Hirdetés
A The Wall Street Journal exkluzív riportban, saját forrásaira hivatkozva számolt be arról, hogy a Qualcomm az elmúlt napokban felvásárlási ajánlattal kereste meg az Intelt. Az ügyet egyik vállalat sem szerette volna kommentálni, de a Santa Clara-i óriáscég aktuális piaci értéke 87 milliárd dollár körül van, ami kedvező felvásárlási célponttá teheti őket.
Az Intel jelenleg kifejezetten komoly krízissel küzd, a kritikus fejlesztéseket tekintve sem az előállított termékei, sem a bérgyártó részlegen keresztül biztosított gyártástechnológiái nem versenyképesek a konkurenciával szemben. Utóbbit az is jelzi, hogy az Intel a saját, csúcstechnológiás gyártási eljárásai helyett inkább a fejlettebb TSMC node-jait választja, mert egyszerűen nem működnek jól a házon belüli megoldásaik. Nagyrészt ezért is csökkent sokat a cég értéke, elvégre hiába rendelkeznek annyi gyárral, és hiába épül még megannyi üzem, ha azok nem versenyképes eljárásokat kínálnak a célzott szegmens számára.
A felvásárlás ugyanakkor akkor sem biztos, hogy megtörténne, ha az Intel vezetősége esetleg rábólintana. Ez egy olyan jelentőségű üzlet lenne, amihez szükségesek a versenyhatósági engedélyek, és ez biztosan évekig tartó procedúrát indítana el. Utóbbi azért nagyon veszélyes terep, mert még akkor is éveket csúsznának a kritikus fejlesztések, ha végül a hatósági engedélyeket a cégek megkapnák. Nagyrészt emiatt nem ment végbe az ARM felvásárlása az NVIDIA által, mert az utóbbi vállalat nem látta biztosítottnak az engedélyezést még hosszabb távon sem, és a hosszú évekig tartó várakozás mindkét cég stratégiáját negatívan érintette volna.