve többszöri próbálkozásra sem jött össze, így kénytelen voltam GOG-on is megvenni a Game of the Year kiadást. A mod mérete egyébként jóval 30 GB felett van, így konzolokon sajnos nem elérhető – még Xboxon is „csak” 4 GB a modoknak fenntartott terület.

[+]

Tegyük fel, hogy sikerült a telepítés, és az első indítás körüli bugokba sem csúsztunk bele – mit kapunk a Fallout Londontól? Egy, meg kell vallani, nem valami szívmelengető indulást. A Fallout 4-hez képest némileg kibővült karakteralkotást követően egy földmélyi laborban térünk magunkhoz, mégpedig a lehető legkevesebb reménnyel kecsegtető helyzetben: egy nagy, tápoldattal teli üvegtubusban pacsálunk, érdeklődő tudósok tekintetének kereszttüzében. Ez persze nem lenne magával ragadó játékmenet, így a kutatóállomást hamarosan támadás éri, és ennek hatására mi is elhagyhatjuk tartályunkat. A menekülésünk során szerzünk zseblámpát és Pipboyt, persze mindegyiket valami klassz brit angol névvel ellátva, majd egy patkányok által benépesített metróállomáson keresztül végre elhagyhatjuk az utálatos kezdőhelyszínt. Igaz, nem megyünk messzire: szerelvényünk hamar kisiklik, mi pedig füstszagúan és nincstelenül (a vagyont amúgy itt nem kupakban, hanem metrójegyben mérik), de legalább bosszúszomjasan London egy tipikus mellékutcácskájában találjuk magunkat.

[+]

A „tipikust” persze itt posztapokaliptikus tipikusként kell értelmezni: az egyen-téglaházak, emeletes buszok és fura cégérekkel szerelt kocsmák nagy része rom csupán. Barátságos csaposok helyett legjobb esetben is mutáns borzcsaládot találunk az ivókban, az utcákon pedig lelkes turisták és ideges helyiek tömege helyett mindössze ideges helyieket találunk. Jó Fallout-szokás szerint minden, egymástól néha még kilométernyire sem kialakult közösség háborúban áll jószerivel mindenki mással, és a tartályból érkezett idegen vándorban könnyen manipulálható ügynököt látnak. A Fallout London megtervezésekor elképesztő ambícióval 14 frakciót találtak ki az írók, és bár tényszerűen ezek mind jelen is vannak, a játék központi történetében ténylegesen csak a felük vesz részt. Így aztán az egykori királyi gárdából elfajult kannibál Beefeeterek csak ellenfélként szolgálnak, a camdeni punkokból létrejött Pistols banda inkább humorforrásként van jelen, a Temze-menti csatornákban lakó mutánsok pedig csak egy barátságos közösséget jelentenek, de a sztorira ők sincsenek óriási hatással. A három legbefolyásosabb társaság a Gentry, a 5th Column, illetve a Camelot – előbbi az arisztokrácia uralmát próbálja átmenteni a nukleáris világba, a második lényegében a brit fasizmust képviseli, a harmadik pedig a demokráciáért harcol. Egy végigjátszás alatt érthető módon csak az egyikükkel lehet összebarátkozni, és a küldetésvonalak követése természetesen három radikálisan különböző végkifejlethez vezethet.

[+]

Igen hamar rá fogunk döbbenni arra, hogy bár a Fallout London játékmenete nyilvánvalóan igen sok ponton a Fallout 4-re épít, a fejlesztők azt nem másolták le mindenestül. London óvatos felfedezése során például hamar kiderül, hogy néhány parkot, illetve a nagy délkeleti placcot leszámítva a teljes mod urbánus környezetben játszódik, így Kent tengerpartját, Sussex bájos kisvárosait vagy Essex erdeit nem fogjuk felkeresni benne. Igaz, ez a London messze a legnagyobb város, amit a sorozat valaha is bemutatott, és megtaláljuk benne mindazt, ami manapság is annyi turistát vonz – bár szó se róla, a látványosságok jóval kopottabban jelennek meg a Fallout Londonban, mint a mai valóságban. A legendás hidak és közkedvelt parkok, az ősi katedrálisok és a modern felhőkarcolók, a paloták és toronyórák már az atomháborút is megszenvedték, de romjaiknak az sem tett jót, hogy azóta egymásra vadászó frakciók egész generációi lakták le őket még inkább.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!