Hirdetés

DeepCool CH510: gépház ötletekkel

A kínai cég számítógépházának letisztult külseje kellemes, apró ötletekkel teli belsővel igyekszik vonzóvá tenni magát.

Bevezető, külső

A kínai DeepCool egyre igényesebb versenyzővé kezdi kinőni magát, és az utóbbi időben szinte csak letisztult dizájnú modelleket láthattunk tőlük. Ezt a sort folytatja a nemrég bejelentett, és mostmár az európai piacon is elérhető CH510, mely szinte maximumra pörgeti a minimalizmust, búcsút intve az áttetsző, hálós vagy szellőzőnyílásokkal meghintett előlapnak és az RGB fényeknek is. Az ilyen gépházak piaca azonban elég zsúfolt, így a gyártó apró ötletekkel igyekszik kiemelni ebből a tömegből termékét.


[+]

Dizájn

Nem lehet segíteni azon, hogy a 471 x 230 x 435 mm-es, E-ATX lapok fogadására is felkészített CH510 kapcsán folyton ismételgessük a minimalista kifejezést, itt ugyanis tényleg egy szinte mindenfajta külső díszt nélkülöző gépházról van szó, egyetlen nem funkcionális eleme az előlap alsó részén látható céglogó, mely alapból halványzöld színű, de áttetsző – tehát ha mögötte bármilyen világító elem van, akkor annak fénye át fog szűrődni rajta. Ugyanakkor az előlap maga teljesen zárt (a szellőzést az oldalt látható, 2 cm széles rácsozat biztosítja), ezért ide nagyjából felesleges LED-ekkel felszerelt ventilátorokat elhelyezni, hiszen sokat nem láthatunk belőlük.


[+]

Bár szigorúan véve nem elölről, hanem oldalról látszik, ám mégis az előlap része a CH510 egyik érdekessége, a benyomásra kiugró fejhallgató-akasztó. Egyszerű, vaskos, formáját tekintve letisztult elemről van szó, mely használaton kívül szinte láthatatlanul simul bele a ház vonalaiba, abszolút dicséretes megvalósításról van szó. A fedlapot lepattintva egy nagyobb, mágnesesen rögzített porszűrőt találunk, mely ilyen módon egész könnyen tisztán tartható.

Hirdetés

[+]


[+]

Az előlapot magunk mögött hagyva, áttérve a fedlapra már több az izgalom: itt találhatóak a csatlakozók és a kezelőszervek. Itt a bekapcsoló és reset gomb mellett egy kombinált hangcsatlakozó és két USB 3.0-s Type-A port áll rendelkezésre – Type-C sajnos nincs, ami 2022 második felében bizony már csalódást keltő hiányosság. Azt sem mondhatnánk, hogy a gyártótól megszokott hanyagságról van szó, hiszen a CK500 például rendelkezik ezzel az interfésszel. A felület nagy részét egyébként a mágneses csíkokkal rögzített szűrővel takart szellőzőnyílás uralja, melyet 120 és 140 mm-es ventilátorokra felkészítve furatoztak.

[+]

A hátlapon sok érdekességet nem találunk: egy darab 12/14 cm-es ventilátorhely látszik itt, melyen a kisebb méretű légkavaró magasságában is állítható, és a hátoldal többi része is bőven kapott szellőzőnyílásokat. A gépház alsó oldala nem tartogat sok extrát, egyedül a tápegység szellőzéséhez tartozó szűrőt találjuk rajta. Sajnos ez nem mágneses és nem is kihúzható, hanem a kipattintható fajta, ami bizony egy nagyon spórolós megoldás, a felhasználó szempontjából pedig kellemetlen, hiszen takarításához muszáj oldalra dönteni a számítógépet, különben nem férünk hozzá.


[+]

A végére hagytuk az oldallapokat, melyekkel sokkal elégedettebbek voltunk: a bal oldali egy edzett üveg lap, mely a Type-C és alsó szellőzés kapcsán tetten ért spórolási szándékot meghazudtoló módon mágneses rögzítést használ. Ennek nyitása a hátsó él tetején található műanyag fogantyúval történik. Zsanérok nincsenek, miután a lapot felül elbillentettük, egyszerűen csak le kell emelnünk. Ha aggódnánk a véletlen leeséstől, ne tegyük, a mágnesek erősek, szükség esetén pedig a fogantyúba rejtett furatba tekert csavarral mechanikusan is biztosíthatjuk a panelt.


[+]

Ehhez képest a másik oldal kevés izgalmat rejteget: egy szimpla, de könnyen mozgatható fémlemezt találunk itt, mely kézzel oldható csavarokat használ, alsó részére pedig szellőzőnyílások kerültek.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés