A Seagate-től érkeznek a WD Red merevlemezek kihívói

A Western Digital tavaly júliusban mutatta be 3,5"-es, 1, 2 és 3 TB-os WD Red merevlemezeit, amelyeket hardveresen és szoftveresen (például NASWare firmware) egyaránt úgy optimalizáltak, hogy elsősorban a hálózati adattárolókban (NAS) állják a sarat, de asztali gépekben is használhatók legyenek, főleg ha valamelyik RAID mód segítségével szeretnénk tárolni adatainkat – mivel utóbbi a hálózati adattárolók esetében egyáltalán nem ritka követelmény, ezért asztali konfigurációkban is lehet belőle profitálni.

Eddig a WD-nek nem volt egyértelmű kihívója ezen a téren, így ha bárki a Seagate tárolóit preferálta, kénytelen volt nem NAS-okra specializált SATA csatolófelületű merevlemezeket használni hálózati adattárolójában. Természetesen csak idő kérdése volt, hogy a WD mikor kap ezen a téren ellenfelet, és ez most meg is történt: az egyszerűség jegyében csak Seagate NAS HDD-nek nevezett újdonságok a WD Redek egyértelmű kihívói. Ennek megfelelően ezek a tárolók a felhasználási terület miatt speciális megoldásokat is felvonultatnak. Ilyen például a NASWorks firmware, mely a teljesítmény mellett a fogyasztást is optimalizálja, illetve a termékeket egyedi hibajavító rutinokkal is felvértezték a tervezők. Emellett nagy hangsúlyt fektettek az alacsony fogyasztásra, a csendes működésre, valamint a nagyobb vibrációtűrésre, amiből bőven akadhat egy olyan dobozban, amiben 4-5 merevlemez is dolgozik egymás mellett egyszerre. A gyártó még annyiban emelte a tétet, hogy kínálatukba 2, 3 és 4 TB tárkapacitású merevlemezek szerepelnek, tehát 1 TB-os nincs, ám kérdés, hogy ennek hiánya mennyire veszi el azon vásárlók kedvét (és fordítja a WD Red felé), akik a kisebb tárterületű, ezáltal költséghatékonyabb megoldást keresik.

Sajnos (mint azt többször tapasztaltuk) a Seagate nem adta meg a fordulatszámra vonatkozó adatokat, ellenben a fogyasztási adatok elérhetőek, valamint azt is tudni, hogy a 3 és 4 TB-os modellekben 4 darab, a 2 TB-osban pedig 2 darab adattároló lemez található. Alant megtalálható a specifikációs táblázat:

Seagate NAS HDD-k paraméterei
Seagate NAS HDD-k paraméterei [+]

Az 1-5 rekeszes NAS-okba szánt, 6 Gbps-os SATA csatolófelületű Seagate NAS HDD-k három év garanciával kerülnek forgalomba a tárkapacitás függvényében 126, 168 és 229 dolláros áron – természetesen adók nélkül.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés