A Huawei kétségtelenül nehéz helyzetben van az USA által hozott szankciók miatt, és ezt már maga a cég sem tagadja. Ugyanakkor még ma is számos kérdés akad azzal kapcsolatban, hogy az egyes üzletágak hogyan folytatják tovább. Az egyik legfontosabb tényező, hogy mi lesz a szerverdivízióval, amelynek licencét nem újította meg az Intel, így a kínai vállalat többet nem árulhat olyan szervert, amelyben x86/AMD64 processzor dolgozik.
Hirdetés
A Liberty Times riportja szerint az üzletágat értékesítik a Szucsou-i Államtanács Vagyonfelügyeleti és -kezelési Bizottságának. Ez a Központi Kormánytanács tartományi kirendeltsége, amely számos Kína által birtokolt nagyvállalatot menedzsel.
Ezzel szemben a Yicai Global, bennfentese információkra hivatkozva arról számolt be, hogy a Huawei nem adja el a szerverdivíziót, noha azt nem tagadta, hogy az Intellel való partnerkapcsolat problémákba ütközött.
Bár az USA korlátozásai miatt az Intel egyes lapkáihoz már nem férnek hozzá, de vannak házon belül fejlesztett processzoraik a Kunpeng sorozat részeként. Ezek ARM architektúrát használó, különböző teljesítményű megoldások, amelyek bizonyos területeket figyelembe véve szervereken belül is eladhatók. A Huawei egyik kínai vezetője – a Yicai Global megkeresésére – nyilatkozta is, hogy a Kunpengre alapozva nyílt forráskódú platformot építenek.
Egyelőre valószínűbb, hogy a Huawei megtartja a szerverpiaci üzletágát, és ezen belül áttérnek a saját fejlesztésű lapkákra, amelyekre később építhetik az érkező szerverplatformjaikat.