Az NVIDIA az elmúlt héten mutatta be a GM204-es lapkát, amelyről részletesen be is számoltunk, de az elmúlt napokban felmerült, hogy a lapka, NVIDIA által közölt, 398 mm²-es kiterjedése nem teljesen fedi a valóságot. Erre vonatkozóan több elmélet született, hiszen a tényleges, hétköznapi eszközökkel elvégzett mérések szerint a GM204 egy 416 mm²-es chip. Az egyik legkedveltebb magyarázat, hogy az NVIDIA szándékosan rossz adatot közölt, hogy bizonyítsák a befektetőknek, hogy a saját HDL-jük (High Density Library) hasonlóan jó eredményt ad, mint az AMD megoldása.
Hirdetés
Mint ismeretes a Tonga cGPU-ban 5 milliárd tranzisztort sikerült bepréselni 359 mm²-es területbe, ami négyzetmilliméterenként nagyjából 13,9 millió tranzisztort jelent. A GM204 a hivatalos adatok alapján 5,2 milliárd tranzisztorból áll, és ez 398 mm²-es területtel számolva négyzetmilliméterenként hozzávetőleg 13 millió tranzisztort jelent. A valóságban azonban a lapka 416 mm²-es, vagyis négyzetmilliméterenként inkább 12,5 millió tranzisztorról beszélhetünk.
Azt fontos kiemelni, hogy amíg az AMD új HDL-t használ a Tonga cGPU esetében, tehát az előrelépés várható volt, addig az NVIDIA ebből a szempontból nem változtatott, azaz nem igazán meglepő, hogy a valós mérések szerint maradt a 12,5-12,8 millió tranzisztoros arány négyzetmilliméterenként.
Az egyébként nem valószínű, hogy az NVIDIA a saját befektetőit szeretné félrevezetni. Ez nem olyan dolog, amivel bárkit be lehetne csapni, hiszen egyszerűen egy GeForce GTX 970 vagy 980 kell hozzá, amin szimplán megmérhető a lapka tényleges mérete, vagyis a befektetők is nagyon gyorsan utánajárhatnak a valós adatoknak. Teljesen irreális azt feltételezni, hogy az NVIDIA csupán ezért ad meg kisebb hivatalos lapkaméretet.
Sokkal inkább az lehet a félreértés mögött, hogy a vállalat újabban nem a hagyományos mérésből számolja ezt a paramétert, hanem a tervezés során egy szimuláció során meghatározott adatról van szó, ami némileg eltérő lehet a gyakorlathoz képest, így a tervezett lapkaméret akár nagyobb is lehet, ha a termék tömeggyártásba kerül. Ez szimplán abból adódik, hogy az adott lapka sematikus dizájnja a valós dizájnra való átültetés során enyhén megváltozhat, ugyanis bizonyos területeken a gyártás során pusztán előnyösebb ritkábban elhelyezni a tranzisztorokat. Ez a termék elvi működésén nem változtat, de arra pont elég, hogy a tervek szintjén számolt és a valós lapkaméret eltérő legyen.
Az már más kérdés, hogy ilyenkor jellemzően elő lehet venni egy vonalzót és érdemes meghatározni egy új lapkaméretet a hagyományos és valós mérésekre alapozva. Ez a GM204 esetében valóban nem történt meg, de nem valószínű, hogy emögött bármilyen félrevezetési szándék állna.