Microsoft Surface Pro 4: tökéletesített Surface Pro 3 újdonságokkal fűszerezve

A Microsoft a mai napon megrendezett sajtótájékoztatóján a Lumia 950, 950 XL, 550 és az új Microsoft Band mellett két új PC-s terméket is bejelentett, amelyek közül az egyik a jól ismert klasszikus Surface táblagép vonalat viszi tovább, abból is a Pro változatét, amely ezzel immáron a 4. generációt tapossa. Az elnevezési séma nem változott, tehát az új masina Microsoft Surface Pro 4 lett, és a "minden idők legvékonyabb Core PC-jeként" aposztrofálják amellett, hogy sok újdonságot kínál.


[+]

A továbbra is 3:2 képarányú kijelző köré épülő, mindössze 8,4 milliméter vastagságú tábla PC befoglaló mérte a Surface Pro 3-hoz képest nem változott, ami azért is fontos, mert az új generációs Surface Pro kompatibilis a harmadik generációs kiegészítőkkel, és fordítva is igaz ez. A külső méret változatlansága ellenére a kijelző képátlóját megnyújtották 12-ről 12,3 hüvelykre, tehát értelemszerűen a káva keskenyebb lett. Sajnos a pontos felbontásról nem adtak információt, csak annyit árultak el, hogy 5 millió képpont kerül a kijelzőre, a képpontsűrűség pedig 276 ppi, így ez alapján egyelőre csak találgatni lehet legfeljebb a pontos értéket - amiről azóta kiderült, hogy 2736x1824 képpont, a kontrasztarány pedig 1300:1-hez. Az viszont biztos, hogy a védelmet a legújabb Gorilla Glass üvegre bízták, ami mindössze 0,4 milliméter vastag. A PixelSense kijelzőre egyébként rendkívül sok figyelmet fordítottak a vállalatnál, hiszen a Surface esetében ez kulcsfontosságú, és ezzel lehet a legtöbbet nyerni vastagság terén. Ennek megfelelően a háttérvilágítást is vékonyabbra vették, ez mindössze 1,1 millimétert foglal el.

Természetesen a Surface Pro 4-ben az Intel Skylake processzora dolgozik, de a vállalat nem részletezte, hogy pontosan melyik változattal lesz majd dolgunk (tippünk szerint legfeljebb az i7-7600U jöhet szóba, de ezen kívül lesz Core m és Core i5 is), ám az aktív léghűtést borítékolhatjuk. Csúcskiszerelésben a RAM mérete elérheti a 16 GB-ot, az adattároló SSD kapacitása pedig az 1 TB-ot. Egy különleges csatlakozóval is ellátták, amire dokkoló (vagy inkább portreplikátor) kapcsolható, és ennek segítségével négy darab USB 3.0, két DisplayPort és egy Ethernet csatlakozóval ruházható fel a masina.


[+]

A Microsoft szerint a Surface Pro 3 felhasználók több mint 50 százaléka használt tollas beviteli eszközt, így ez sem maradt ki az új modellből. A legújabb, 1024 nyomáspont megkülönböztetésére képes, tetején virtuális radírral ellátott Surface Pen a PixelSense kijelzővel karöltve a vállalat minden eddiginél jobb, valósághűbb tollas bevitelt ígér. Ráadásként a toll mágneses rögzül a Surface oldalán, több színben is kapható lesz, illetve a hegye is cserélhető, gombjával pedig Cortana szolgáltatásai is igénybe vehetőek. A tápellátásáról nem esett szó, csupán annyit említettek, hogy egy évig bírja a benne lévő elem/telep, így valószínűleg az indukciós töltést kihagyták belőle.


[+]

A gépelést kedvelők számára jó hír, hogy a billentyűzetet és touchpadot tartalmazó öt színben elérhető Type Cover is megújult, és került bele egy ujjlenyomat-olvasó is, amivel a Windows Hello használható majd – de a kamerás módszer is használható marad az 5 megapixeles előlapi kamerával. Az új Type Cover könnyebb és vékonyabb, mint elődje, de jobb használhatóságot ígér az ollós mechanikájú, 19 milliméteres távolsággal és az 1,3 milliméteres úttal rendelkező gombok révén, amelyek mögül a világítás sem hiányzik. A "glass" trackpad méretét az előző generációhoz képest 40 százalékkal megnövelték, így ennek használata is kényelmesebb lesz.


[+]

A Microsoft Surface Pro 4 kezdőára 899 dollár lesz, az előrendelés holnaptól kezdődik, szállítása pedig október 26-án várható.


[+]

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés