Tavaly nyáron teszteltük a Jonsbo felső kategóriás hűtőjét, a HX6250-et, mely ugyan klasszikus „egytornyos” dizájnt kapott, de 14 cm-es ventilátorának, hat darab hővezető csövének és igényes tervezésének hála a gyártó mégis 250 wattos TDP-ig ajánlotta használatát. Ehhez a modellhez jelentettek most be egy kisebb testvért, a HX5230-at, mely dizájnját tekintve nagyon hasonlít rá, de kisebb és várhatóan olcsóbb is nála.
Mint az a Jonsbo nevezéktanát ismerők számára már kiderülhetett, az újdonság a cég felsőkategóriás hűtőit tömörítő HX széria tagja, melyet öt darab hővezető csővel láttak el és 230 wattos TDP-ig merik ajánlani. A viszonylag keskeny (75 mm-es) bordázat ventilátor nélkül 704 grammot nyom, magassága pedig éppen csak elmarad a 160 mm-től, így viszonylag keskeny házakba is beszerelhető. Kompatibilitása tudását tekintve teljes körűnek mondható, tehát LGA115x/1200/1700, illetve AM4/AM5 foglalatokra is felszerelhető. Az összesen körülbelül 7000 cm²-nyi borda átszellőztetéséről egy 12 cm-es, PWM-vezérlésű, hidrodinamikus csapágyazású légkavaró gondoskodik, mely a gyári adatok szerint 25,2 – 37,6 dB közötti zajszinten dolgozhat 700 – 1800 rpm fordulatszám és 32,47 – 83,04 cfm térfogatáram mellett.
A gyártó árat egyelőre nem tett közzé a hűtővel kapcsolatban.