Ergotron monitortartó karok

Neo-Flex állvány - szerelés

Az utóbbi néhány évben tapasztalhattuk a TFT monitorok diadalmenetét. A hagyományos, katódsugárcsöveseknél kisebb helyet foglaló, szemünket kevésbé fárasztó kijelzők elterjedését kezdetben magas áruk és gyenge optikai paramétereik akadályozták. Mára mindkét probléma megszűnt, így a legtöbb új számítógéphez már TFT monitort vásárolnak.

Tesztjeinkben többször találkoztunk azzal a problémával, hogy az amúgy jó képességű panel egy szerencsétlen tervezésű talapzat miatt nem tudott érvényesülni. Bosszantó, amikor a kiszemelt vagy rosszabb esetben már megvásárolt modellről kiderül, hogy nem lehet elég magasra emelni, vagy elforgatásához az egész talpát tolni kell. Az ilyen jellegű problémákat orvosolják mai tesztalanyaink, az Ergotron monitortalapzatai.

Hirdetés

A legegyszerűbb, Neo-Flex névre hallgató termék alig vaskosabb a szokásos talapzatoknál. A szerelőkészletben csak pár csavart, három építőelemet és egy könnyen értelmezhető szerelési/használati útmutatót találtunk.

A talphoz négy kisebb csavarral kellett rögzíteni a nyakat, amelynek végére kerül majd a monitor. Egy nagyobb tekerővel lehet szabályozni a nyak nyújtásához szükséges erőt. Általában ez a tulajdonság szokott hiányozni a gyárilag mellékelt, univerzális állványokról. Előfordult már, hogy az a kar, amit korábban 17 hüvelykes kijelzők alatt láttunk, a gyártó 20-21 hüvelykes termékeivel már nem tudott maradéktalanul megbirkózni.

A felső részen VESA csavarkiosztású rögzítőfej trónol, mely billenthető, forgatható és pivot funkciója is van - ilyenkor 90 fokkal elfordul, a fekvő képből álló lesz.

A felső részen egy gumifedél alatt újabb keménységállítót találunk, amivel a billentéshez szükséges erőt szabályozhatjuk. A Neo Flex teherbírása 2,7 - 7,2 kilogramm, ami az eredeti állványától megszabadított kijelzőre értendő.

A teszteléshez a Viewsonic legfrissebb modelljét, a 20"-os VG2021m-et használtuk, melynek tömege gyári állványával együtt 8,4 kilogramm, és számításunk szerint a széria talapzattól megszabadítva is nehéz lesz a kis Ergotronnak. Ki kell emelni, hogy ennek a monitornak meglehetősen széles hangszórói vannak, így az átlagos húszasoknál jó fél arasszal magasabb.

A rögzítés sarkalatos pontja a VESA négyes. A legtöbb monitor esetében - ahogyan a Viewsonicnál is - ezek a 75 x 75 mm-es alátéttel kompatibilisek, így a Neo-Flexhez nem kellett használni a 100 x 100 mm-es átalakító lemezt.

A felszerelés előtt el kell távolítani az eredeti állványt, ami kétféleképpen történhet. Ha már a gyári állvány is a VESA rögzítést használta, akkor le kell csavarozni. Több monitor egyedi talpat használ, amit általában segédeszköz nélkül le lehet szerelni. Így volt ez a VG2021m-nél is. Először egy műanyag borítást kellett felpattintani, majd alóla biztosíték oldásával kiemelni az eredeti aljzat csonkját. A művelet végén visszarakhatjuk a fedelet.

Mivel a kis Ergotronnak vaskos nyaka van, a csavarokhoz kissé nehézkesen fértünk hozzá.

Neo-Flex állvány - pózok

Az állvány 13 centiméteres úton emelhető és süllyeszthető, elforgatható 90 fokkal, körbeforgatható 270 fokos tartományban és 30 fokban billen, amiből 25 fok pozitív és 5 fok negatív.

A készletben találtunk egy matricát is, amin a kijelző helyes beállításának alapelve olvasható. A monitor tetejét egy hüvelykkel a felhasználó szemmagassága alá kell állítani, így fejét kis szögben előrebillentve fogja használni, ami a legkevésbé megterhelő a nyaknak.

A talapzatot beüzemelve meggyőződtünk róla, hogy a csúcsterhelést némileg meghaladó nehezék alatt sem szenvedett. A legmagasabb állásban jól kinyújtózott a Viewsonic. Valószínűleg a nagyon magasak vagy székükön szívesen térdelők számára is elegendő lesz. A VG2021m-nek széles hangszórói miatt a legalacsonyabb állásban már a talapzathoz ért az alja.

A pivot funkciót nem nagyon kell magyarázni. A szokásnak megfelelően a kijelző bal oldalát lehet felfelé fordítani. Ez az állás hosszú listák vagy weboldalak böngészésénél lehet praktikus.

A billentést szemből és oldalról is megörökítettük. Erre a funkcióra leginkább a TN paneles TFT kijelzőknél van szükség, mert azok már néhány szöggel eltérve a merőleges rálátási iránytól vesztenek színhelyességükből.

Átlagos felhasználásnál a -5 - 0 - 25 fokos tartomány bőven elegendő, de jó lett volna, ha felfelé kicsivel nagyobb a mozgástér. Sebaj, majd a következő Ergotron modellnél megmutatjuk, mi az a korlátlan szabadság.

Használat szempontjából nagyon meg voltunk elégedve az Ergotron legkisebb és egyben legolcsóbb, 14 800 forintos modelljével. A Neo-Flex állvány a megengedettnél valamivel nehezebb kijelzőt is problémamentesen elbírta, a beállított pozícióból nem csúszott el. A szabályozható keménységnek köszönhetően az emelés és a billentés is nagyon kényelmes volt. Nem kellett egyik kezünkkel megtámasztani a monitort vagy az állványt, hogy a másikkal mozgatni tudjuk. A különálló talapzat a gyári megoldással ellentétben pénzbe kerül, de az univerzális rögzítő miatt csak egyszer kell megvenni, utána akár több kijelzővel is használhatjuk. Azoknak ajánlott, akik kinéztek maguknak egy nagyon jó TFT-t, de nincsenek megelégedve az alvázával. A fáradó csuklójú Samsung 193P és 970P tulajdonosok is érdekeltek lehetnek.

Ergotron Neo-Flex monitorállvány

Neo-Flex kar - szerelés

A szintén Neo-Flex néven szereplő, robotkarra emlékeztető Ergotron monitortartó már sokkal komolyabb berendezés. Bár maga az építőkészlet itt sem volt túl összetett, a villáskulcs és a három imbuszkulcs kissé ijesztő volt elsőre, másodikra pedig nem értettük, hol lesz rájuk szükség, hiszen a kar már készre volt szerelve, csak a monitort kellett a VESA rögzítőre csavarozni.

Mint kiderült, a villáskulcs az asztalra fogató részhez kell. A Neo-Flex kar alaphelyzetben oldalról kapaszkodik az asztallapba, aminek vastagsága legfeljebb 60 mm lehet. Akkor sincs baj, ha nem tudjuk oldalról felfogatni, mert lyukon keresztül felszerelhető készlet is jár hozzá.

A kar kialakítása nagyon igényes. Anyaga kellemesen merev, de nem nehéz. Tömege csupán 4,1 kilogramm, de teherbírása pontosan a kétszerese. A nagy áthidalható távolság miatt ez a teherbírás masszív építést igényel. A kar középen hajlítható. A legalsó és legfelső állás között kis lépésekben, de fix szögekben haladhatunk.

A magasság módosításához a középső, kör alakú elemet kell benyomni. A kar alján kábeltartókat is találuk.

A középső résznél nem csak emelni, de forgatni is lehet a Neo-Flexet. A két rész ívét úgy alakították ki, hogy teljes kört le lehessen írni. Nem csak középen, hanem a nyaknál és a talapzat fölött is teljesen körbefordul egy-egy csukló.

A legkisebb imbusszal a középső és a talphoz közelebbi csukló keménysége állítható. A VESA rögzítőhöz legközelebb egy háromelemű csuklósor van, mely segítségével szinte bármilyen irányba állíthatjuk a kijelzőt. Ezek keménysége is szabályozható a legnagyobb kulccsal.

A rögzítőfej teljesen szimmetrikus, és a hármas csuklótagnak köszönhetően kényelmesen hozzá lehet férni a csavarokhoz. A készletben segédeszköz nélkül betekerhető rögzítők is voltak, melyekkel pillanatok alatt felszerelhetjük a panelt.

Neo-Flex kar - pózok

A Neo-Flex kar szinte korlátlan mozgást biztosít a monitornak, a gyári állványok képességeit messze túlszárnyalja. Pontosan 49 centiméteres távolságot lehet vele áthidalni, legmagasabb állásban pedig ugyanilyen magas.

Monitorral ez úgy realizálódott, hogy a legfelső állásban a kijelző alja közel 20 centiméterrel volt az asztal lapja fölött, a legalsó pozícióban pedig a kar jó egy arasznyit lógott ki oldalra.

Nincs az a póz, amibe ne lehetne beállítani a Neo-Flex kart. Hátulról nézve, teljesen kinyújtóztatva valószínűtlenül fest, hiszen ilyenkor 8 kilót tart kinyújtva fél méteres távolságba. Kicsit megtekergetve nagyon vicces beállítások születtek. Egy kis fantáziával akár monitortáncoltató animációt is összehozhatunk.

Ha mégsem kell akkora szabadság, de kompaktabb állványra van szükségünk, a kar alsó részét kivetjük. Ehhez a művelethez a legnagyobb imbuszkulcsra és erős karra lesz szükségünk.

A megrövidített állvány egy körbeforduló csuklóját is elveszíti, de még így is nagyon rugalmasan állítható.

Magasságából nem vesztett sokat, de teljesen lealacsonyítva már eltűnt a méretes TFT mögött.

Táncra bőven maradt így is lehetőség.

Nagyon jót játszottunk az Ergotron Neo-Flex karral. Beállítási lehetőségei szinte korlátlanok, hatalmas távolságokat tud áthidalni. Segítségével kényelmesen félre tudtuk rakni a termetes monitort amikor az egész íróasztalra szükségünk volt, de a fotelból vagy ágyból tévézéshez is jól be lehetett lőni a TFT-t. A sok jó mellett egy kellemetlen tulajdonsága is volt a Neo-Flex karnak. A VESA rögzítő mögötti csuklóhármas nem volt elég erős a termetes monitorhoz. A beállított pozícióból a monitor saját súlya miatt elmászott. A keménységet módosítva sem oldódott meg maradéktalanul a probléma, pedig jó erősen meghúztuk a csavart. Valószínűleg egy izmosabb szerszámmal nagyobb szorítást tudtunk volna kifejteni, és azt sem szabad elfelejteni, hogy a 20"-os monitorok többségének súlya 7 kiló körül mozog. Az Ergotron Neo-Flex kar 28 800 forintos vételára nem aprópénz, de cserébe egy nagyon jó minőségű, és fél méteres sugarú körben szinte korlátlanul állítható eszközt kapunk. Azoknak ajánlott, akinek fontos a monitor elhelyezkedésének kompromisszummentes állíthatósága.

Ergotron Neo-Flex monitorkar

DS-100 dupla - szerelés

Harmadik tesztalanyunk a DS100-as sorozat legkisebb tagja volt. Már ez az "apróság" is két monitort bír megtartani. A szerelőkészlet ennél a modellnél sem volt túl összetett, segédeszközre csak a termetes talp rögzítésénél és a csuklók keménységének állításánál volt szükség.

A legkisebb készlethez 711 mm fesztávolságú kereszttartó és 356 mm magas állvány jár. Erre az építményre két nagyobb, akár 24"-os, vagy három kisebb kijelzőt szerelhetünk. Létezik 1168 mm és 1397 mm fesztávolságú modell is három, illetve négy kijelzőhöz. Az első lépésben a vaskos talapzatba kellett fogatni a függőleges csövet, amit egy csavar rögzít.

A függőleges elem tetejére kerül a kereszttartó, amit hátulról egy segédeszköz nélkül működtethető csavar rögzített. Ezzel a szerelvénnyel lehet majd forgatni a kijelzőket.

A következő lépésben a monitorokat tartó VESA csonkok kerültek a helyükre. Ezek egy-egy sínben futnak, mellyel egymáshoz képesti távolságuk állítható. Emellett csuklóval oldalra fordíthatóak. A csúsztatáshoz használt csavaros elemmel pivot állásba vagy bármilyen szögbe fordítható a két monitor.

Már a legkisebb fesztávolságú kereszttartónak is van középső rögzítőpontja, de ehhez nem kapunk harmadik VESA-egységet, és elforgatni sem lehet.

DS-100 dupla - pózok

Közös állványra helyezve a két 20"-os monitort, nagyon jól mutattak. Ugyan saját, gyári állványaikkal is egymás mellé rakhattuk volna őket, de akkor sokkal kényelmetlenebb lett volna használni és állítani a monitorokat.

A párost szinte egy mozdulattal el tudtuk forgatni, bár ehhez jó nagy tér kellett. A hatalmas talapzat kellően stabilan tartotta a közösen több mint 16 kilónyi kijelzőt. Csak akkor ingott meg - erre a használati útmutató is figyelmeztetett - amikor még csak az egyik monitor volt felhelyezve.

A két kijelző szöge is állítható.

Hátulról látható, hogy a szabályzók kialakítása igényes. A középen látható kulcs kezeli a páros elforgatását, a monitorok mögötti tekerőkkel egyedileg szabályozhatóak.

A szabályzó előtt látható csavarral a kijelzőket egymás felé fordító csuklók keménysége szabályozható. Ezek kezeléséhez nem kaptunk segédeszközt. A csuklókra beállításuk után borítást rakhatunk.

A vezetékek elvezetésére is ügyeltek az Ergotron tervezői. A csomagban tépőzáras és gyorszáras kábelkötegelőket is találtunk, a hátsó részen pedig a zsinórok vezetését segítő szorítók vannak.

Az Ergotron DS100 kétmonitoros változata nagyon masszív benyomást keltett. Bár nem állítható olyan tág határok között, mint a Neo-Flex kar, de nem is ez a célja. Két termetes monitorunkat megnyugtató biztonsággal fogta össze, a kezelőszervei tökéletesen működtek, egyetlen rossz szavunk sem lehet rá. Profiknak ajánlott, ára 62 300 Ft.

rudi

Az Ergotron terméketi az RRC Hungary Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

  • Modernkori ágasfa

    Az Ergotron húzótermékére, az asztali LX karra aggattunk notebookot és monitorokat.

Hirdetés