AOC AGON AG324UX
A hatalmas hongkongi TP Vision holding egyik leányvállalata az MMD, amely több nagy monitorbrandet is futtat, így például a Philips vagy az AOC márka is hozzájuk tartozik. Ez utóbbi a már megszokott módon 2021-ben is több új termékkel bővítette eddig is tekintélyesnek mondható kínálatát, és a belépőkategóriás, multimédiás és irodai használatra szánt kijelzők mellett a játékosoknak szánt modellek is felbukkantak. Közülük az egyik legfrissebb az AGON családba tartozó, az előzetes információk alapján kifejezetten nagy tudásúnak tűnő, 31,5 hüvelykes AG324UX monitor.
Gamer dizájn
Nem lennénk meglepve, ha az Ablak-Zsiráf következő kiadásában a "gamer monitor" címszó mellett az AOC AGON AG324UX képe feszítene, mert már a termék külsején is markánsan látszik, hogy ki a célcsoport. A háromszög alakú fémtalp és a hozzá csatlakozó, szintén fémből készült állvány egy robot lábát idézi, és stabilan tartja a viszonylag nagy képernyőt. Ennek asztaltól való távolsága 13 centiméteres tartományban mozgatható, jobbra és balra 20 fokban forgatható, előre 3, hátra 21 fokban dönthető, és akár pivot módban is használható. Természetesen akár falra is felakasztható szabványos VESA konzol segítségével. A káva egy síkban van a kijelzővel, így a mai trendeknek megfelelően kikapcsolt állapotban láthatatlan.
A hátlapon rengeteg LED csíkot helyeztek el, és jutott fénykibocsátó diódákból a készülékház aljára is. Ezek a szokásoknak megfelelően világíthatnak egyenletesen, de lüktethetnek vagy váltogathatják a színüket, akár zene ütemére, és természetesen szinkronizálhatóak a rendszer többi AOC eszközének világításával, például AGON egérrel és billentyűzettel is (melyeket szintén fogunk majd tesztelni). További extraként elhelyeztek még egy RBG LED-et az állványban is, amely lefelé, az asztallapra világít egy AGON logót. Mi igazából meglennénk ezek nélkül, de aki szereti, ha a monitora úgy néz ki, mint egy karácsonyfa, az ezt a terméket imádni fogja.
Nem túl meglepő módon a csatlakozók szintén a hátlapon, a LED csíkok alatt kaptak helyet. Található itt két darab HDMI 2.1, DisplayPort 1.4, 3,5 mm-es analóg audió be- és kimenet, mini USB, USB 3.2 Type-C (DP Alt mode, 90 wattos töltés támogatással), illetve négy darab USB 3.2 port és a hozzájuk tartozó uplink csatlakozó. A dobozba pakoltak egy-egy HDMI, DisplayPort és olyan USB-C kábelt, amelyen található egy USB-A adapter is.
Hirdetés
Monitor típusa | AOC AGON AG324UX |
---|---|
Technológia | 10 bites IPS, AMD FreeSync |
Háttérvilágítás típusa | Edge-LED, nem PWM-es |
Kijelző mérete | 31,5 hüvelyk, 16:9 képarányú, sík |
Felbontás | 3840x2160 pixel (139,87 ppi) |
Képfrissítési ráta | 48-144 Hz |
Válaszidő | 1 ms (g2g) |
Input lag | 10,2 ms |
Kontrasztarány | kb. 1000:1 |
Fényerő | SDR: 368,4 cd/m², HDR: 422,6 cd/m² |
Betekintési szögek | 178°/178° (névleges adat) |
Megjelenített színek száma | 1,07 milliárd |
Színtérlefedettség | 103,7% sRGB |
Extrák | távirányító, 2 x 8 wattos hangszóró, HDR támogatás, G-Menu, célkereszt, kékfénycsökkentés |
Csatlakozók | 2 db HDMI 2.1, DisplayPort 1.4, mini USB, 3,5 mm analóg bemenet, 3,5 mm analóg kimenet, 4 db USB 3.2, USB uplink, USB 3.2 Type-C (DP Alt mode) |
A doboz tartalma | HDMI kábel, DisplayPort kábel, USB-C/A kábel, használati utasítás, távirányító |
Teljesítményfelvétel | 72 watt, készenléti módban: 0,2 watt, külső tápegység |
Gyártó honlapja | www.aoc.com |
Termék honlapja | AOC AGON AG324UX |
Fogyasztói ár | kb. 400 000 forint |
Garancia | 3 év |
Képminőség és panel
Az AOC AGON AG324UX-be egy 31,5 hüvelykes, 4K, azaz 3840x2160 képpont megjelenítésére képes, IPS technológiára épülő panel került. A kijelző pixelsűrűsége így tehát 139,87 ppi, ami remek értéknek minősül ebben a termékcsoportban. A képernyőt bevonták olyan speciális anyaggal, ami hatékonyan nyeli és oszlatja el az esetleges külső fényeket, így zavaró becsillanástól, tükröződéstől nem kell tartani.
A készülék Edge-LED háttérvilágítást kapott, azaz a fénykibocsátó diódákat a keretben helyezték el. SDR módban a maximális fényerő 368,4 cd/m², HDR módban pedig 422,6 cd/m²-t tudtunk kipréselni belőle. Ebből fakadóan a nagy dinamikatartományú tartalmak visszaadása megoldott, és ez a fényesség elég ahhoz, hogy észlelhető legyen a HDR hatás. A legkisebb fényerő egyébként 18,7 cd/m², ami kellően alacsony ahhoz, hogy egy sötét szobában is lehessen is használni úgy, hogy ne legyen zavaró a fénye. A kijelző a fényerő változtatását nem PWM-mel oldja meg, azaz nem villogtatja a háttérfényt, ami pozitívum.
Méréseink alapján a fényerő eloszlása messze van a tökéletesen egyenletestől, mert az egyes képtartományok között különbség elérheti a 11,3 százalékot is. Ám az is igaz, hogy ez 2021 végén ebben a szegmensben egész jó eredménynek számít, és a mindennapi használat során zavaró felhősödés nem jelentkezett, nem szúrt szemet. Az IPS paneleknél a betekintési szög általában rendben van, ez itt sincs másként, hiszen csak nagyon kiszorított pozícióból kell számolni enyhe kontrasztvesztéssel, invertálódástól pedig egyáltalán nem kell tartani.
Homogenitásvizsgálat: fénysűrűség mértéke az egyes fényerő-beállítások mellett [+]
A monitor támogatja a Freesync dinamikusan változó frissítési frekvencia technológiát, úgy, hogy a maximális képfrissítési ráta 144 Hz. Természetesen kipróbáltuk élesben néhány játékkal, illetve az AMD Freesync demóprogramjával, és arra jutottunk, hogy a technológia problémamentesen működik. A válaszidő több fokozatban egészen 1 ms (GTG) csökkenthető, viszont ilyenkor már enyhe utánlövés figyelhető meg. Az input lag a Leo Bodnar mérőműszerrel végzett vizsgálat szerint 10,2 ms, ami elég jó eredmény. A terméken kiválasztható a 4K/120 fps mód, azaz az új generációs konzolok mellett is beválhat. Mindent összevetve tehát azt mondhatjuk, hogy a monitor gond nélkül alkalmas játékra.
Előzetes és ideális képbeállítások
Ezúttal is több előzetesen programozott képbeállítás közül lehet választani, ami nem meglepő, hiszen ez ma már gyakorlatilag minden monitornál alapelvárás. E profilok a megszokott módon többé-kevésébé különböznek egymástól fényerejükben, kontrasztjukban, illetve az aktív képmódosító funkciók terén. Jó eséllyel mindenki talál köztük olyat, ami elnyeri a tetszését, vagy legalábbis kiindulási alapnak jó lehet.
Profil/beállítás | FPS | Gamer 1 | Gamer 2 | Gamer 3 | Racing | RTS |
---|---|---|---|---|---|---|
Fényerősség (fehérpont) | 137,8 cd/m² | 127,6 cd/m² | 152,5 cd/m² | 152,5 cd/m² | 140,8 cd/m² | 146,6 cd/m² |
Fényerősség (feketepont) | 0,1637 cd/m² | 0,1644 cd/m² | 0,1644 cd/m² | 0,1654 cd/m² | 0,1641 cd/m² | 0,164 cd/m² |
Kontrasztarány | 841,7:1 | 776,1:1 | 927,7:1 | 921,7:1 | 858,3:1 | 893,7:1 |
Legnagyobb delta E | 10,98 | 14,93 | 11,01 | 11,02 | 10,98 | 12,8 |
Átlagos delta E | 3,35 | 4,75 | 3,87 | 3,88 | 3,93 | 4 |
Színhőmérséklet | 6400 K | 7000 K | 5600 K | 5600 K | 6500 K | 5900 K |
Gamma | 2,33 | 2,32 | 2,2 | 2,17 | 1,9 | 2,24 |
Egy i1 Display Pro kalibrátorral, illetve a DisplayCAL névre hallgató alkalmazás segítségével vettük szemügyre tüzetesebben az említett beállításokat. Sorrendben ezek a következők: FPS, Gamer 1, Gamer 2, Gamer 3, Racing, RTS. A kapott értékek közül a legnagyobb fényerőt, a feketeszintet, a valós kontrasztarányt, a színhőmérsékletet, illetve a delta E értékeket tüntettük fel a táblázatban. Utóbbi egy olyan numerikus érték, ami két különböző szín távolságát határozza meg egy színrendszeren belül; minél kisebb a delta E értéke egy adott színnél, annál közelebb áll a referenciához (sRGB), vagyis annál jobb.
Ezt követőn a célértékeket (120 cd/m² fényerősség, 6500 K színhőmérséklet, 2,2 gamma) próbáltuk megközelíteni, illetve persze a lehető legnagyobb színpontosságot elérni, ami parádésan sikerült: a színhőmérséklet 6600 K, az átlagos delta E 0,15, a legnagyobb delta E pedig 0,53 lett, amelyek kimagasló értékeknek számítanak. Ehhez ráadásul a kontraszt terén sem kellett különösebben nagy áldozatot hozni, hiszen a feketeszint 0,1395 cd/m² lett 117,4 cd/m² fehér fényerő mellett, így a natív kontraszt pedig 841,8:1. A képen a színtérlefedettség látható: a szürke szaggatott vonal jelzi a referencia színteret, míg a színes alakzatok a mért színteret ábrázolják. Eszerint a kijelző 103,7 százalékban fedi az sRGB színteret, de ezen belül a számottevő pontosság 99,2%, ami monitorok esetében átlagosnak számít.
AOC AGON AG324UX | |
Contrast | 65 |
---|---|
Brightness | 74 |
Gamma | 2 |
DCR | Off |
HDR Mode | Off |
Color Temp | User |
DCB Mode | Off |
LowBlue Mode | Off |
Red | 47 |
Green | 57 |
Blue | 48 |
Kezelés, extrák, értékelés
A monitor egyik különlegessége, hogy jár mellé egy kis irányítópanel, amely kábelen keresztül csatlakoztatható a mini USB portba. Ezzel előcsalható a menü is, de elsősorban arra lett kitalálva, hogy a három előzetesen programozott Gamer profil között egy gombnyomással válthassunk. Emellett persze rendelkezésre áll a hátlapon egy kis joystick is, amivel szintén lehet navigálni a menürendszerben. A grafikus kezelőfelület nem túl szép, magyarul sem tud, de struktúrája logikus, használatába hamar bele lehet jönni.
Emellett a kijelző képes együttműködni az AOC G-Menu nevű alkalmazásával, amelynek segítségével szoftveresen lehet módosítani az egyes paramétereken, illetve ki- és bekapcsolni bizonyos funkciókat, és még a LED-ek fénye is menedzselhető a segítségével. Ez a program remekül használható, és abszolút hozzáadott értéket jelent.
A LED-eken és a távvezérlőn kívül vannak egyéb extrák is. Ilyen a célkereszt, amely akkor is megjelenik a képernyőn, ha egy adott játékból ez hiányzik, például mert nem célzás módban futkosunk. Nem hiányzik belőle a LowBlue mód sem, amivel csökkenthető az agyat megkavaró és álmatlanságot okozó kék színkomponens mértéke. A kijelzőbe beépítettek két darab, egyenként 8 wattos rejtett hangsugárzót is, amelyek szintén hasznosak lehetnek. A hangerő erőteljes, tehát megfelelő, a tisztaság viszont nem annyira, ráadásul a mélyek is hiányoznak, de még mindig jobb, hogy van beépített hangrendszer, mintha nem lenne.
Értékelés
Az AOC AGON AG324UX személyében egy teljesen korrekt monitort ismerhettünk meg, amely kezelésével felfelé lóg ki a tömegből. Az egy dolog, hogy a grafikus kezelőfelület rendben van, és a beállítások szoftveresen is módosíthatóak, de hogy jár mellé egy külön kis vezérlő is, az egy igazán jó szolgáltatás. A többi extra is hasznos, van értelmük, valóban hozzáadott értéket jelentenek.
A képminőség terén is jól teljesít: a képvilág rendben van, a felbontás kiemelkedő, működik a FreeSync és a HDR, a színpontosság remek. A színtérlefedettség lehetne nagyobb, de mivel alapvetően gamereknek szánják, ez nem akkora probléma. A rengeteg LED-nek, a logóvetítőnek és a szokatlan nyaknak és talpnak köszönhetően meglehetősen figyelemfelkeltő az AG324UX külseje, ezt pedig biztos sokan fogják értékelni. Körülbelül 400 000 forintba kerül, és bár a sok egyedi szolgáltatás megdobja az árat, még így is a drágábbak közé tartozik a hasonló tudású monitorok között.
AOC AGON AG324UX gamer monitor
elefant
Az AOC AGON AG324UX monitort az AOC magyarországi kirendeltsége bocsátotta rendelkezésünkre.