Hirdetés

Padlógázzal nyomul a BenQ

Hirdetés

Megújította márciusban bejelentett, két tagból álló szupergyors kijelzőcsaládját a BenQ, ezzel mintegy jelezve, hogy a TFT monitorok piacán zajló „gyorsulási verseny” korántsem ért még véget. Az első negyedévben debütált 17 hüvelykes FP71V+, illetve 19 hüvelykes FP91V+ modellek szürkeárnyalati (G2G) válaszideje rendre 5, illetve 6 ms, a most bemutatott FP71V és FP91V modellek azonban még ezt a váltási időt is túlszárnyalják; kerek 1, illetve 2 milliszekundummal.


BenQ FP71V: villámgyors – egyelőre csak papíron

Az egységesen 4 ms-os G2G válaszidőt nyújtó új modelleket kifejezetten gyors képváltásokat igénylő alkalmazásokat futtató számítógépekhez ajánlja a gyártó, köztük nyilván elsősorban játékgépekhez, hiszen a mozgókép (film) által támasztott igények ennél a felhasználási területnél lényegesen szerényebbek. Mindkét monitort felruházták a BenQ által szabadalmaztatott, élesebb képet és teltebb színeket eredményező Senseye technológiával, mindemellett a korábbi modellekhez képest sikerült javítani a kontrasztarányon (550:1 és 500:1 a 17, illetve 19 hüvelykes modellnél), a fényerő azonban csökkent (400 cd/m2 helyett 300, illetve 270 cd/m2). Mindkét modell rendelkezik továbbá analóg és digitális bemenettel egyaránt, a 19 hüvelykes FP91V-t ezenkívül SRS rendszerű hangszórókkal is felszerelték.

Az új kijelzők megjelenésének idejéről, illetve piaci áráról egyelőre nem árult el részleteket a gyártó.

  • Kapcsolódó cégek:
  • BenQ

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés