Hirdetés

Ces 2012: a világ első 80 hüvelykes 3D LCD tévéjével várja a Sharp a foci EB-t

Hirdetés

Bár a CES a világ talán legfontosabb szórakoztatóelektronikai és IT rendezvénye, a vállalatok általában ilyenkor elsősorban az amerikai piacra szánt termékeikkel domborítanak, amely sok esetben eltérhet az Európába szánt szortimenttől. A Sharp, amely egyébként Japán mellett az Egyesült Államokban a legerősebb, letért erről az útról, hiszen külön teremben mutatta be az öreg kontinensen piacra kerülő televízióit.

Sharp LC-80LE844U
Sharp LC-80LE844U

A kiállítótér jelszava: "Nagyszerű foci, nagy képernyőkön” (Great Football on Big screens), ami rögtön jelzi, hogy a cég gőzerővel készül a 2012-es Lengyelországban és Ukrajnában megrendezésre kerülő labdarúgó-Európa-bajnokságra. A rendezvény Sharp szekciójának egyik kiemelt terméke az LC-80LE844U 80 hüvelykes Aquos tévé, amely egyben a világ első ilyen méretű 3D LED háttérvilágítású televíziója. A készülék így egy 55 colos képernyő felületének több mint kétszeresét biztosítja. A full HD felbontással operáló modellbe bekerült a saját fejlesztésű, exkluzív Quattron technológia, amely négy alapszín (a sárga került be a vörös, a zöld és a kék mellé) felhasználásával hozza létre a képet. A 240 hertzes képfrissítési rátára képes modellbe bekerült a Quad Pixel II névre hallgató eljárás, amely a konszern közleménye szerint minden eddiginél részletgazdagabb képeket, finomabb vonalakat és színátmenetet biztosít.

A cégtől sem áll távol az okoskodás, amit mi sem bizonyít jobban, hogy mint minden más bemutatott készülékük, ez is megkapta a Sharp okostévé platformját. Az Aquos Net+ elméletileg közvetlen és gyors hozzáférést biztosít számos alkalmazáshoz, így többek között egy gombnyomással elérhetőek a videomegosztó, hír, időjárás és filmes oldalak is. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyibe fog kerülni az óriás, viszont tavasszal biztos a boltokba kerül, hiszen az Európa-bajnokság öt hónap múlva kezdődik.

Hirdetés

Elképesztő, 60 millió forintos összdíjazású AI hackathon Budapesten!

PR Budapesten rendezi meg egy magyar tech cég az első nemzetközi, 24 órás AI hackathonját! Bárki jelentkezhet, aki a mesterséges intelligenciában jártas és képes 24 óra alatt valami egyedit, kreatívat alkotni!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sharp

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés