A legújabb pletykák szerint a Seagate kihátrálna a Thunderbolt mögül. Ugyan a vállalat erre az irányra eleve nem tekintett kritikus tényezőként, de számos küldő adattárolójuk támogatja az említett interfészt, ugyanakkor ez a jövőben megváltozik.
Hirdetés
Az eddigi adatok szerint a Thunderbolt messze nem az elvárt mértékben terjed, így lényegében csak az Apple termékei tekinthetők célpiacnak, amit erősít az is, hogy a PC-s gyártók is kezdik feladni az interfész terjesztésére vonatkozó terveket. Nyilván ami nem megy azt nem érdemes erőltetni, de a Seagate számára a terjedés hiánya lényeges probléma, mivel tömeges vásárlóbázis nélkül nincs értelme fenntartani az erre épülő termékvonalat, éppen ezért ezeket a vállalat fokozatosan kivezeti.
Az egyik lehetséges áldozat
Ugyanakkor a Seagate nem távolodik el teljesen ettől a szegmenstől, mivel többségi tulajdonuk van a LaCie néven ismert, tárolókkal is foglalkozó cégben. Utóbbi kapcsán a Seagate továbbra is kínál majd Thunderbolt interfészre köthető külső adattárolókat. Lényeges szempont, hogy a LaCie termékei érezhetően drágábbak a hasonló kategóriába nevező Seagate megoldásoknál, vagyis komolyabb árcédulával már megéri kiszolgálni az Apple eszközeit.
A Seagate az USB 3.0-s és később az USB 3.1-es külső adattárolókra fog koncentrálni, amelyeket szintén be lehet fogni az Apple masináihoz.