Divinity II: Developer's Cut - Nosztalgia bemutató

Hirdetés

Irányítás, harc és kijelzők

Annak ellenére, hogy a Divinity II egy szerepjáték, az irányítás leginkább mégis akció jellegű. A WASD gombokkal tudunk mozogni, a SPACE lenyomásával ugrunk és vetődünk, az 1-8 billentyűkkel pedig a képességeket és tárgyakat használhatjuk. Az egér bal gombja szolgál támadásra, a jobbal pedig a lehetséges interakciókat végezhetjük el. Az ellenfelek és objektumok kijelölése automatikusan történik, a játék mindig a célkereszthez legközelebb esőt választja. Ez eleinte okoz némi kellemetlenséget, de meg lehet szokni. A kijelölt tárgy, illetve ellenfél fölött megjelenik egy sárga, háromszög alakú ikon, onnantól az aktuális cselekvésünk arra lesz kihatással.

Ha például fel akarunk venni egy tárgyat - például a képen látható kulcsot az asztalról -, akkor először is kellően közel kell menni hozzá, majd a kurzorral ki kell jelölnünk azt (rámutatni). Ezt követően megjelenik a szövegmezőben a tárgy neve és hogy az egér bal gombjával tudjuk azt felvenni. Ellenfél esetén a kijelölés akkor történik meg, ha a célpont bekerül a képességünk hatókörébe. Ez azt jelenti, hogy hiába láttuk meg már távolról az ellenséges lényt, amíg nincs kijelölve, hiába lövöldözünk rá, nem találjuk el. Viszont amint olyan közel kerülünk hozzá, hogy kijelölhetjük, szinte biztos, hogy ő is észrevesz. Sajnos néha megesik, hogy nem működik megfelelően a kijelölés, harc közben ilyenkor hiába lövünk, mind mellé fog menni.

Távolsági harcnál fontos, hogy mi előbb tudjunk tüzelni az ellenfélre, mint ő ránk. Erre van egy külön képesség, amit érdemes fejleszteni. És bár legtöbbször csak egy lövésnyi előnyt jelent, az már épp elég arra, hogy sebezhetőbbé tegyük vagy lebénítsuk célpontunkat a későbbi találatok megkönnyítése érdekében. Fontos tudni, hogy a kijelölést követően karakterünk az aktuális célpontra tüzel, ha többen állnak egymás mellett, akkor automatikusan az kerül kijelölésre, ami legközelebb van hozzánk és célkeresztünkhöz.

A távolról érkező támadások elől a SPACE+iránybillentyűk segítségével vetődhetünk el, érdemes kikerülni, amit lehet, bár akadnak olyanok, melyek elől nem tudunk kitérni, mert követnek minket. Külön védelmi értékünk van távolsági-, és közelharcra, így érdemes tudatában lennünk, mennyire vagyunk védettek a nyilak és varázslatok ellen. Mindjárt kitérünk a tárgyakra és felszerelésekre, de előtte még vegyük át a gyorsbillentyűk szerepét, elvégre képességeinket és tárgyaink nagy részét ezek segítségével használjuk.

A képernyő ajlán látható állapotjelzőnk, melyről a következők olvashatók le: a piros csík életerőnket jelképezi, benne láthatjuk a maximális és a jelenlegi értéket. A kapott sérülés függvényében fogy, ha nullára csökken, meghalunk. Mellette a kék csíkban mágikus erőnk állapota látható, ez akkor fogy, ha képességet használunk. Felettük a sárga csík tapasztalati pontjainkat mutatja, ha megtelik, akkor szintet lépünk. Alattuk nyolc darab, kör alakú hely látható, 1-8-ig számozva. Ide behelyezhetünk képességeket és tárgyakat - például gyógyitalok. Onnantól kezdve, ha lenyomjuk az adott gombhoz tartozó számot, akkor az ott lévő képességet vagy tárgyat használhatjuk azonnal, nem kell kikeresnünk őket.

Ezen felül csak egy kijelző van még: a képernyő bal felső sarkában látjuk kistérképünket, melyen a közvetlen környezetünkben található objektumok, NPC-k és ellenfelek vannak jelölve. Sajnos nem bizonyul nagyon informatívnak, hiszen mire feltűnik egy ellenfél rajta, addigra már javában kijelöltük azt. Sokkal nagyobb hatótávval kellene rendelkeznie, hogy hasznos lehessen, én nem nagyon tudtam vele mit kezdeni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények