Dragonball

Nem tudom ki, hogy van vele, de nekem tinédzserkorom egyik meghatározó élménye volt, hogy suli után nap mint nap rohant haza mindenki és nézte a 14:00 óra körül kezdődő Dragonball sorozatot. Bár naponta kb. 10-15 percet tett ki egy rész, másnap mindig arról ment a témázgatás, hogy mi történt az előző napi részben, és hogy szerintünk mi fog történni. Mindenkinek megvolt a maga kedvenc karaktere, aki mellett állást foglalt. Ha megbeszéltük az aznapi részt, akkor sorra elővettük az előző részeket, melyik karakter hogyan került a sorozatba és miért ő a legjobb! A legtöbb ember kedvence Songoku volt, mert ő a főszereplő és a sztori általában mindig körülötte forgott. Én végül a voksomat Vegita mellett tettem le, mert ő volt az a tipikus rosszfiú a sorozatban, aki habár a körülmények miatt végül a jó útra tévedt, de végig a saját útját igyekezett járni. De persze nem mehetünk el szó nélkül a sorozat legkarakteresebb személye mellett sem, aki mindig a nőket hajtja, és szex lapokat olvas állandóan! Zseniális Teknős mindig gondoskodott arról, hogy a sorozat egy percre se üljön le, ha esetleg néhány olyan rész volt soron, amely a történetet nem vitte előbbre! A Dragonball Z Shin Budokai 2, a Z sorozatot dolgozza fel, némi átnyúlással a GT-be is.

Mielőtt ezt a verziót kipróbáltam, már volt szerencsém jó néhány Dragonball játékhoz, ami egyéb platformokon jelent meg, de sajnos játszhatóság és játékélmény szempontjából valahogy egyiknek sem sikerült értékelhető szintre kerülnie a Playstation 2-re megjelent Dragonball gameken kívül. Ha pontos akarok lenni azt is mondhatom, hogy a PSP-re megjelent Dragonball játék, ennek lett a kézi konzolra átültetett verziója. Na de nézzük mit is kapunk a pénzünkért! A Cell Shading grafikával készült játék, 100%-ig megegyezik a rajzfilmben is megszokott minősséggel. Sőt! Néhány helyen, a grafikai fejlődésnek köszönhetően talán még javult is a látvány, és karakterek vonalvezetése is finomabb lett a rajzfilmes alakokhoz képest. Mivel konzolos verzióról van szó és utólagos javításra már nincs lehetőség, ezért maximálisan figyeltek arra a játékban, hogy semmilyen grafikai bug ne zavarja meg a játékélményt. A tökéletes grafikai látványnak ára van, a gép helyenként sokat tölt ahhoz képest, hogy a játék viszonylag egyszerűnek tűnő grafikával rendelkezik. A cell shading grafikus megjelenítés mellett még szerepel 1 kis 3D-s grafikai okosság, mert a story módban többfordulós küzdelmek között városok fölött kell repkedni ellenféltől ellenfélig. Ezenkívül más jelentősége nincs ennek a résznek, amin azért meg is látszik hogy nem spilázták túl a készítők, mert noha Songokuval SSJ4-es átalakult formában indulunk neki a küldetésnek, ennek ellenére ő egyszerű mezei formában repked fekete hajjal, piros ruhával.

A játék talán legfontosabb mozgatórugója a játszhatóság és az irányítás. Nálam 99%-ban ezen buktak el az eddigi Dragonball játékok és még sok más egyéb játék is. Ebben az esetben szerencsére boldogan számolhatok be arról, hogy a DBZ SB 2 beleesik abba a bizonyos 1% -ba, mert a kezelhetőségről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni! Amikor első alkalommal a kezembe vettem a játékot, már akkor sikerült az alap irányítást elsajátítanom, bármiféle próbálkozás nélkül és nagyon jól elszórakoztam! Annak ellenére, hogy először játszottam a játékkal, már rögtön megtaláltam azt, hogy melyik gombbal lehet az energiatámadásokat kivitelezni, mely gomb az ütés, melyik a rúgás és melyik a védekezés és hogy melyikkel tudok energiát gyűjteni a speciális mozdulatokhoz. Habár a gombkiosztást mindenki kedvére átkonfigurálhatja én ennek nem láttam abszolút semmi szükségét, mert rögtön az első pár óra alatt rájöttem, hogy az irányítás tesztelését olyan szakemberek dolgozták ki, akik maximálisan értettek ahhoz, hogy milyen szinten kell egy játékban az irányításnak szerepet játszania úgy, hogy az a kezdőktől a profikig mindenkinek élményt nyújtson. Az irányítás szempontjából nekem visszaköszönt kicsit a Mortal Kombat, ahol volt ütés, rúgás, védekezés. Itt kiegészül még az energiatámadással és az energiagyűjtéssel, ami a rajzfilmben is végig nagy szerepet játszott minden szereplő teljesítményében. Ez itt sincsen másképp. A játékba bekerült harcosok jó része, legalább egy, de inkább több átalakulási formát tud produkálni, ami a teljesítményük és hatékonyságuk növekedésével is jár a csata közben.

A karakterek alapjaiban mind ugyanazokkal a gombkombinációkkal reagálnak, de tulajdonképpen itt véget is ér a hasonlóság, amit azzal ellensúlyoztak a fejlesztők remekül, hogy szinte minden karakternek eltérő különleges képessége aktiválódik ugyanarra a gombkombinációra. Tehát míg Gogeta szaltózó előrerúgással támad, ha a hátra+kör kombinációt lenyomjuk, addig Vegetto ugyanerre a kombinációra fél lábra állva felvesz egy védekező pozíciót, és ha támadás éri, akkor egy kemény lábsorozás kombóval torolja meg az őt ért támadást. A karakterek mérete meghatározza a sebességüket is, mert amíg egy nagydarab karakter Pl. Broly úgy mozog, mint egy lajhár, addig egy SSJ3 Gotenks hozzáképest fénysebességgel pörög a harc közben. Ennek ellenére a lassabb karakterekkel sem esélytelen a küzdelem, mert a harc közben egy megkezdett kombót simán lebrékelhetünk és ellentámadást indíthatunk az ellenfélre, anélkül hogy egy percre is leállna a harc. Én, mint tapasztaltabb játékos jókat szórakozom azon a géppel, hogy lebrékeli egy teleportálós kombómat aztán elkezdi ő én pedig a 2. ütésénél megtöröm és visszatámadásból ártalmatlanítom! Szerencsére a kombórendszer nem lett egy Tekkeni bonyolultságú érfelvagdosós magolás, így azok is remekül szórakoznak az első percben is akiknek fogalmuk sincs arról hogy mit nyomkodnak. Emlékszem még a régi szép Killer Instinctes és Mortal Kombat 3-as időszakokra, amikor 50-60 kombót kellett bevágni fejbe játékonként, hogy valamit tudj is teljesíteni az ellenfelek ellen! Ennek a rémálomnak szerencsére ezennel vége!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!