2019. július 22., hétfő

Szponzorunk

Klixnetwork.huKlixnetwork.hu

Ősszel kapják meg a partnerek a Zen 3 magokat használó EPYC CPU mintáit

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

A harmadik negyedévben startoló Rome platformot nagyjából egy év múlva váltja majd a Milan platform.

Az AMD még be sem mutatta a Rome platformba szánt, második generációs, EPYC 7002-es sorozatú processzorcsalád modelljeit, már javában a Zen 3 magokat használó fejlesztésre fókuszálnak. Utóbbi Milan platform néven ismert, és a legelső mintákat ősszel kapják majd meg a partnerek, ami a megszokott tesztidőszakot figyelembe véve egy jövő év közepére időzített startot jelenthet.

A Milan platform esetében fontos megemlíteni, hogy ezt az AMD nem igazán úgy tervezte, hogy újból jöjjön egy jelentős tempóelőny, tehát ezúttal nem érdemes majd hasonló fogyasztás mellett 75-90%-os extra teljesítményre számítani, ahogy az első és a második generációs EPYC esetében. Természetesen sebességben is lesz majd javulás, hiszen a Zen 3 processzormag előnyt fog jelenteni, de inkább a funkcionalitáson van a fő hangsúly.

A képességekről sokat még nem tudni, de információink szerint a Milan platform processzorai ugyanazt a tokozást használják, amit a mostani EPYC megoldások, vagyis megoldott a kompatibilitás a jelenlegi és érkező szerverekkel, persze az új képességeket leszámítva. Ez azt is jelenti egyébként, hogy marad a nyolccsatornás DDR4-es memóriavezérlő, illetve a felépítés tekintetében a Rome platformnál bevezetett chiplet dizájn sem változik. A Zen 3 magokat tartalmazó CPU chipletek viszont újak lesznek, amelyek már a TSMC EUV-s 7 nm-es node-ján készülnek, továbbá az I/O lapka is módosul.

Információink szerint a CCIX támogatása is ott lesz a Milan platformban. Arról nem tudunk, hogy ez esetleg a Rome platformnak a része-e, de a következő generációban biztosan benne lesz. Ez a többi gyártó közül leginkább a Xilinxet érinti, hiszen a cég a következő évben hozza a CCIX-hez tervezett Versal termékcsaládot, amelynek a mintáit már szállítják.

Hirdetés

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.