Hirdetés

Nagy képátlójú monitor csábító áron?

Méretével és felbontásával az AOC kijelzője a középutat képviseli, kategóriájában pedig a legolcsóbb.

Használat közben, értékelés

32 hüvelyken ma három választásunk van: Full HD, WQHD, 4K. Az első elég nagy pixeleket eredményez, míg a 4K esetében ez a minimum ajánlott képátló, ha nem szeretnénk nagyítani. Egyik sem optimális, mégis mindkét felbontásnak megvan a rajongótábora és felhasználói bázisa, ami teljesen érthető. Sajnos 32" és 2560x1440 (aka WQHD) esetében kezdetben nagyobb volt a megindulás a gyártók részéről, ma már jóval kisebb a választék. Ez betudható egyrészt az eleinte magas árnak, míg később a kisebb felbontású panellel az alacsonyabb árfekvésből kifolyólag ez a méret jobban eladható lett, a 4K pedig megszerezte "a prémium" jelzőt, eközben a WQHD-ről elterelődött a figyelem, pedig ez egyfajta arany középút lenne a piacon mind a mai napig.


[+]

Mint azt láthattuk a tesztben, az AOC tesztelt kijelzőjének számos jó tulajdonsága van, de mint általában, ez sem száz százalékig tökéletes. Ami egyértelműen mellette szól, az a képátló, és ehhez viszonyítva az árazás is elfogadható. Sőt nem kell lemondani az állítható állványról, sem a bemenetválasztékról, vagy éppen az USB-kről, amelyeken mind előszeretettel spórolnak a vállalatok, ha alacsonyan kell tartani az árcédulát. A képminőség bizonyos tekintetben jó, hiszen színhelyesség, színtér és fehér homogenitás terén jól teljesít, viszont a betekintési szögek nem tökéletesek, feketén van némi foltosodás, továbbá input lag és válaszidő tekintetében is csak közepes eredményt tud felmutatni.


[+]

Ezt a kettősséget a leendő vásárlónak kell mérlegelnie annak fényében, hogy mire tervezi használni a monitort. A Q327PQU nem kifejezetten gamer monitor, de azért lehet vele játszani, multimédiára, filmre, videóra, képszerkesztésre is jó, általános felhasználásra pedig mérete miatt még sok is, viszont ekkora képátlón a WQHD mellett már nem kell megvakulni. Ennek fényében a 125 000 forintos vételár összességében véve igenis csábító ajánlat, sőt a legolcsóbb a saját mezőnyében: a legközelebbi konkurens bő 10-11 ezer forinttal feljebbről indul. Összegezve a tapasztalatainkat, egy nagyon erős tetszett érzést váltott ki belőlünk, és nem kéne sok hozzá, hogy feltétel nélkül ajánlani tudjuk.


AOC Q3277PQU monitor

Daywalker

A 32 hüvelykes AOC monitort az AOC európai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AOC

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés