Vesd magad az éjszakába!
Amikor 2022-ben megjelent az Elden Ring, a From új szintet ért el a nyílt világú akció-szerepjátékok műfajában – és ennek megfelelően játékosok milliói vesztek el a Köztesföldek kegyetlen, mégis lenyűgözően varázslatos tájain. A Shadow of the Erdtree kiegészítő megjelenését követően sokan úgy vélték, végleg lezárult a történet, és nem érkezik több bővítés ehhez az epikus univerzumhoz – csak azért, hogy szinte a semmiből, váratlanul bejelentsék a Nightreign mellékszálat. Nem sokan jósolták volna meg, hogy az ismerős világ egy ennyire radikálisan új formában lesz újra megélhető, hiszen a pár nap múlva megjelenő, önálló játék tényleg szakít a jól ismert formulák jelentős részével. Háromfős kooperatív kalandozás, időlimites roguelite struktúra, zsugorodó pályarészek, fix karakterek – ez bizony messze áll attól, amit a stúdió eddigi alkotásaiban megszokhattunk. Az év elején már lehetőségem nyílt kipróbálni a játékot egy zárt teszt keretei között, így az ott szerzett tapasztalatok birtokában vetettem bele magam újra Limveld könyörtelen világába – immár a végleges változatban. Most pedig ideje megvizsgálni: vajon a kész játék képes-e felülírni a korábbi benyomásokat, vagy tovább mélyíti a kérdéseket, amelyeket az előzetes próbaverzió vetett fel?
Az Elden Ring: Nightreign meglepően rendhagyó módon indít, legalábbis a Souls-játékok hagyományaihoz mérten. Ezúttal ugyanis rejtélyes feljegyzések helyett egy jól strukturált oktatószakasz vezeti be a játékost az alapmechanikákba. Ezt követően az alapjátékból ismerős romos kastélyban, a Roundtable Holdban találjuk magunkat, amely itt is egyfajta központi területként funkcionál. Itt nyílik lehetőség interakcióra a játszható karakterekkel, azaz a Nightfarerekkel, valamint néhány új NPC-vel, akik ide telepedtek le. Ez a helyszín szolgál bázisként minden expedíció előtt: itt indíthatjuk el küldetéseinket, és itt lehet naplóbejegyzéseket olvasgatni, karaktereink megjelenését átalakítani és gyakorlatozni – és itt kezelhetjük relikviáinkat is. Kezdetben a lehetőségek és szolgáltatások korlátozottak, de a játék előrehaladtával fokozatosan új funkciók és helyszínek nyílnak meg a várban. Bár a történet központi eseményei is a Roundtable Hold falai között bontakoznak ki, a Nightreign története továbbra is visszafogott és rejtélyes módon tárul elénk.
Az expedíciók elindítása előtt két játékmód közül választhatunk: egyszemélyes vagy háromfős kooperatív mód áll rendelkezésünkre. (Ha egy trióból kiesik valaki, lehet ketten is folytatni – de két játékos önmagában nem indulhat kalandozni.) Az egyjátékos változat lehetőséget ad az offline játékra is, emellett az ellenfelek életereje is mérsékeltebb, hogy kiegyensúlyozott maradjon a kihívás. Ebből is látszik, hogy a fejlesztők gondoltak azokra is, akik egyedül szeretnek kalandozni, mégis egyértelmű, hogy a hangsúly a többjátékos élményen van – a rendszer minden elemével ezt támogatja és ezt ösztönzi. A roguelite felépítést szokatlan módon tálalja a Nightreign: minden expedíció három játéknapra tagolódik, melyeket egyben kell túlélni a győzelemért – ez körülbelül 30-45 perc játékidőt jelent. Az első két nap során Limveld nyílt (és az alapjátékhoz képest alaposan remixelt) területeit szabadon járhatjuk be, hiszen itt kell gyűjtögetheti és fejlődni ahhoz, hogy megfelelő hatalmat gyűjtsünk a lezáráshoz. (A nekifutásokat 1. szintűként kezdjük, és legfeljebb 15. szintig kapaszkodhatunk.) A napok végét kötelező éjszakai főellenfél-harcok zárják, amelyek folyamatosan nehezedő kihívásokat jelentenek. A harmadik nap csúcspontjaként egy látványos, intenzív összecsapás vár ránk az aktuális expedíció Nightlord főgonoszával szemben – és így vagy úgy, de ez zárja le az adott küldetést. A sikeres expedíciók kézzelfogható jutalmakkal szolgálnak: a tartós karakterfejlesztéseket biztosító relikviákkal, valamint Murk nevű valutával, amelyet a Roundtable Holdban található Small Jar bazár kínálatában költhetünk el – új felszerelésre, relikviákra vagy más ritkaságokra.
A játéktér dinamikus szűkülése erőteljesen idézi a battle royale játékok mechanikáját: a térképen kijelölt biztonságos zóna egy kör alakú határ mentén fokozatosan zsugorodik, és aki ezen kívülre kerül, az folyamatosan sebződik, míg csak vissza nem tér a kijelölt területre – az éjféli bossfightok pedig természetesen mindig középen lesznek. A nappali harcok sikeres teljesítése rúnákkal jutalmaz, amelyek a megszokott módon szintlépésre és tárgyvásárlásra fordíthatók. A szintlépés rendszere azonban nem a megszokott: a Nightreignben nem szükséges (értsd: nem lehet) kézzel szétosztani a pontokat az egyes attribútumokra, a fejlődés automatikusan, a választott karakterünknek megfelelően igazodva történik. Új felszereléshez számos forrásból juthatunk: zsákmányként a legyőzött ellenfelektől, drága pénzért a kereskedőktől, illetve talált kincsként a pályán elszórt ládákból. Bár páncélt nem cserélhetünk, a fegyverek pedig csak az adott nekifutás végéig vannak nálunk (igen, minden nekifutást Nightfarerünk alapfegyverével kezdünk), egyéb egyszerhasználatos és permanens tárgyak csőstül várnak ránk. A legtöbb eszközből több ritkasági szint létezik, és a legendás besorolású cuccokat általában a főellenfelektől szerezhetjük meg – de a térképen is jelölt erődökben, kastélyokban és katakombákban is szinte minden esetben rejlik valami tápos zsákmány.
Ha egy Nightfarer életereje nullára csökken, halálközeli állapotba kerül, amit a felhasználói felületen megjelenő, szegmentált visszaszámláló csík jelez. Ebben az állapotban a karakter még nem veszett el véglegesen: csapattársai ismét harcképes állapotba hozhatják, ha időben elegendő közel- vagy távolsági támadással „felverik” a földről. A csík színezett pereme az időkorlátot jelzi – ha ez teljesen kifakul, mielőtt a folyamat sikerrel zárulna, a karakter végleg elbukik, visszatér az utolsó Grace ponthoz (vagy egy közeli biztonságos zónába), és elveszít egy szintet. Az így elvesztett szint rúnái visszaszerezhetők a halál helyszínén, de ha azokat időközben egy közeli ellenfél ellopta, csak annak legyőzésével lehet azokat visszanyerni. Ha az egész csapat elbukik egy napvégi főellenfél vagy a Nightlord ellen vívott harcban, az adott expedíció automatikusan kudarccal zárul. A visszatérési csík kezdetben egyetlen kitöltött belső szegmensből áll, amelyet csapattársaink támadásaival kell kiüríteni. Minden sikeres újraélesztés után egy további szegmens jelenik meg a csíkon – maximum háromig –, ezzel fokozatosan növelve a következő újjáélesztések nehézségét. Ezek az extra szegmensek idővel eltűnnek, ha megfelelő ideig elkerüljük a halált.
Felturbózott Elden Ring
Karaktereink mozgása érezhetően agilisabb és dinamikusabb, mint amit az Elden Ringben töltött százórák során megszoktunk. A csatákon kívül szélsebesen futhatunk, dupla ugrással kapaszkodunk fel a falakon, sőt, a szellemsólymok segítségével pillanatok alatt képesek vagyunk átrepülni közeli pontokra – és mindezt az tetézi, hogy a még extrém esetben sincs esés okozta sérülés. Ezekre a mozgási lehetőségekre szükség is van: egy-egy expedíciós nap korlátozott ideig tart, így érdemes már a kör elején megtervezni az útvonalat, hogy minél több szintet, felszerelést és flaskát sikerüljön begyűjteni. Az utóbbiakat Limveld romos templomaiban találjuk, amelyek kulcsszerepet játszanak a túlélésben. Az expedíciók során időről időre felbukkanhatnak az úgynevezett Shifting Earth események is, amelyek jelentősen átalakítják Limveld egyes régióit – úgy látványban, mintjátékmenetben. Ezek a világformáló, ideiglenes jelenségek hatalmas területeket érintenek, felfedezésük pedig jellemzően egy teljes játéknapot igényel. Cserébe azonban különleges, ritka jutalmakkal szolgálnak, amelyek az adott expedíció végéig velünk maradnak. Fontos megjegyezni, hogy ezek az események minden esetben opcionálisak – a játékos dönti el, hogy vállalja-e az extra kockázatot a kivételes zsákmány reményében.
Felmerülhet a kérdés: vajon mennyire jelenthet kihívást a Nightreign, ha hárman vágunk neki a kalandnak? A válasz korántsem egyértelmű. Bár a kooperatív játékmenet sokat segít, a nehézség továbbra is jelentős, hiszen számos tényező befolyásolja az expedíciók sikerét. A jól összeállított csapatösszetétel, a játékosok közötti szoros együttműködés, a gondosan kiválasztott relikviák, a felszerelés minősége, sőt, még a pályakiosztás is döntő fontosságú lehet. Több alkalommal is előfordult, hogy kudarcot pech-re halmozva egy teljes játéknap alatt sem tudtunk érdemben fejlődni, ami már aznap este, a boss-harcban súlyos következményekkel járt. Ennek észben tartásával is igaz azonban az, hogy a From főellenfelei, tűnjenek akármilyen bestiálisak is elsőre, mind kiismerhető lények, és megfelelő ismerettel és reflexekkel akár a kezdőfegyverekkel is legyőzhetők. Nem elsőre, talán nem is tízedik alkalommal, de ha kiismertük egy boss viselkedését, támadási mintáit és gyengeségeit, az hatalmas előnyt jelenthet. Ez különösen igaz a Nightlordokra, akik igazi monstrumok: hatalmas életerővel, brutális sebzéssel és meglepően gyors mozgással rendelkeznek. Egy rosszul időzített manőver is elegendő lehet ahhoz, hogy a teljes csapatot elsöpörjék – ezért kulcsfontosságú, hogy a játékosok felismerjék, mikor kell visszavonulni, és mikor kell kíméletlenül a gyenge pontokat célozni.
Ezzel rá is térhetünk a játszható karakterekre, akikből jelenleg nyolc áll rendelkezésre – induláskor hat választható, míg a maradék kettő a játék előrehaladtával oldható fel. A karakterválaszték sokszínű, és láthatóan az eredeti Elden Ring népszerű archetípusai alapján mintázták őket: találunk köztük nehézpáncélos tankot, gyors, ám kevés élettel és sebzéssel rendelkező karaktert, klasszikus mágust, gyógyító papot, távolsági íjászt, sőt még egy olyan hőst is, aki a Sekiro-ihlette hárításmechanikát alkalmazza harc közben. Minden Nightfarer három egyedi képességgel rendelkezik: egy passzív, egy aktív és egy speciális képességgel, amelyek meghatározzák szerepüket és játékstílusukat a puszta statisztikákon túl is. Vannak egyszerűbben kezelhető hősök – ilyen például Ironeye, az íjász, aki végtelen nyílvessző birtokában képes biztonságos távolságból támogatni társait. Ezzel szemben az Executor már jóval összetettebb karakter, akinek kulcsszerepe van az ellenség figyelmének elterelése és a támadások pontos, időzített hárítása terén. Mindezt azért, mert ha tökéletesen védekezik, támadásai extrém mértékű sebzést okoznak – ám ezt elsajátítani nem kis kihívást jelent. A karakterek közötti dinamika, szerepmegosztás és szinergia kritikus tényező az expedíciók sikerében. Egy rosszul összeválogatott csapat, ahol nem illeszkednek a szerepek – mondjuk nincs senki, aki nagy sebzést tudna bevinni, vagy például senkin nincs nehézpáncél –, könnyen kudarchoz vezethet.
A Roundtable Hold mellett található, kék lánggal égő gyertyáiról felismerhető oltár nyújt hozzáférést a Relic Rite menühöz, ahol megtekinthetjük és felszerelhetjük a korábban megszerzett relikviáinkat. Ezek az ereklyék olyan tárgyak, amelyek tartós módosításokat biztosítanak a Nightfarerek alaptulajdonságaihoz és képességeihez – hasonlóan az alapjáték talizmánjaihoz. A legtöbb relikvia színkódolt, tehát nem használható minden karakterhez – de természetesen ezekből is találhatók fejlettebb, vagyis széles körben, akár univerzálisan használható változatok. Relikviák a kereskedőnél is beszerezhetők, a kínálat pedig az újabb expedíciók teljesítésével folyamatosan bővül. E varázstárgyak hatásai igen változatosak: az egyszerű bónuszoktól (mint a plusz erő vagy megnövelt intelligencia) kezdve a karakterre szabott egyedi képességekig terjednek – és utóbbiak különösen értékesek a harc során. Emellett bizonyos relikviák képesek elemi affinitást vagy státuszhatást adni a kezdőfegyverhez, vagy akár lecserélni annak alap képességét.
Milyen összképet ad az Elden Ring: Nightreign? Egyéni játékosként az élmény sokszor visszafogottat, mert egyszerűen érezhető, hogy számos szituáció érezhetően nem egyetlen karakterre, magányos játékosra lett tervezve. Ezzel szemben a kooperatív mód tényleg nagyszerűen működik: a jól összehangolt csapatmunka óriási előnyt jelent, a közösen megszenvedett sorozatos kudarcok utáni diadal pedig hosszú időre emlékezetes élményt nyújt. Az ilyen győzelmek mögött ott rejlik a tudat, hogy mindez nem lett volna lehetséges a csapattagok közötti együttműködés nélkül. A gyors, intenzív játékmenet, a változatos karakterosztályok és a számtalan, mély kihívást jelentő boss sok játékos számára örömteli élményt tartogat – ugyanakkor azok, akik az eredeti Elden Ring komplexitását és szabadságát keresnék benne, csalódás lesz. Ami a jövőt illeti: néhány új karakter és boss egész biztosan érkezik a közeljövőben DLC formájában, de a Fromnak a mai álláspont szerint nincs szándékában hosszú éveken át bővített, szolgáltatásalapú játékot készítenie a Nightreignből. A magam részéről ezt nem is bánom: trióban játszva így is képes változatos élményeket hozni, még akkor is, ha egyszerre örömteli és fájó, hogy mennyit változott az alapjátékhoz képest.
Az Elden Ring Nightreign PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, valamint Xbox Series konzolokra jelenik meg 2025. május 30-án. A játék dobozos formában is megjelenésre kerül.
A tesztjátékot a magyar forgalmazó, a Cenega Hungary biztosította.
Összefoglalás:
A Nightreign egy merész, kooperatív roguelite mellékszál, ami radikálisan szakít a Soulslike-hagyományok jelentős részével. Bár egyedül is játszható, igazán jól a háromfős online kalandok során működik, amelyek Limveld állandóan változó világába vezetnek. Minden expedíció új élményeket hoz: a nappalokat fejlődéssel és felfedezéssel kell tölteni, éjszaka pedig valami ocsmány főellenséget kell leküzdeni – hogy a harmadik éjfélkor egy minden korábbinál nagyobb Éjúr törjön ránk. A küzdelmek középpontjában a relikviákkal erősíthető egyedi karakterosztályok, a dinamikus harc és a bossok kiismerésére épülő taktikázás áll.
Az Elden Ring: Nightreign legfőbb pozitívumai:
- Remekül működik a felgyorsított játékmenet;
- rengeteg és igen változatos bossfight;
- trióban játszva, kommunikálva hatalmas élmény;
- jól kitalált karakterek, élvezetes fejlődéssel.
Az Elden Ring Nightreign legfőbb negatívumai:
- Magányos, offline játékként sokkal kevesebbet tud;
- PC-n is 60 fps limit vár ránk, és az sem állandó;
- miért nincs kétfős játéklehetőség?!
Balga Bence