Továbbra is uralja a globális tévés iparágat a Samsung

A vállalat 17. éve a legnagyobb piaci szereplő, hiszen 2022-ben is megtartotta első helyét.

Az Omdia piackutató cég összesítette a 2022-es értékesítési adatokat, és ennek alapján tavaly is a Samsung volt a legnagyobb gyártó a szektorban, legalábbis erről számolt be a dél-koreai óriás. Ezzel tehát a vállalat folytatja páratlan sikersorozatát, hiszen 17. éve tartja folyamatosan első helyét a globális tévés piacon.

A cég az eladott termékek számát tekintve 19,6%, értékben 29,7%-ot tudhat magáénak. Közleményükben kiemelték azt is, hogy az ultranagy, tehát 75 hüvelykesnél nagyobb modellek szegmensében 36,1 százalékos piaci részesedéssel bírnak, ami szintén első helyet jelent. A prémium ligában is tarol a vállalat, hiszen a 2500 dollárnál drágább televíziók kategóriáját 48,6 százalékkal uralják, legalábbis ami a bevételt illeti.

A vállalat azt is elárulta, hogy 2022-ben közel tíz millió (9,65) darab QLED televíziót értékesítettek, ami lényegesen több, mint az összes többi gyártó által értékesített OLED tv mennyiség ugyanebben az időszakban.

Előzmények

Hirdetés