A Sony a tegnapi napon leplezte le a PlayStation 5 Pro konzolt, amelynek pontos specifikációiról eléggé finomkodva beszéltek, így nagyjából annyi derült ki, hogy 67%-kal nagyobb IGP-vel jön, 28%-kal gyorsabb memóriát kap, illetve továbbfejlődik a sugárkövetés, valamint AI-alapú felskálázást kínál.
Hirdetés
Sajnos ezek nem mondanak el túl sokat azokról a szaftos részletekről, amelyek jellemzően érdekesek szoktak lenni, így gyorsan utánakérdeztünk, hogy milyen titkokat rejtegethet a Sony, és ha már nem számolnak be a pontos adatokról, akkor azt miért nem teszik meg.
Viszonylag gyorsan sikerült kideríteni, hogy a memória alapvetően úgy lesz 28%-kal gyorsabb, hogy a GDDR6 szabványú lapkák effektív 14 GHz helyett 18 GHz-en üzemelnek majd. Ez mondjuk papírforma, olyan információ, ami ki is számolható, de konkrét megerősítést kaptunk az órajelre vonatkozóan. Szintén kiszámolható a 60 multiprocesszor is az IGP-t tekintve, de ennél több adat hivatalosan nem ismert.
A fentiekkel kapcsolatban megtudtuk, hogy a Sony azért beszélt a tényleges technológiákról szűkszavúan, mert nem teljesen saját fejlesztések, vagyis azt osztották meg, amit az AMD megengedett nekik. Ezért nem fejtették ki, hogy konkrétan mitől javult a sugárkövetés, illetve a PSSR-ről, vagyis a PlayStation Spectral Super Resolutionről is csak általánosan szónokoltak.
Annyit viszont már most tudni, hogy nem változik sokat a hardverhez való alacsony szintű hozzáférés a sugárkövetést tekintve, vagyis például marad a programozható bejárás, így a teljesítménynövelés a metszésvizsgálatra szabott részegységek tekintetében várható. A PSSR viszont egy keményebb dió, ugyanis egy igen érdekes lépcsőfokot jelent a felskálázók tekintetében. Úgy tudjuk, hogy ez lesz az első rendszer, amely az aktuális képkocka rekonstrukciójával kapcsolatban nem csak a korábbi képkockáról származó előzménymintákat használja neuronháló segítségével az új képkocka felskálázásához, hanem konkrétan az aktuális képkockán látható alakzatok felismerése és kezelése szempontjából is AI-t vet be. Effektíve tehát ez lesz az első valós idejű megoldás, ami a tényleges tartalomgeneráláshoz alkalmaz majd neuronhálót, vagyis az AI itt nem csak a marketinget szolgálja, hanem tényleg valós haszna lesz.