A sötétségben bóklászva
A fény-árnyék páros mellett a játék másik fontos – ám kevésbé sikeresen realizált aspektusa az immersive sim címekből (Prey, Deus Ex, Dishonored) ismerős játékmenetbeli szabadság megléte. Bár az immersive sim megnevezés nem is feltétlenül egy műfajt, hanem sokkal inkább egy dizájnfilozófiát takar, a lényege, hogy az adott játék rendszerei képesek organikus módon összehangolódva létrehozni egy olyan szimulációt, mely lehetővé teszi a mély, a játékos kreativitását, intelligenciáját és kísérletezését jutalmazó játékmeneti hurkot. Jó példa erre a különféle fizikai interakciók megléte az új Zeldában (hogyan képes a villám belecsapni a fém felszereléseinkbe, vagy hogyan tudunk kivágni egy fát, majd azt tutajnak használni), vagy éppen a Deus Ex alternatív megközelítési lehetőségei (meghackelhetjük az ajtót, kinyithatjuk azt kulccsal, de akár bekúszhatunk a szellőzőn is). A The Bunker nem titkoltan az említett címek (filozófiája) által inspirálódott és ezt rendre tudtunkra is adja egy, a töltőképernyőn látható üzenetben, azonban a szomorú valóság az, hogy falatnyi mivolta ellenére a játék még így is sokszor érthetetlen korlátokat állít a játékos elé, pont, hogy így arra buzdítva minket, hogy hagyjunk fel a kreatív és elmés kísérletezgetéssel. Például teljesen érthetetlen, hogy a hatalmas tűzt okozó Molotov-koktél miért nem képes leégetni a fa ajtókat, vagy hogy a repeszgránát miért nem tudja azokat a tárgyakat ripityára szaggatni, melyeken a bunker rémsége játszi könnyedséggel képes átrohanni. Az összképet egyébként az sem segíti, hogy a felszedhető tárgyak helye teljesen randomizálva van, így például nálam mind az ajtótörésre képes sörétes, mind a többek között csapdák hatástalanítására használható erővágó, mind pedig a csavarkulcs csak a játék utolsó 20%-ban lett meg.
[+]
Pár szóban érdemes említést tenni a játék technikai aspektusuairól is, főleg arra való tekintettel, hogy manapság lutri, hogy milyen PC-s portot kap egy-egy játék. A The Bunker a magasabb felbontású textúrák, néhány modernebb effekt és a kifinomultabb animációk melett továbbra is megmaradt a 15-20 évvel ezelőtti elődjei szintjén (egészen a Penumbráig visszamenve). Ebből kifolyólag a gépigény is több, mint baráti, hiszen egy RTX 3090-nel a natív 4K/120 fps is csak 40-50%-ra tekerte a kártyát – ettől függetlenül a művészi dizájn jól eltalált, soha nem érződött, hogy a játék csúnya lenne. Ultrawide és tetszőleges képarány támogatás van, ahogy egy jó skálázásra lehetőséget adó FOV slider is, az azonban nagyon a PC-s éra sötét középkorát idézi, hogy alapjáraton be kell érnünk egy 60-as framerate lockkal – én viszont nem tettem, és egy kis konfiggal való babrálást követően 120-ra növeltem a határt (efölé azonban nem érdemes menni, mert előfordulhatnak engine problémák, például a fizikával kapcsolatban). Összességében a The Bunker PC-s változata korrekt, bár sikerült egy-két kellemetlen bugba belefutnom. Egyrészt néha a játék nem akarta elmenteni a felbontást és képernyőmódváltást (vagy ultrawide-ra váltás esetén elsőnek torzított perspektívát adott), illetve három olyan eset is előfordult, hogy szűkebb helyeken sikerült hosszú időre beakadnom a geometriába a karakterrel – olyan részeken, ahol alapvetően kötelező jelleggel át kellett volna menni. Továbbá – bár ez nem feltétlenül technikai probléma – de nem értem, miért nem lehetett feljebb emelni a tárgylimitet a bunker középpontjában lévő tárolónál, hogy mindent el lehessen benne raktározni – főleg, ha már az engine amúgy is képes megjegyezni minden elejtett tárgy pozícióját. Ez csak azt eredményezte, hogy az el nem férő dolgokat a földre dobáltam, ami plusz (és felesleges) pepecselést és tárgymenedzsmentet eredményezett.
[+]
Összegzés
Az Amnesia: The Bunker egy megragadó és bizonyos szempontból innovatív horrorjáték lett, amely a két felemásra sikerült folytatással ellentétben nem csak, hogy végre sikeresen megidézte a közel másfél évtizeddel ezelőtti The Dark Descent hangulatát, de még rá is licitált játékmeneti fronton, így téve ismét relevánssá a sorozatot a horrorrajongók szemében. Gyengeségének felróható, hogy hosszú távon azért nem feltétlenül tud olyan szinten rettegésben tartani, mint 2010-es elődje, vagy a számára egyértelműen inspirációként szolgáló Alien: Isolation, illetve hiába az innovatív játékmenete, azért több lett volna ebben a koncepcióban, mint amit a fejlesztők abból realizálni tudtak. Viszont még ha nem is ért fel a játék a potenciáljához, az nyugodtan kijelenthető, hogy messze a legjobb Amnesia játék lett az eredeti óta – sőt, talán még jobb is annál – és egyben az utóbbi évek egyik legegyedibb horror címe is, bár természetesen csak a Signalis után. A kevesebb, mint 25 eurós árcédula pedig bőven baráti, még az egyértelműen a befejezetlenség érzetét keltő sztorivégződés ellenére is – főleg a beépített pályaszerkesztő tükrében.
Az Amnesia: The Bunker június 6-án jelent meg PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, illetve Xbox One-ra és Series X/S-re.
Az Amnesia: The Bunker legjobb vonásai:
- Műfajon belül többnyire újszerű játékmenet;
- erős hangulat és félelemfaktor;
- élvezetes felfedezés.
Az Amnesia: The Bunker legrosszabb vonásai
- Befejezetlen sztori;
- kisebb bugok, gyárilag 60 fps-es lock;
- kiaknázatlan játékmenetbeli lehetőségek.
Koncz Dávid
