Windows blog: Office Web Apps

Korábbi bejegyzésben már volt szó a felhőalapú szolgáltatásokról és rendszerekről. Akkor megemlítésre került többek közt az Office Web Apps szolgáltatás is, a mai bejegyzésben erről lesz szó.

Online irodai programok? Nem ismerős ez egy kicsit? De, a Google pár éve (egész pontosan 2005-ben és 2006-ban) egy ilyen szolgáltatással robbantott nagyot. A Microsoft saját megoldását először Los Angelesben, a 2008-as fejlesztői konferencián jelentette be, mely a 2009-ben megjelent és bemutatott előzetesek után a nagyközönség számára 2010. június 7-e óta elérhető. A rendszer online Word, Excel, PowerPoint és OneNote alkalmazásokat foglal magában, melyek mindegyike szinkronizálható a 2010-es Office natív változatával.

Az Office Web Apps szolgáltatás a SkyDrive online tárhely részeként, kiegészítéseként működik, így teljeskörű használatához Live azonosító az előfeltétel. Ennek függvényében a Web Apps-t a 25 gigabyte tárhelyet biztosító SkyDrive-on keresztül vagy akár Live fiókunkból közvetlenül érhetjük el. A webes szerkesztő felületét AJAX alapokra helyezték, használata Internet Explorer (minimum 7-es verziószámú), Mozilla Firefox (legalább 3.5-ös kiadás), Google Chrome és Safari böngésző alól egyaránt lehetséges.

A felület és a menük elrendezése az Office 2010-es irodai csomag letisztult megjelenését tükrözi, a szerkesztéshez szükséges eszközök itt is tematikus elrendezést kaptak a könnyebb átláthatóság érdekében, így az offline változatot használók rutinosan tudják használni a szolgáltatást. A Google Docs-szal szemben nagy előnyei közé tartozik a teljeskörű lokalizáció, vagyis amellett, hogy itt végre magyar menüket kapunk, még a helyesírás-ellenőrzés is magyar - természetesen ez utóbbi az összes, a Microsoft Office csomag által támogatott nyelvet ismeri.

Az egyes menüpontok között a legalapvetőbbeket találjuk, lehetőségünk van előre definiált - és természetesen Office-kompatibilis - stílusok használatára, azok szerkesztésére, Word dokumentumszerkesztőben táblázatok, képek, hivatkozások beszúrására, ugyanakkor például tartalomjegyzék készítésére sajnos nem számíthatunk. PowerPointban tervezett előadásainkat itt is kiegészíthetjük képekkel és látványos SmartArtokkal, azonban animációs beállításokat itt se várjunk, valamint kissé kényelmetlen, hogy új előadás létrehozásakor rögtön az első lépés a diák stílusának megváltoztatása, de erre később nincs lehetőségünk. Külön előnyként kiemelném még a ClipArtot, melyben több ezer, jogvédelemtől mentes, vagyis szabadon felhasználható kép közül kereshetjük ki a számunkra megfelelőket. Az Excel programon belül természetesen megkapjuk az összes függvényt és grafikonkészítési lehetőséget is.

Nagyon kényelmes az a lehetőség, mellyel előadásainkhoz és táblázatainkhoz HTML kódban is kérhetünk hozzáférést, vagyis az adott dokumentumot közvetlen weblapokba is beágyazhatjuk; utólagos módosításaink természetesen a beágyazott dokumentumra is érvényesek lesznek. A megosztási funkciók emellett a hagyományosabb értelemben is elérhetők, vagyis meghívhatunk másokat is dokumentumaink megtekintésére vagy szerkesztésére - utóbbihoz a Live azonosító mellett Yahoo és Google fiókok tulajdonosainak is adhatunk jogot. Dokumentumaink lehetnek nyilvánosak, csak magánjellegűek vagy a két véglet között automatikusan megtekintésre invitálhatjuk Live rendszerbeli ismerőseinket, netán azok ismerőseit is.

Az Office Web Apps szolgáltatás kompromisszumokkal ugyan, de önálló, alapszintű irodai csomagként is megállhatja helyét a hétköznapi életben, professzionálisabb igényűeknek inkább az asztali alkalmazás megosztást és távoli munkát megkönnyítő, gyorsan és könnyedén használható kiegészítéseként lehet hasznos.

Inarus

Azóta történt

Előzmények