Az AMD az idei Computex 2024 rendezvényen a mesterséges intelligenciára koncentrált, ami nem meglepő, hiszen manapság mindenki ezt teszi. Elsődlegesen a mobil terület kapta a fókuszt, és be is mutatkozott a Strix Point kódnevű SoC APU, amely a TSMC 4 nanométeres eljárásán készül, és lényegében minden részegységből az elérhető legmodernebbet alkalmazza. Ezzel a Zen 5 ás Zen 5c magokat is beveti, ráadásul összesen 12-t, a megosztott L3 cache kapacitása pedig 24 MB lesz.
A Zen 5 és 5c magok IPC-je ezúttal sem különbözik, pusztán utóbbi alacsonyabb órajelen képes üzemelni, miközben kisebb lapkaterületet foglal el – a Zen 4-hez viszonyítva egyébként 16 százalékos az IPC-ben mondott előrelépés. A memóriavezérlő nem módosult jelentősen, így az továbbra is támogatni fogja az LPDDR5, LPDDR5X, illetve DDR5 szabványokat, míg a memóriabusz 128 bites marad.
Teljesen megújul az IGP, ugyanis a Strix Point SoC APU megkapja az RDNA 3.5 jelzésű architektúrát,és konkrétan egy 16 CU-s dizájnról van szó, ami az RDNA 3 alapfelépítése alapján megfelel nyolc darab WGP-nek – vagy újabb nevén CUP-nak –, de klasszikus értelemben hivatkozhatunk rájuk multiprocesszorként. Új lesz az NPU is, ami immáron beveti az XDNA2 dizájnt, és ez 50 TOPS teljesítmény leadására képes, vagyis megfelel a Microsoft Copilot+ igényeinek.
Az XDNA2 nagy újítása, hogy az eddigi Int8 és FP16 mellé bevezeti a Block FP16-ot. Ez egy olyan formátum, ami nem teszi szükségessé, hogy minden egyes lebegőpontos értéknek saját exponense legyen, így ez megosztható. Itt az alapötlet annyi, hogy nagy átlagban elérhető legyen az Int8 formátum melletti sebesség, miközben a biztosított minőség elérhet az FP16-ot.
A konkrét termékek tekintetében a vállalat, első körben két új, 4 nanométeres node-on készülő ultramobil SoC APU-t kínál, amelyek eddig részletezett paramétereit az alábbi táblázat vázolja fel:
Típus | Órajel / Turbó órajel | SMT | L2 cache | L3 cache | Radeon IGP típusa | Radeon magok valós / effektív száma |
IGP Max. órajele | Fogyasztási tartomány (TDP/cTDP) |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
9 HX 370 (12 mag) | 2/5,1 GHz | van | 12 x 1 MB | 24 MB | 890M | 1024/2048 | 2,9 GHz | 28/15-54 W |
9 365 (10 mag) | 2/5 GHz | van | 10 x 1 MB | 24 MB | 880M | 768/1536 | 2,9 GHz | 28/15-54 W |
A friss duó természetesen aktív neurális gyorsítóval rendelkezik, illetve a magok tekintetében négy darab normál Zen 5-tel kell számolni, a többi Zen 5c típusú. Kiemelendő az is, hogy a fogyasztási tartományt az AMD nagyon tágra szabta, aminek a fő célja az, hogy a gyártók saját maguk állíthassák be az adott dizájnhoz optimális TDP keretet – gyárilag egyébként 28 wattra vannak megadva a sepcifikációk.
A Ryzen AI 300-as mobil sorozatra a nyár közepén érkeznek meg az első, Copilot+ notebookok, és az AMD szerint nagyjából százféle opcióból lehet majd választani.