Hirdetés
Egyszervolt Bagdad
A sorozat egyik megkülönböztető eleme a sok riválisnál szabadabb mozgási lehetőséget adó parkour-rendszer – jól tudjuk, hogy egy gomb nyomvatartásával az épp aktuális főszereplő tulajdonképpen magától ugrik és mászik és lengedezik és vetődik, mindig nagyjából úgy, ahogy a környezet diktálja. Ez nyilván nem tűnt el a Mirage-ból sem, de ahogy eddig is játékról játékra váltak idegesítőbbé ennek a rendszernek a soha el nem tűnő hibái, úgy ez az érzés most is tovább fokozódott bennem. Basim nemhogy fára mászni nem tud, de temérdek alkalommal érik kisebb-nagyobb balesetek. Megbotlás apró kavicsokban, „felragadás” ládákra, ablak mellett kapaszkodás, amikor be akartunk mászni és hasonló jelenetek pettyezik a Mirage szinte minden percét. Egy épületről leereszkedni teljes lutri, mert nem elég, hogy még a legjobb esetben is pocsékul van animálva ez a manőver, de Basim zavaróan sokszor pottyan le magasról az akció során. És persze ott van az a már 16 éve létező probléma, hogy a karakter az analóg karra fittyet hányva nem tud átugrani egy falon, ha az szögben áll, hanem ilyenkor felkapaszkodik arra, és elkezd annak tetején parancsainkkal ellentétes irányba futni.
[+]
Persze a harc és a lopakodás, a játékmechanika nem minden, és az Assassin’s Creedek mindig is rendelkeztek egy extra fegyverrel: az általuk felkínált történelmi környezet vonzerejével. Ez most is így van, és a IX. századi Bagdad is lenyűgözően érdekes világot kínál a játékosnak. A központi bazár nagyszerűen berendezett standjai között bandukolva, vagy mondjuk a Bölcsesség Házának irodáit és könyvtárait csodálva bármiféle akció nélkül is meglepően sok időt lehet eltölteni a városban. Igaz, a varázs nagyon könnyen megtörik, hiszen a várost benépesítő karakterek jóval kevesebb törődést kaptak, és napszaktól függetlenül végzik robotikusan a számukra kijelölt munkát, az igazi életet még csak meg sem próbálva szimulálni. A városőrök is ócskán vannak beállítva, és továbbra is kizárólag ránk reagálnak – ha ráuszítunk egy csapat zsoldost egy magánház védelmezőire, arra oda sem figyelnek, hiába fekszenek halomban a hullák. Igazán még egymásra – mondjuk egy hörgéssel megszakadó párbeszédre – sem ügyelnek, így egy sarok mögül vagy rózsabokor mélyéről füttyögve tetszőleges számú ellenfelet lehet egyenként megkéselni.
[+]
A játék legszórakoztatóbb része talán a beépített enciklopédia: ezúttal nincs (és később sem várható) küldetések és ellenfelek nélküli különálló turista-mód, hanem egy-egy témára koncentráló bejegyzéseket gyűjtögethetünk. Hiába nem többek ezek, mint zanzásított Wikipédia-bejegyzések, mégis működnek, és nagyszerűen kirajzolódik belőlük az Abbászida Kalifátus működése, valamint lakóinak mindennapi élete. Arról nem is beszélve, hogy olyan érdekességeket tudtam meg innen, minthogy a korabeli szórakozás egyik fontos elemeként a dúsgazdagok partijain bivalyokat katapultoztak tavakba! Az más már kérdés, hogy miután elolvastuk, hogy a történelmi Bagdad több tízezer fürdője milyen élettel teli külön mikrovilágot alkotott, kicsit lehangoló bemenni a játékbeli egyetlen fürdőházba, ahol talán, ha tíz ember pancsol; és hiába szórakoztató olvasni az Andalúziától Kínáig terjedő kereskedelmi hálózatról, amikor a lopható kincsek skálája a legunalmasabb, amit csak el lehet képzelni. E téren a legnyomorultabb élmény a kalifa nevetségesen lehangoló háremének felkeresése, ami annyira messze van a képzeleteimben élő (és a játékbeli kódexben olvasott) képtől, amennyire csak az csak lehetséges.
[+]
Sajnos a játék története sem segít ezen a helyzeten, hiszen a Mirage meséje éppolyan unalmas, mint amennyire száraz és kiszámítható. Ráadásul, és ez talán még rosszabb, pontosan ugyanaz, amit az utóbbi néhány részben is végigunatkozhattunk: van Bagdadban öt húdegonosz (és maszkos) alak, nekünk pedig sok apró feladat végrehajtásával az ő leleplezésük és orgyilkospengére húzásuk a feladatunk. Mindezt valami fertelmesen fantáziátlan, és rögtön az első perctől kezdve önismétlő mellékküldetések, valamint jónéhány gyűjtögetnivaló próbálja feldobni. A modern korral, az Animusszal kapcsolatban megint nem tudtak semmi értelmeset kitalálni a történetírók, így az egy rejtett barlangot leszámítva ismét nem része a játéknak – de ehhez a széria kedvelői már minden bizonnyal ugyanúgy hozzászoktak, mint a kifejezetten ostoba utolsó csavarhoz és érthetetlen végkifejlethez. Kifejezetten szomorú, hogy narratív szempontból a Ubisoft fejlesztői megint nem tudtak fikarcnyit sem hozzátenni ahhoz a sorozathoz, amely e téren oly erősen, oly eredeti hanggal indult – már csak azért is, mert ezúttal egy, a témában viszonylag új csapat, az alig hat éve létező Ubisoft Bordeaux végezte a munka oroszlánrészét.
[+]
Az elődeinél olcsóbban (50 euró, 17 500 forint) terjesztett Mirage javarészt csalódás lett tehát. Ami működik benne, az a nagyszerű történelmi környezet és jól megszokott Assassin’s Creed-DNS közös hatása – és ez engem minden csalódottságom dacára fürgén végigrepített azon a 19 órán, amíg megtisztítottam Bagdadot. Sem az új ötletek (mind a teljesen felesleges, a kereskedők vagy verőlegények lefizetésére használható speciális érmék), sem pedig a „vissza a gyökerekhez” felkiáltás hatására meghozott döntések nem működnek igazán jól, és hiába kaptunk egy majdhogynem teljesen lineáris kalandot, egyetlen úgy istenigazából emlékezetes karakter vagy jelenet sem került a Mirage-ba. Mit lehetne ehhez hozzátenni? Csak a sorozat története során már sokszor elhangzott sóhajt: talán a következő megint egy lenyűgöző játék lesz…
Az Assassin’s Creed Mirage PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg.
Összefoglalás
Papíron remekül hangzott a Mirage visszatérése a széria korábbi játékmenetéhez, de ez igazából nem is nagyon következett be, másrészt pedig a játék mindent megtesz, hogy még jobb ötleteit is a lehető leghamarabb tönkretegye. Gyenge történet, rémes könnyűség és a megszokottnál jóval üresebb vadon – de a szeretettel megalkotott régi Bagdad még így is képes elvarázsolni az embert.
Az Assassin’s Creed Mirage legfőbb pozitívumai:
- Bagdad egy kiválóan megvalósított világ;
- a kódexlapok gyűjtögetése és olvasása élmény.
Az Assassin’s Creed Mirage legnagyobb hiányosságai:
- Lehangolóan ócska történet;
- a harcrendszer visszafejlődött;
- a parkour-rendszer a régi hibákat hozza;
- a fejlődési rendszer kinyírja a feszültséget;
- lefagyások és programhibák.
Bényi László
