Hirdetés

IFA 2020: a TCL továbbra is az QLED+MiniLED eljárásban látja a tévé jelenét

A vállalat az IFA 2020 eseményen ismertette stratégiai elképzeléseit.

Hirdetés

Az IFA 2020 kiállításon Marek Maciejewski, a TCL termékfejlesztésért felelős menedzser elmondta, hogy a cég tévés stratégiája három fő pilléren nyugszik: ez a Kapcsolat, Kijelző és Interakció. Tehát a fejlesztések során megpróbálnak mind a három területre egyaránt fókuszálni.


[+]

A konszern 26,7 milliárd dollárt fordított a fejlesztésre és gyártásra eddig, ami jól jelzi, hogy milyen háttérrel rendelkezik a cég. A csúcskategóriában a vállalat a Mini LED háttérvilágítású kvantumpontos LCD technológiát részesíti előnyben. Ennek hátterében az áll, hogy meglátásuk szerint ez biztosítja a legpontosabb szín- és mozgásmegjelenítést, illetve élettartamot az elvárt kontraszt mellett. A vállalat nagy reményeket fűz a mesterséges intelligenciával felturbózott képfeldolgozó megoldásokhoz. A saját fejlesztésű TCL AIPO Engine Gen 2 processzor feladata többek között a felskálázás is, amely a még mindig viszonylag kevés 4K és 8K tartalom miatt kulcsfontosságú lehet.


[+]

Viszont az eseményen az is kiderült, hogy a cég már jövőre is gondol. Marek Maciejewski ugyanis elmondta, hogy a JOLED-del (Japan OLED) együttműködve komoly fejlesztések zajlanak az OLED képalkotási technológia területén. A terveik szerint ennek látható eredményei néhány éven belül konkrét, középes és nagy méretű televíziókban, illetve monitorokban is felbukkanhatnak.

A TCL tévék továbbra is a Google Android TV megoldásra épülnek, és támogatják a különféle személyi asszisztens eljárások használatát, aminek köszönhetően lehetővé válik a parancsszavakkal történő szofisztikált vezérlés, illetve tartalomkeresés is. Emellett nagy potenciált lát a vállalat a tévékbe épített kamerákban, amelyek meglátásuk szerint jelentősen kitágíthatják az otthoni szórakozás, tartalomfogyasztás korlátait.

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

  • Kapcsolódó cégek:
  • TCL

Előzmények