Az NVIDIA szerint minden rendben van az új GeForce körül

Az elmúlt hónap végén bemutatott GeForce GTX 470 és 480 kártyák április 12-én kerültek kereskedelmi forgalomba, de az ellátás nem nevezhető jónak. A piackutatással foglalkozó Needham & Company a helyzetet látva utánajárt a dolgoknak, és kiderítették, hogy az előbbi termékekből kevesebb, mint tízezer kártya kerülhetett forgalomba. A kereskedőktől származó adatot az alacsony, 20-30% köré becsült kihozatallal magyarázta az elemzés, ami az elérhetőséget látva logikusnak is tűnik. Korábban a kutatás eredményét Ken Brown nem kívánta kommentálni, így hivatalos válasz nélkül maradtunk.

Drew Henry
Drew Henry (forrás: DigiTimes)

A DigiTimes szerencsére nem hagyta annyiban a selejtarányt firtató híreket, és egy röpinterjú keretében kifaggatták az MCP üzletág igazgatóját. Drew Henry elmondta, hogy az interneten keringő pletykák a 20% alatti kihozatalról alaptalanok, és az NVIDIA kézben tartja az irányítást. Remélhetőleg ez a kijelentés nem azt jelenti, hogy az új generációs GeForce kártyák ellátása a jövőben nem fog javulni, hiszen ez az esetleges árverseny rovására menne, amire már nagyon sokan várnak.

Az interjúban a GF100-ban letiltott CUDA magokra is kitértek, hiszen a lapkában 512 darab ilyen egység van, ám a GeForce GTX 480 jelzésű csúcsmodell „csak” 480 aktív processzormaggal rendelkezik. Drew Henry sajnos nem adhatott pontos felvilágosítást egy jövőben megjelenő termékről, ám elmondta, hogy van esély a teljes értékű GF100 chipet alkalmazó GeForce megjelenésére. Az új termékekkel kapcsolatban talán a Computex szolgálhat pontosabb adatokkal, hiszen pletykák szerint az NVIDIA a júniusban megrendezendő kiállításon mutatja majd be az olcsóbb piacokat megcélzó GF104 és GF108 kódnéven fejlesztett GPU-kat.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés