Végre utódot kapott a Thrustmaster T150 Pro

A T248-as modell műbőr borítással, beépített kijelzővel, komolyabb pedálszettel és jobb erővisszacsatolási rendszerrel büszkélkedhet.

Hirdetés

Már 6 éve annak, hogy a Thrustmaster bemutatta a Logitech G szériás kormányainál alacsonyabb árszintre pozicionált T150-es kormányszettjét, amelyből a mai napig kapható a kétpedálos alapváltozat és a komolyabb, három fémpedálos T3PA egységgel egybecsomagolt T150 Pro, így már bőven ideje volt a generációváltásnak, követve a Logitech tavaly nyári példáját. Napok óta keringenek fotók és bemutatóvideók a Thrustmaster új, T248-as modelljéről, augusztus utolsó napján pedig végre a hivatalos leleplezés is megtörtént, ezzel együtt az előrendelés is elindult az október 21-én piacra kerülő perifériára.


[+]

Az új kormányszett rengeteg újítást kapott, amelyek közül több már a termékfotókon is kiszúrható. Ezek közé tartozik az alul csapott, műbőr borítású kormánykerék, a megváltozott gombkiosztás (17 nyomógomb, szemben a T150 15 gombjával, továbbá két kétállású kapcsoló), illetve a Thrustmaster logó felett elhelyezett, beépített kijelző. Utóbbi nem csak a különböző telemetriai adatok (sebesség, váltófokozat, fordulatszám, helyezés, körök száma, legjobb köridő, stb.) megjelenítésére képes, de segítségével olyan beállításokat is módosíthatunk menet közben, amelyekhez korábban egy szoftver megnyitása is szükséges volt. Ilyen például az erő-visszacsatolási rendszer erőssége, vagy éppen a kormányszög, utóbbi esetben ezúttal 900 fok a felső határ.

A gyártó büszkén hangoztatja, mennyivel jobb lett a force-feedback rendszer, amely – a T150-nél megszokott módon – hibrid, vagyis fogaskerekeket és szíjat egyaránt használó megoldásra épül, az új konstrukció viszont 70%-kkal erősebb, mint a korábbi modelleké, ráadásul több tesztelő egybehangzó véleménye alapján a FFB pontosabb és „smoothabb” is annál.


[+]

A kormány mögött helyet kapott két, fémből készült váltófül is, amelyek – szintén a videók alapján – halkabbak, mint a T150-en. Ez annak is köszönhető, hogy a kapcsolók a hall-effektus elve szerint működnek, és mivel így kevesebb az egymással fizikailag is érintkező komponens, a rendszer nem csak halkabb, de tartósabb is lehet.


[+]

Ugyanerre az elvre épül a mellékelt, három fém pedállal szerelt T3PM egység is, vagyis a gyártó precízebb és tartósabb megoldásra cserélte a korábbi potméteres verziót, a fékpedál erőssége ráadásul nem kettő (ahogy az a T150 Pro esetében gyárilag volt), hanem négy szinten állítható a mellékelt extra rugóknak köszönhetően.

A nagyjából a Logitech G923 árszintjén mozgó Thrustmaster T248 PC mellett PlayStation 4 és 5 konzolokkal is kompatibilis, arról viszont egyelőre nincs hír, hogy a T150/TMX duó mintájára készül-e egy Xbox konzolokhoz tervezett változat.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés