Hirdetés

Semmi sem segít a Nintendo Wii U konzolon?

A Nintendo nem lehet elégedett a Wii U nevű konzol ünnepi szereplésével, hiszen októberben és novemberben mindössze 222 700 gép talált gazdára az Egyesült államokban. Ezzel a Wii U világszinten mért elterjedtsége 4,3 millió, ami elég kevésnek mondható tekintve, hogy a termék jó ideje megvásárolható. Pedig a piac egészséges, hiszen novemberben 2 millió Xbox One és 2,1 millió PlayStation 4 kelt el.

Az elemzők szerint a Nintendo nem tudja majd teljesíteni a 2014-es üzleti évre vonatkozó terveket, amely 9 millió gép leszállítását tűzte ki célul. Ebből eddig kicsivel több, mint félmillió jött össze. Március végéig persze még van idő, de jelen állás szerint havi 2,1 millió gép értékesítése kellene minimum, ami jó eséllyel képtelenség. A realista szemlélet szerint a 9 milliós célkitűzésből nagyjából 1 millió teljesülhet. Ez jól jelzi, hogy a Wii U konzolon semmi sem segített, ezen belül is az új játékok sem bírták vásárlásra a népet.

Az elemzők véleménye alapján a Nintendo számára új stratégia kell. A vállalat számos olyan cím birtokában van, amelyeket elérhetővé lehetne tenni a ultramobil termékek piacán, vagy akár a konkurens konzolokon is. Ezzel a cég bevételei biztosítva lennének, amíg a Wii U helyett nem jön egy versenyképesebb konzol. Esetleg még meg lehet próbálni egy drasztikus árcsökkentést, de ettől a Nintendo korábban mereven elzárkózott, az eredmények láttán azonban talán átgondolták a helyzetet.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés