VIA KT266 DDR
We (dis)connect
Pár hete cikksorozatot indítottunk az AMD processzoraihoz készült DDR-es alaplapokról, egész pontosan négy AMD 760-as chipseten alapuló lapról (első körben). Most folytatjuk a "hagyományt", ám ezúttal a reflektorfényben az azóta elagott VIA KT266-os chipset került. Ránk jár a rúd, annyi bizonyos: cikkünk születése óta az AMD 760-as gyártását leállították, a VIA KT266-ost pedig felváltotta a nála sokkal jobb teljesítménnyel bíró KT266A. Az már csak hab a tortán, hogy az ALi MAGiK1 chipsetből is itt kopogtat a C1-es (DDR333-as) verzió, melyet természetesen még nem tesztelhettünk... mindettől függetlenül a kereskedelmi forgalomban kapható alaplapok nagyrésze még az AMD 760-ast, vagy a VIA KT266-ost "nyögi", tehát tesztünk - remélhetőleg - nem irreleváns.
Mivel szóbahoztuk a KT266(A)-t, nem állhatjuk meg, hogy ne idézzünk egy kicsit - gonosz szándékkal - a VIA oldaláról. Mindannyian kedveljük a marketinget, hiszen sok szép és igaz dolgot tudhatunk meg a számunkra oly fontos termékekről, így nem lepődünk meg az alábbi idézeten sem (a szöveget a www.viatech.com oldalon találtuk):
Az új standard a Socket A rendszerű PC-khez
A VIA Apollo KT266 chipset a nagy sávszélességű DDR266-os SDRAM-oknak, a 266 MHz-es FSB-nek és a VIA új, nagy sebességű V-Link HUB architektúrájának köszönhetően kiegyensúlyozott rendszert biztosít a következő generációs, ultraerős AMD Athlon alapú szerverek, munkaállomások és PC-s rendszerek számára. A VIA Apollo KT266 nyújtja a legnagyobb teljesítményt és a legjobban skálázható chipset megoldást a legújabb, 266 MHz-es FSB-jű AMD Athlon processzorok számára. Fejlett memóriavezérlőjével a VIA Apollo KT266-os chipset akár 4 GB DDR200/266-os SDRAM-ot kezel, maximálisan 2.1 GB/másodperces sávszélességgel. Ez a fejlett memóriakezelési technológia elegendő sávszélességet és teljesítményt biztosít a legerőforrásigényesebb internetes és 3D-s alkalmazásokhoz is, és csak minimálisan drágábban mint a PC133-as SDRAM architektúrájú chipkészletek.
VIA KT266 = VT8366 + VT8233
Nos, akár kedves a marketing számunkra, akár nem, nem lennénk boldogok, ha a fenti idézetnek hála pár hónapja egy KT266-os alaplap mellett döntöttünk volna... a chipset mögé biggyesztett A betű (KT266A) ugyanis pont arra elég, hogy egy tényleg kikupált és stabil rendszert tudhassunk magunkénak - ellentétben az általunk korábban megvett, közepesen teljesítő KT266-os rendszerrel. Tapasztaltabbaknak ez persze mind nem meglepő: a VIA eljátszotta már ugyanezt a KT133(A) chipkészletével, és újabban a P4X266(A) is hasonló sorsra jutott. Így lassan felállíthatjuk a Prohardver Első Alaptételét (PEA), miszerint amíg nem találkozunk B jelű VIA chipsettel, addig csak A jelzésű VIA chipkészleten alapuló lapokat szabad vásárolnunk.
A VIA KT266 blokkdiagramja
Visszatérve eredeti vezérfonalunkhoz rögtön megállapíthatjuk, hogy a KT266-os egy VT8366 North Bridge-ből és egy VT8233 South Bridge-ből épül fel, melyek a V-Link-nek köszönhetően 266 MB/s-mal kommunikálnak egymással.
Technikai adatok
- 200/266 MHz-es rendszerbusz
- AGP 2X/4X
- 4 GB-ig támogatja a DDR200/266 SDRAM-okat és a PC100/PC133-as SDRAM-okat
- 266MB/sec nagy sávszélességű North/South Bridge V-Link
- Advanced Communications Riser (ACR)
- Integrált 6 csatornás AC-97 Audio
- Integrált MC-97 Modem
- Integrált 10/100 BaseT Ethernet
- ATA 33/66/100
- Advanced power management capabilities including ACPI/OnNow and AMD's PowerNow
- 6 USB port
Dióhéjban ennyit a KT266-os chipsetről, jöjjön a négy konkrét versenyző!
Azza 366X-AS - "Olcsó és finom"
AZZAnyja!
AZZA alaplapokat már teszteltünk, így tudhatjuk, hogy - többnyire - nagyszerű ár/teljesítményt nyújtanak. A doboz ezúttal kicsi volt, de nagy dolgokat rejtett... a szokásos felszerelést kaptuk, semmi extrát, de talán nem is vártunk mást.
Hirdetés
Típus | AZZA 366X-AS rev 1.2 |
Támogatott procik | AMD Athlon, Athlon XP*, Duron |
CPU foglalat | Socket 462 (Socket A) |
Rendszerbusz | 200 MHz / 266 MHz DDR |
FSB értékek | 100 - 133 MHz |
Tuningot segítő opciók | DIP kapcsolóval: Proci szorzó Jumperrel: 100 MHz / 133 MHz FSB BIOS-ból: MHz-enként állíthatjuk az FSB-t, proci feszültséget |
Processzor órajel | 1200 MHz = 9 x 133 MHz |
Mért órajel | 1196.15 MHz = 9 x 132.91 MHz |
Max. memória | 3 GB |
DDR slotok száma | 3 db |
AGP | 1 db AGP (4x) |
PCI | 5 db Master PCI (A PCI 5 megoszt egy IRQ-t a CNR-rel!) |
CNR | 1db |
Ultra DMA 33/66/100 | igen/igen/igen |
IDE meghajtók | 4 db |
Integrált hang | AC'97 |
Méret | 30.5 cm x 22.0 cm |
BIOS | 6A6LVP8C 2001/09/26 (Award) |
Homepage | http://www.azza.com.tw |
*ha a 6A6LVP8C BIOS frissítést felraktuk
Több mint egy alaplap? Ha rakunk bele mást is, akkor igen...
Az AZZA 366X-ból két verzió létezik, 366X-AD és 366X-AS néven. Mi az utóbbit teszteltük, de az érdekesség kedvéért megemlítjük, mi különbség a két típus között.
Opciók | AD | AS |
AC'97 2 csatornás hang, VT1611A codec | - | + |
AZZA Surround hang, AC'97 5.1 csatornás hang (AC-3), VT1616 codec | + | - |
S/PDIF csatlakozó | + | - |
AZZA-UP Front audio | + | - |
AZZA-UP Front USB | + | + |
IR csatlakozó | + | - |
External Modem ring-on | + | - |
AZZA-Alarm hangbemondásos figyelmeztető | + | - |
AZZA-Tune, állítható CPU VCore feszültség és szorzó | + | + |
Az AD típusban láthatóan több az extra, ami igen vonzóvá teheti a lapot, az ára ugyanis nem sokkal magasabb. Maradjunk azonban az AS-nél, mert nekünk ez jutott! Amint azt első ránézésre is megállapítottuk, a lap a szokásosnál egy hajszálnyival kisebb méretű. Ez persze nem érinti a bővíthetőséget, az 5 PCI, 1 AGP, 1 CNR slot ugyanúgy ott van a lapon, így akinek sok kártyája van, annak sem kell megijednie... RAID-es verzió ellenben nincs az alaplapból, így a 4+ IDE meghajtóban hívőknek alternatív megoldásként marad egy RAID kártya, vagy egy másik alaplap.
A North Bridge-en nem volt ventillátor... de nem is kellett!
A kondenzátorokból és a tranzisztorokból feltehetően nem sokat spóroltak az AZZA mérnökei, a lap végig stabil volt a teszt során, az inaktívan hűtött North Bridge ellenére. A processzor foglalatban megtalálhatjuk a "szokásos" hőmérőt (ugyanaz a megoldás, mint az MSI lapoknál, azonban itt pontosabb értékeket kaptunk).
A lap stabil volt végig, nem is értem miért?
Egy DIP kapcsolóval állíthatjuk a processzor szorzóját, valamint a 100 / 133 MHz-es alap-FSB-t, majd a MHz-es FSB skálázást a BIOS-ban folytathatjuk (Felemás a dolog kényelmileg, az biztos...).
Tuti DIP!
Át is nyergelünk a BIOS-ra, mely felépítésében nagyon hasonlít a Shuttle AK31-ére (szinte ugyanolyan :D). A "Frequency/Voltage Control"-ban állíthatjuk a processzor feszültségét (a DDR memória feszültségét sajnos nem!). Az "Advanced Chipset Features"-ben rengeteg egyéb finomhangolási lehetőség van, mellyel további értékes ezrelékeket, netán százalékokat csikarhatunk ki agyonnyüstölt rendszerünkből (memória, AGP teljesítmény).
Rev 1.2 + Award BIOS
Ha mindent beállítottunk, jöhet a bootolás, amit alig látni, hiszen az alaplap nagyon gyorsan teszi mindezt (tényleg!). Mint a 633X-AD lapunk esetében, a 366X-nél is többször kellett resetelnünk, mire a DEL gombbal a BIOS-ba jutottunk (általában mire feleszméltünk, már a csodálatos 256 színű Windows bootképernyő fogadott minket).
Összegzés
Az AZZA alaplapok ezidáig pozitív szaldóval zárták tesztjeink mérlegét, és ez most sem volt másképp. Az összes benchmark hibátlanul lefutott, az alaplap stabil volt, még felspécizett RAM és AGP beállítások mellett is. Ha valaki olcsó és jó KT266-os alaplapot akar, nem jár rosszul az AZZA 366X-AS (366X-AD)-vel!
Köszönjük a CHS Kft-nek a segítséget.
Gigabyte 7VTX - "DIP Impact"
Kapcsoltam :)
A Gigabyte nagy versenyzőnek számít a szakmában. Nagyon jó minőségű alaplapokat csinál, és véleményünk szerint egyre jobbakat. Kinyitottuk a kellemes külsejű dobozt és nem is csalódtunk, mert megtaláltunk mindent, ami nekünk kedves: USB csatlakozók, install CD, igényes kézikönyv, valamint - aminek igazán örültünk - 128MB Hyundai DDR SDRAM!
Típus | GIGABYTE 7VTX rev 1.0 |
Támogatott procik | AMD Athlon, Athlon XP*, Duron |
CPU foglalat | Socket 462 (Socket A) |
Rendszerbusz | 200 MHz / 266 MHz DDR |
FSB értékek | 100 - 170 MHz |
Tuningot segítő opciók | DIP kapcsolóval: proci szorzó, FSB (Ezt később állíthatjuk BIOS-ból is!) Jumperrel állítható: DDR memória feszültsége |
Processzor órajel | 1200 MHz = 9 x 133 MHz |
Mért órajel | 1196.15 MHz = 9 x 132.91 MHz |
Max. memória | 3 GB |
DDR slotok száma | 3 db |
AGP | 1 db AGP Pro (4x) |
PCI | 5 db Master PCI |
CNR | 1db |
Ultra DMA 33/66/100 | igen/igen/igen |
IDE meghajtók | 4 db |
Integrált hang | Creative CT5880 / AC'97 / SPDIF |
Méret | 31.1 cm x 25.3 cm |
BIOS | F6 2001/10/11 (AMI) |
Homepage | http://www.gigabyte.com.tw |
*Ha az F6-os BIOS frissítést felraktuk!
Az alaplapnak most már négy variánsa létezik (az utolsó három is eltér egymástól, de ezek különbségeit majd egy másik tesztben taglaljuk...):
- GA-7VTX, VIA KT266 (Mi ezt teszteltük!)
- GA-7VTXE, VIA KT266A
- GA-7VTXH, VIA KT266A
- GA-7VTX-P, VIA KT266A
Rev 1.0 - nem csalás, nem ámítás
Amit egyből kiszúrtunk, az az, hogy az alaplap kék (ez pedig nem kis szakértelemre vall... :D), illetve, hogy feltűnően sok rajta a DIP kapcsoló és a jumper, így a hőn áhított kényelmünk ugrott. DIP kapcsolóval állíthatjuk a processzor szorzóját és az FSB-t, jumperrel a DDR memóriánk feszültségét 2.5 - 2.7 V-os tartományban, valamint az AGP feszültséget 1.5 és 1.7 V között. Csupán egyetlen dolog maradt ki a tuning opciók széles skálájából: a processzor feszültsége... ami azt jelenti, hogy tuningolási lehetőségeink jelentősen leszűkülnek.
Nő a feszültség...
A kondenzátorok és tranzisztorok "szubjektív mennyiségével" nincs gond, van mindkettőből belőlük bőven. A North Bridge-et is "megventillátorozták". A processzorfoglalatban pedig "ott figyel" a hőmérsékletmérő, ami itt is korrekt értékeket mutatott.
A stabilitás alapkövei
Az alaplapon egy Creative CT5880 hangchip és egy AC'97 codec gondoskodik arról, hogy fülünk ne csalódjon (akkorát). Az S/PDIF kimenetet ugyanúgy vehetjük igénybe, mint az előző tesztben szerepelt GA-7DXC-nél... a Gigabyte tehát integrált audio terén többet nyújt az átlagnál, ami mindenképpen pozitívum.
Hangstúdióhoz még így is kevés...
5 db PCI, 1 db AGP Pro, 1db AMR slot van a lapon, tehát a bővíthetőséggel nincs gond. Ezen a lapon már ténylegesen helyet kapott a Gigabyte nagy találmánya, a Dual BIOS (eddig inkább csak a hűlt helyével találkoztunk a nyákon), mely nagyon jól jöhet egy rosszul sikerült flashelés, vagy bármilyen BIOS-irtó vírus (CIH, stb) után.
Melyiket választod?
Bootolásnál az F1 lenyomása után léphetünk be a "Dual BIOS Utility"-be, ahol a következő opciókkal találkozhatunk:
- A "Wide Range Protection" bekapcsolásával azt érjük el, hogy probléma esetén a Backup BIOS-ról automatikusan feláll a rendszer.
- A "Boot From" menüpontnál megadhatjuk, hogy melyik BIOS-ról bootoljunk.
- Az "Auto Recovery"-vel automatikusan korrigálja a BIOS checksum hibát.
- A "Halt On Error" minden hibaüzenetről tájékoztat, megáll és vár a parancsunkra.
- A "Copy Main ROM Data to Backup" elmenti a jelenlegi (jól) működő BIOS-unkat.
Mindehhez csak egy F1 gomb szükséges
A BIOS Live Update Utility-vel könnyedén frissíthetjük a BIOS-unkat Windows alatt. Hiányoznak viszont a tuningot segítő beállítások, és noha a Chipset Features Setup-ban egy kicsit rásegíthetünk az AGP és a memória teljesítményére, ez nem kárpótolja az űrt... a "Top Performance" beállítás itt sem működött stabilan, sajnos.
Összegzés
A Gigabyte 7VTX egy nagyon jó, igényes és stabil alaplap, rengeteg hasznos extrával (DualBIOS, Integrált Audio, S/PDIF) megspékelve. Sajnos a tuning nem a legnagyobb erőssége, így kevésbé fanatikusoknak, vagy céges felhasználóknak tökéletes választás.
Köszönjük a CHS Kft-nek a segítséget.
MSI K7T266 Pro (MS-6380) - "A nyeremény"
Hí-Res kép?
Az MSI ad a designra, ez biztos. Termékeik csomagolása elegáns, messziről felhívja figyelmünk, hogy itt bizony valami extra(vagáns) dolog lapul... és mindezek mellett többnyire nagyon jó is, amit a dobozban találunk. A K7T266 Pro sem kivétel, a dobozt kibontva "ajándékok" garmadája lepett meg minket: USB csatlakozók (PC2PC hálózatkezeléshez, valamint extra USB portok), naptár, címke és a szokásos kellékek. Minket ennek ellenére az alaplap érdekelt jobban, tesztoldaltól talán nem megvetendő módon...
Típus | MSI K7T266 Pro (MS-6380) |
Támogatott procik | AMD Athlon, Athlon XP*, Duron |
CPU foglalat | Socket 462 (Socket A) |
Rendszerbusz | 200 MHz / 266 MHz DDR |
FSB értékek | 100 - 164 MHz |
Tuningot segítő opciók | Minden BIOS-ból állítható! Proci szorzó, Proci feszültség, FSB MHz-enként, DDR feszültség |
Processzor órajel | 1200 MHz = 9 x 133 MHz |
Mért órajel | 1199.80 MHz = 9 x 133.31 MHz |
Max. memória | 3 GB |
DDR slotok száma | 3 db |
AGP | 1 db AGP Pro** (4x) |
PCI | 5 db Master PCI |
CNR | 1 db |
Ultra DMA 33/66/100 | igen/igen/igen |
IDE meghajtók | 4 db |
Integrált hang | AC'97 |
Méret | 30.4 cm x 23.5 cm |
BIOS | 1.7 2001/11/06 (AMI) |
Homepage | http://www.msi.com.tw |
*Ha az 1.5 -ös BIOS frissítést felraktuk!
**AGP Pro csak az MSI KT7266 Pro-R-en van
Az alaplap kapható RAID-es változatban is, K7T266 Pro-R néven... sőt, már a VIA KT266A chipsetes MSI lap is hozzáférhető, mely nem túl meglepő módon a K7T266 Pro2 nevet viseli. A K7T266 Pro2 nem akármilyen lap, de erről már mindannyian olvashattatok nálunk keopsz tesztjében (SiS 735 kontra VIA KT266A).
A kényelem nagy úr, ezért mi mindig örülünk, ha DIP- és jumper-mentes lappal hoz minket össze a sors (lehet hogy lusták vagyunk?). Az első pozitívumot kompenzálandó rögtön meg kell említenünk, hogy a processzorfoglalatban nem találtunk hőérzékelő diódát, és a North Bridge-re se raktak ventillátort. Bár egyik sem hiányzott, a lap ugyanis mérte a proci homérsékletét, és stabil is volt :D (a venti hiánya miatt pedig végül pozitívumként könyvelődött el, így ugyanis halkabb volt a rendszer). A kondik és a feszültség regulátorokat rendben találtuk...
Aki bújt, aki nem...
A lapon 5db PCI, 1db CNR, 1db AGP helyezkedik el. Az AGP slot nívós, pöckös megoldása nekünk nagyon tesztett (az előző tesztben az EPOX 8K7A-nak volt ilyen, most az MSI kapja a piros pontot.).
MSI extrák:
- MSI D-LED: Ezt a feature-t már a MSI K7 Master-nél részleteztük.
- USB PC2PC: Ezt is :).
- PC Alert III: Ez egy nagyon hasznos kis program, melynek segítségével Windows alól figyelhetjük a processzor és a chipset hőmérsékletét, a ventillátorok fordulatszámát és a feszültségek értékeit.
- Fuzzy Logic III: Tuning program, mely az FSB-t állítja Windows alól. Itt is megkapunk minden információt processzorunk hőmérsékletéről, stb...
- Live BIOS: Hasonló BIOS/driver frissítő, mint a Gigabyte-oknál a BIOS Live Update Utility.
Fuzzy Logic 3, PC Alert 3, D-LED
Extrákból tehát nincs hiány :). Kukkantsunk bele a BIOS-ba, ott is van egy-két érdekesség! Az első változás a többiekhez képest, hogy itt a "Frequency/Voltage Control" és a "PC Health Status" menü egybe van gyúrva, ami nem rossz ötlet, mert amíg beállítjuk a processzorunkat addig szemügyre vehetjük gépünk állapotát. A tuningőrültek is örülhetnek, hisz minden adott ahhoz, hogy az utolsó MHz-et is kicsavarhassunk a hardverünkből. Az "Advanced Chipset Features"-ben a többi laphoz hasonlóan itt is fokozhatjuk az élvezeteket, az AGP és a memória finomhangolásával.
Hardware Monitor Setup - Advanced Chipset Features
Összegzés
Az MSI K7T266 Pro egy nagyon jó, megbízható és stabil alaplap, rengeteg extrával... csak ajánlani tudnánk, ha nem lenne már a piacon a trónfosztó MSI K7T266 Pro2 is, mely nagyjából egy árban van a K7T266 Pro-val. Mindenesetre gratulálunk az MSI játék nyertesének :D.
Köszönjük a Kellytech Kft-nek, hogy biztosította számunkra az alaplapot.
Shuttle AK31 - "Kilövésre kész"
10..9..(engine starts) ... 2..1 - Launch!
Shuttle alaplapot még nem teszteltünk, de ez inkább minket minősít. A Shuttle lapok már régóta szereplői a piacnak, ami azért azt sugallja, hogy nem gyártanak rossz termékeket... így mi sem féltünk az ismeretlentől :D. A doboz nem rendelkezik az MSI-hez hasonló, vásárlókat csalogató külsővel, egy egyszerű, szolid, ezüst színű csomagot kapunk. A doboz tartalma is szolid, hiányoznak az extrák, bár IDE és floppy kábelt, valamint install CD-t és egy szintén szolid, ezüst színű kézikönyvet (aminek a tartalma is szolid) azért találtunk.
Típus | Shuttle AK31 rev 2.0 |
Támogatott procik | AMD Athlon, Athlon XP*, Duron |
CPU foglalat | Socket 462 (Socket A) |
Rendszerbusz | 200 MHz / 266 MHz DDR |
FSB értékek | 100 - 166 MHz |
Tuningot segítő opciók | Nincs Jumper/DIP kapcsoló! Biosból állítható: FSB - MHz-enkénti léptetéssel, Proci feszültség (+/- irányban), DDR memória feszültség |
Processzor órajel | 1200 MHz = 9 x 133 MHz |
Mért órajel | 1206.17 MHz = 9 x 134.02 MHz |
Max. memória | 3 GB |
DDR slotok száma | 3 db |
AGP | 1 db AGP (4x) |
PCI | 5 db Master PCI |
CNR | 1 db |
Ultra DMA 33/66/100 | igen/igen/igen |
IDE meghajtók | 4 db |
Integrált hang | AC'97 |
Méret | 30.5 cm x 24.5 cm |
BIOS | AK31S907 2001/07/03 (Award) |
Homepage | http://www.spacewalker.com |
*Ha az AK31S907-es BIOS frissítést felraktuk!
Mi egy AK31 2.0-ás revizíójú alaplapot teszteltünk, de ahogy azt a Gigabyte és az MSI esetében is láttuk, itt is létezik KT266A alapú utód, AK31 rev 3.1 néven. Az AK32 típusú lapon két-két darab SDRAM/DDR-SDRAM slot található. RAID-es verzó sajnos nincs.
rev 2.0
Látható, hogy gondoltak a bővíthetőségre, legalábbis 6 PCI és 1 CNR slot "manapság mindenkinek elég kell, hogy legyen" (Bill Gates után szabadon). Az AGP sloton van egy kis pánt, amivel jobban beszóríthatjuk izgágább videokártyáinkat. A stabilitást az elsőre is pofás kondi- és tranzisztorerdő alapozza meg, és a North Bridge-en ékeskedő ventillátor koronázza.
A legjobb a Byte-oknak :)
A processzor foglalatban megtaláljuk a hőmérő diódát, de a körülötte lévő fehér védőfólia talán még figyelemfelkeltőbb: hasznos lehet egy félrecsúszott csavarhúzó ellen... A chipsetről és a processzorról pontos hőmérséklet adatokat kaptunk.
AMD: melegfront várható
Az alaplapon nem volt jumper vagy DIP kapcsoló, kivéve persze a CMOS beállításokat törlő jumpert. Helyes. A "Frequency/Voltage Control" -ban mindent állíthatunk, ami az egészséges tuninghoz kell, azaz: a processzor feszültsége, mégpedig pozitív/negatív irányban, a proci szorzója, az FSB (MHz-es lépetetéssel!) és a DDR memória feszültsége is. Ha ez mind nem elég, akkor a teljesítményt fokozhatjuk az "Advanced Chipset Features"-ben, itt az AGP-t és memóriánkat lehet finomhangolni. Bootolásban is kiemelkedő az alaplap, egy-két másodperc, és már az operációs rendszert tölti.
A BIOS-ról még szólnánk pár szót: mi az AK31S907 (Performance BIOS for AK31 V2.0 only) típust használtuk a teszt során, melyet az ftp://ftp.spacewalker.com/-ról szedtük le. A napokban visszanéztünk a Shuttle FTP-jére, és meglepve tapasztaltuk, hogy már nincs fennt ez a BIOS... valószínűleg csak tesztre volt kitéve. Szó mi szó, ezzel a típussal kaptunk néhány extra RAM beállítást, amivel szép eredményeket produkált a lap. Akinek AMD XP processzora van, ne ezt a típust használja, mert ezzel még nem működik (az AK31S20F-el viszont igen)!
Összegzés
Problémánk nem akadt, minden a könyv szerint ment :). Nagyon jó alaplapot alkotott a Shuttle, kíváló tuning funkciókkal, de kevés extrával. A VIA KT266-os lapok közt mindenképp az egyik legjobb vétel.
Köszönjük a Juventus-Team Kft-nek a segítséget.
Teszteredmények
SiSoft Sandra 2001te Professional
A processzorok teljesítményében nincs egetverő különbség. A Shuttle AK31 lett az első egy kis csalással, hiszen a 133 MHz-es alapórajel helyett 134 MHz-en megy, így az 1200 MHz-es proci is 1206 MHz-en teker. Nagyon ügyes kis húzás :).
Látható, hogy a memória-sávszélesség a Shuttle AK31-nél magasabb, mint a többi lapnál, ami részben az 1 MHz-vel nagyobb FSB-nek, de igazából a Performance BIOS-nak köszönhető...
MadOnion 3DMark 2000 v1.1
A 3DMark 2000 hibátlanul ment mindenhol, nem volt probléma egyik lappal sem. A legjobb ismét a Shuttle AK31 lett, de ilyen alapok után ne is számítsunk másra :). Érdekesség még hogy az MSI K7T266 Pro lett az utolsó, ami nem egy jó reklám ennek az alaplapnak :).
MadOnion 3DMark 2001 Pro
A 3DMark 2001 szépen futott mindenhol, panaszra semmi okunk. Az eredmények hasonlóan alakultak, mint a 3DMark 2000 esetében, csak itt a kis AZZA 366X-AS feltornázta magát a második helyre, ami már csak azért sem semmi, mert VIA KT266 fronton talán az egyik legolcsóbb lap!
Quake3 TeamArena v1.17
A Quake3-nál sem született különösebb meglepetés, első helyen a Shuttle AK31 tündökölt... a Quake3-nál azért már az MSI K7T266 Pro is megmutatta, hogy nem hiába adtuk ki érte a pénzünket...
DivX 4.01 Codec/FlaskMPEG XiS v3.0e
DivX tömörítésnél az első három versenyző között alig van eltérés, de a Shuttle AK31 viszi a prímet. Az AZZA 366X-AS most elmarad a többiektől.
Konkluzió
Mind a négy lap erős és korrekt versenyző volt, bármelyik mellett dönthetünk, és nem járunk rosszul. A négy lap közül azonban egy mégis kitűnt: a Shuttle AK31 v2.0 jött, köszönt és győzőtt, mindenkit maga mögé utasítva. Rá is ragaszhatjuk a "Best Buy" címkét, bár azt meg kell hagyni, hogy nem sok extrával kényeztet minket... de, mint tudjuk, a belbecs a lényeg, nem a külcsín (vagy méret? marketing?). Sokaknak öröm, de tesztünk konklúzióját némileg beárnyékolja az a tény, hogy javában tombol a VIA KT266A láz (nem alaptalanul, tegyük hozzá!), így már látatlanban is kénytelenek vagyunk a Shuttle AK31 v3.1-et preferálni a frissen avatott nyertesünk helyett... ez azonban egy másik történet.
Írta q|a és Kovbal