A legtöbben talán azt várták, hogy a Surface-ből jön egy nagyobb vagy egy kisebb változat a mai sajtótájékoztatón, de a Surface Pro 4 bejelentése után nyilvánvalóvá vált, hogy ilyen nem lesz. Az előadás a Surface Book nevű újdonsággal folytatódott, ami a vállalat legeslegelső notebookja. Vagyis valami olyasmi, mivel a Microsoft sokáig csak altatta a közönséget azzal, hogy a 13,5"-es kijelzővel szerelt Surface Book egy notebook, ám valójában egy convertible, pontosabban egy leválasztható kijelzős hibrid masina, ami azt jelenti, hogy táblagépként és notebookként is használható (ezt figyelembe véve a Book tehát a megálmodott nagyobb Surface-t is megtestesíti). A mérnökök olyannyira kifinomultan oldották meg a két rész egymáshoz rögzítését, hogy első ránézésre senki sem gondolta volna, hogy nem egy egyszerű notebookkal van dolga.
Ezt könnyen megtehették, mivel a figyelmet több dologgal is elterelték. Ezek közül az egyik a furcsa, harmonikaszerű zsanérral, ami csak egy borítás, alatta kísértetiesen hasonló mechanika dolgozik, mint amit a Lenovo Yoga 3 Pro esetében már láttunk.
A másik pedig az NVIDIA GeForce GPU megléte, aminek felbukkanására ebben a kategóriában senki sem számított, főleg azért, mert a robbantott ábrán ezt a billentyűzet alatti részen ábrázolták, akárcsak egy normál notebookban. A Surface Book azonban nem normál notebook és nem is szokványos tablet ebből a szempontból, hiszen míg a hardver magja, a hatodik generációs Intel Core i5 és i7 processzorok, a legfeljebb 1 TB-os PCIe SSD valamint a 8 vagy 16 GB RAM valóban a 13,5"-s, 3000x2000 képpont felbontású (szintén 276 ppi) 1800:1 kontrasztarányú, Gorilla Glass 4-gyel bevont PixelSense érintőkijelző alatt foglal helyet, addig az (opcionális!) 1 GB GDDR5 fedélzeti memóriával ellátott NVIDIA GPU valóban a billentyűzet alá került, tehát külső PCIe összeköttetésen keresztül kapcsolódnak össze dokkoláskor! Sajnos az egyelőre nem derült ki, hogy milyen GPU-ról is van szó pontosan, mindenesetre a Microsoft nagyon büszke a Surface Book teljesítményére ("A leggyorsabb 13"-es notebook"), amit videofeldolgozással és játékkal is demonstráltak.
Érdemes a száraz adatokra is figyelni egy pillanat erejéig. A táblagép rész 220,2 x 312,3 x 7,7 mm-es méretekkel bír, tömege pedig 726 gramm, ami x86-os platform révén igen jónak ígérkezik. Notebookként használva a mérete 232,1 x 312,3 x1 3,0-22,8 mm, tömege pedig 1515 gramm GPU nélkül és 1579 gramm GPU-val. Természetesen a könnyed kivitel nagyban az unibody alumínium háznak tudható be, ami nem megy az üzemidő rovására – 12 óra. A vékony kivitel ellenére nem kell lemondani az USB portokról, amelyek (egészen pontosan két darab) szintén a dokkolón kaptak helyet egy kártyaolvasó társaságában. A dokkoló fő eleméről, a billentyűzetről és a glass trackpadről sem szabad elfeledkezni, mely utóbbi öt ujj egyidejű érzékelésére képes. A 1,6 milliméteres úton járó, háttérvilágítással ellátott gombok a vállalat szerint szuper némán üzemelnek.
A Microsoft Surface Pro 4-hez hasonlóan a Surface Book előrendelése a holnapi napon kezdődik, a szállítás pedig október 26-a. A Book kezdőára 1499 dollár lesz.