Nem bányászkártyák az XFX bányászkártyának kikiáltott gyorsítói

Valójában ázsiai HPC projektekhez szállítják őket, ráadásul nem is teljesen hivatalosan.

Az elmúlt hetekben több XFX gyorsító is azzal került be a hírekben, hogy bányászatra lettek kifejlesztve, ami a kialakításuk miatt rendkívül meglepő volt, hiszen erre a területre minimum olyan VGA-kat vesznek, amelyek önmagukat is képesek lehűteni. Itt konkrétan egy Navi 21-es és egy Navi 22-es lapkát alkalmazó modellről van szó, de az előbbiek miatt utánakérdeztünk, hogy ezek most milyen fejlesztések, hiszen manapság már minden olyan gyorsítót bányászkártyának tart a média, amelyeknek nincs kijelzőkimenetük.


(forrás: I_Leak_VN Twitter) [+]

Információink szerint elsődlegesen kínai HPC-projektekbe készülnek a szóban forgó fejlesztések. Ezek az alapot tekintve valóban XFX gyártmányok, amelyeket a cég egyedi megrendelés szintjén készít el, viszont Vietnámban fejezik be a gyártást, mivel itt kerülnek rá a végső komponensek, többek között a passzív hűtő is.


(forrás: VideoCardz) [+]

Azért nem közvetlenül az AMD szállítja ezeket, mert számos olyan korlátozás van érvényben az USA által, amelyek miatt bizonyos, főleg kínai cégek nem férhetnek hozzá az USA egyes technológiáihoz, így például Instinct gyorsítót nem is tudnak rendelni. Korábban ezeket még megpróbálták arab országokon keresztül beszerezni, de az USA már az erre vonatkozó kísérleteket is feltérképezi, majd lekapcsolja.

Manapság az érintettek a beszerzéseiket álcázzák, így az AMD partnerei vietnámi üzlethálózaton keresztül kapnak megrendelést, amelyeket le is szállítanak oda, és az ottani gyárakban befejezik az adott hardvert, majd onnan megy a kínai HPC-projektekbe. Ezért is kapnak passzív hűtést, amely optimális a HPC-piacon jellemző pengeszerverekhez. Valószínűleg erről már tud az USA, vagyis itt is jöhet majd valamiféle korlátozás, de egyelőre ez egy még járható út Kínának arra, hogy nyugaton fejlesztett gyorsítókhoz jussanak, miután az arabok felől nagyrészt bezárultak az ajtók.

Azt is megtudtuk, hogy azért kvázi Radeonokat rendelnek ilyen projektekbe, mert nyílt forráskódú szoftverinfrastruktúra van hozzájuk, tehát a terméktámogatást ugyan képes szabályozni az USA, de így is működik a hardver, mert minden szükséges komponens forráskódja elérhető.

Lényeges adalék még, hogy a kínai VGA-gyártók valóban jelentős mennyiségben szolgálják ki a bányászok igényeit, de egyáltalán nem olyan hardverekkel, amelyek passzív hőelvezetése önállóan nem képes biztosítani a termék lehűtését. A bányászok nem is pengeszerverekbe szerelik a beszerzett gyorsítókat, hanem speciális open frame vázakba, amelynél követelmény, hogy az adott hardver képes legyen segítéség nélkül is lehűteni magát. Mindezeken túlmenően azt is megtudtuk, hogy a bányászok beszerzéseinek döntő része nem úgynevezett headless gyorsító, hanem olyan VGA, amelyen bizony vannak kijelzőkimenetek, gondolva a későbbi eladhatóságra.

Előzmények

Hirdetés