Újabb apró részletek láttak napvilágot a még készülő Intel Atom platformról

A Cedar Trail platform érdekessége, hogy egyfajta hibridként a korábbi Pine Trail NM10 vezérlőhidat az új Cedarview-D processzorokkal párosítja. Ez persze nem jelenti azt, hogy újdonságok nélkül maradnánk, hiszen az ígéretek szerint ebből is jut majd. Az azonban már 100 százalék, hogy az új platform nem az idei év közepén, hanem leghamarabb csak a negyedik negyedévben jelenhet meg. A mag architektúrája változatlan marad (ebben leghamarabb jövőre lehet változás), tehát a sebességnövekedés csak a kisebb csíkszélességből adódó nagyobb órajeltől, valamint a HyperThreading támogatás meglététől várható – azonos fogyasztás mellett.

A kínálatban a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján nincs egymagos processzor, csak a kétmagos D2500 és D2700 típusok. Előbbi 1,83 GHz-es órajele és 1 MB-os másodszintű gyorsítótár mérete megegyezik a jelenleg futó kétmagos D525 specifikációjával, ám a D2500-nál nem lesz Hyper-Threading támogatás és csak 10 wattot fogyaszt (a D525-nél ez 13W). Ezzel szemben a D2700-as típus támogatja a Hyper-Threadinget, emellett 2,13 GHz-es órajelen fog futni, szintén 1 MB L2 gyorsítótár társaságában és 10 wattos TDP-vel.

A Cedar Trail legérdekesebb pontja az IGP lenne, órajelekről, architektúráról vagy a támogatott felbontásokról még mindig nincs adat, csupán annyit lehet tudni, hogy a DirectX 10.1 kompatibilitás mellett a HD tartalmak dekódolása (AVC, H.264, MPEG2, VC1) és Blu-ray támogatás sem okoz problémát. Az IGP szinte mindenféle kimenetet támogat, ami manapság elvárt (VGA, HDMI 1.3, DisplayPort, eDisplayPort, LVDS), egyszerre pedig két kijelző meghajtására képes. Egyes források úgy vélik, hogy az új Atom platformban az Arrandale HD Graphics butított, kevesebb végrehajtóegységet felvonultató változatát fogják alkalmazni, mely egycsapásra megoldaná a HD videolejátszással kapcsolatos problémákat, azonban egyéb területen nyújtott teljesítménye még mindig nem lenne kielégítő.

Egyelőre még korai azt találgatni, hogy az Intel Atom képes lesz-e felülkerekedni picit többet fogyasztó AMD Brazoson, de ha igazak az Arrandale IGP-vel kapcsolatos pletykák, akkor grafikus teljesítményt tekintve ez biztos nem fog bekövetkezni. Ezen felül pedig ott van még a driver támogatottság kérdése, valamint az is, hogy a gyártók hajlandóak-e eltérni az Intel 1 GB RAM-ra vonatkozó ajánlásától, mert ez már a jelenleg elérhető Atom platformnál is negatív irányba befolyásolja a teljesítményt.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés