Megjelenés
A hazai központú Alcort főként tabletjeiről és set-top boxairól ismerhetjük, de kínálnak különféle kiegészítőket is ezekhez az eszközökhöz. Az egyik ilyen a nemrégiben megjelent W500-TP vezeték nélküli billentyűzet, ami kompaktsága és integrált touchpadja révén elsősorban az internetezésre képes okostévék és fejlettebb multimédiás dobozok, de akár HTPC-k vezérlőeszköze lehet.
Méretét nem redukálták le használhatatlanul kicsire, szigetes gombjainak kupakja 14 mm széles, tehát nagyjából akkora, mint a laptopoké szokott lenni. Ugyanez vonatkozik a teljes, billentyűs szakasz 25 centiméteres szélességére is, ennél a klasszikus, asztali billentyűzetek fő része csak három centiméterrel szélesebb. Jó hír, hogy a klaviatúra magyar kiosztású, csak a hosszú í dedikált gombja hiányzik a bal Shift mellől. Van Fn váltója is, ezzel a felső sor kap multimédiás és pár egyéb képességet, a kicsinyített kurzormozgatókra pedig Home, End, PageUp és PageDown került.
A W500-TD jobb oldalára egy méretében a kisebb notebookokét idéző touchpadet integráltak két különálló gobbal. Ezen felül még egy kezelőszerve van, egy kis retesz az elején, amivel ki- és bekapcsolható.
Számítógéppel vagy egyéb eszközökkel apró, USB csatlakozós adóvevőjével kommunikál, amit kicsit bonyolult tabletekkel vagy telefonokkal használni, de tévékhez és HTPC-khez megfelelő. Adatátvitelhez 2,4 GHz-es rádióhullámokat használ, hatótávolsága nagyjából tíz méter, de zavarhatja a Wi-Fi hálózatokat. Szállítás közben a pici USB-s adóvevő elpakolható a két mikro ceruzaelemet (AAA) rejtő fedél alá, ami egy kicsit megemeli az eszköz hátsó részét. A többi ponton viszont nagyon vékony a W500-TP, alig pár milliméteres, súlya elemek nélkül 380 gramm.
Hirdetés
Próba, értékelés
Mérete, elsősorban 353 milliméteres szélessége miatt az Alcor W500-TP elsősorban ölben használva vagy asztalra téve kényelmes, oldalról két kézzel csak a legnagyobb tenyerű emberek érik át. Ollós rendszerű gombjai még notebookos viszonylatban is nagyon rövid úton járnak, a tabletekhez adott kiegészítő billentyűzetekéhez hasonló a viselkedésük. Nyomáspontjuk határozott, az alapjuk merev, pár órányi megszokás után mechanikus billentyűzetről érkezve is jól tudtuk használni. Mivel nappaliba szánt megoldásról van szó, amit gyakran sötétben is nyomkodnának, fájónak éreztük a háttérvilágítás hiányát.
Kifejezetten jól sikerült a W500-TP touchpadje. Mérete magasabb kurzormozgatási sebességet beállítva éppen elegendő, felülete nekünk akkor tetszene igazán, ha kicsit érdesebb lenne. Gombjai kifejezetten szépen járnak, notebookban a középkategóriában is dicséret járna értük. Örvendetes az is, hogy mindenféle driver és egyéb trükközés nélkül támogatja a Windows 8 oldalról simító és kétujjas gesztusait.
Hatótávolságban nagyjából 6-8 métert mértünk közvetlen rálátással, ez egy tágasabba nappaliban is valószínűelg elég lesz. Egy falon keresztül már 4-5 méterről akadozott az átvitel, ilyenkor egy kék, Bluetooth logó kezdett villogni a numerikus pad fölött, ahol a leragadó gombok szintén kék visszajelzői is vannak. Teszteléssel és az adatlapot böngészve arra jutottunk, hogy a piktogramon kívül semmi kapcsolat nincs a „kékfoggal”, esetleg elképzelhető, hogy a W500-TP OEM gyártója készít Bluetooth verziót is.
Értékelés
Egészen ügyes kis billentyűzet az Alcor W500-TP. Aki ölben pötyögéshez keres valami olyan alternatívát, ami nem használhatatlanul picike, fontolóra veheti a beszerzését. Gombos része az erős középkategóriába tartozik, az ilyen eszközök minimális nyomásútja mellett csak a háttérvilágítás hiánya róható fel neki, előnye pedig a magyar feliratozás. A touchpad szerintünk nagyon jól sikerült, erősen hozzájárult összességében pozitív véleményünk kialakulásához. Az Alcor W500-TP vételára 9000 forint, szerintünk megér ennyit, nekünk tetszett.
Alcor W100-TP billentyűzet
rudi
Az Alcor W500-TP billentyűzetet az Alcor bocsátotta rendelkezésünkre.