Újabb áttörés az akkumulátoroknál

Hirdetés

A felfedezések egy jó része csak a véletlennek köszönhető, mivel az elkövető nem éppen azt tűzte ki céljául, amit végül sikerült elérni. Hasonlóan járt az Irvine-ban található Kaliforniai Egyetem (UCI) doktorandusza, Mya Le Thai is, aki épp nanodrótokkal "játszott" a laborban, amikor váratlan felfedezést tett. A nanodrótok, melyek ezerszer vékonyabbak, mint az emberi hajszál, már régóta foglalkoztatják a kutatókat az új akkumulátor technológiák kapcsán is, mivel nagyon jó a vezetőképességük, továbbá a nagy felületük révén jól tárolják és továbbítják az elektronokat. Eddig azonban nem sikerült megoldani az alig pár száz vagy ezer ciklus alatt bekövetkező jelentős kapacitáscsökkenés problémáját, ami a rendkívüli sérülékenységükre vezethető vissza. Erre kínál megoldást az új eljárás, mely az eddigi tartós tesztek alapján csupán marginális csökkenést mutat.


(forrás: uci.edu) [+]

A technológia lényege, hogy az arany nanoszálakat mangán-dioxid héjjal látják el, majd az egészet egy a plexihez hasonló elektrolit gélbe helyezik. A strapabírást vizsgálandóan, a következő három hónapban 200 000 merítés-töltés ciklus után sem volt számottevő (maximum 4-6%) kapacitáscsökkenés, amit bizonyít a nanodrótok állapota is. A kutatás eredményeit az American Chemical Society egyik rovatában publikálták.


(forrás: acs.org) [+]

A kutatók úgy vélik, hogy a gélelektrolit valamelyest meglágyítja a fémoxidot, így az a hajlékonysága révén nem töredezik. Thai elmondása szerint "a bevonatolt elektróda sokkal jobban tartja az alakját, ami által megbízhatóbbá válik". Majd hozzátette, hogy "ez a kutatás bizonyítja, hogy a nanodrót alapú akkumulátor elektródája lehet hosszú életű és ezeket már elő is tudjuk állítani". Úgy tűnik az utóbbi évtizedben a lítium-ion akkumulátorok grafit anódjának lecserélésére tett kísérletek végül révbe érhetnek, még ha ez egy véletlennek is köszönhető.

Amennyiben a technológia bekerül a gyártásba, úgy az utóbbi évek egyik legjelentősebb újításáról beszélhetünk az akkumulátorok terén. A megnövelt élettartam mellett a nanotechnológia révén gyorsabbá tehető a töltés és akár nagyobb áram sűrűség is elérhető, amiből többek között a fotóipar is jelentősen profitálhatna, hiszen a stúdiókat leszámítva, ahol szinte mindig biztosított az áramellátás, minden eszköz akkumulátort használ, legyen az a fényképezőgép, vaku vagy akár a hasznos fotós alkalmazásokkal teli telefonunk.

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Hirdetés