Egyelőre jegeli az Intel felvásárlását a Qualcomm

Nem vállalná a cég a kockázatokat, de az értékesebb részlegekkel azért még szemeznek.

Hirdetés

Még szeptember második felében írtunk arról, hogy ajánlatott tehetett a Qualcomm az Intelért, de a Santa Clara-i óriáscégen belül nem igazán érdeklődtek az egyik fő konkurensük ajánlata kapcsán. A Bloomberg friss információi szerint ugyanakkor most úgy néz ki, hogy a Qualcomm mégsem venné meg a teljes vállalatot, ami azzal magyarázható, hogy több kedvezőtlen tényezővel szembesültek volna, amelyek kezelése kockázatos és jelentős kihívás lenne.

Az említett média riportja három problémás tényezőt jelöl meg. Egyrészt az Intel adóssága 50 milliárd dollárnál is nagyobb, amit nehéz lenne menedzselni, másrészt a versenyjogi vizsgálatok sokáig tartanának, és bizonytalan lenne a végkimenetel is. Többek között Kína nagy problémát jelentene, miközben kritikus piacról van szó. Harmadrészt gondot jelent az, hogy a Qualcomm elsődlegesen tervezőcég, így nem igazán van tapasztalata a chipgyártás területén, és úgy néz ki, hogy különösebben nem is érdeklődnek iránta.

A Qualcomm azonban fontolóra veheti az Intel egyes részlegeinek felvásárlását, ami azért lehet hasznos lépés számukra, mert a Santa Clara-i óriáscégnek nagy szüksége van a pénzre. Jelenleg a chipgyártás aligha lesz nyereséges az elkövetkező években, vagyis reális lehetőségnek tűnik a potensebb részlegek és technológiák értékesítése. Ez az irány a Qualcommnak azért is életképes, mert nem terhelnék le magukat az Intel adósságával, illetve a jelenleg masszív pénznyelőnek számító chipgyártó üzletággal.

Előzmények