Az Apple iTunes zeneboltja túladott az egymilliárdodik zeneszámon, amely történetesen a Coldplay Speed of Sound című muzsikája volt. Az a 16 éves amerikai fiatal, aki a dalt letöltötte a honlapról, több ajándékot is kapott a szám mellé, egyebek mellett 10 iPod zenelejátszóval lett gazdagabb. Az Apple továbbá azt is megígérte, hogy a cég által alapítandó zenei ösztöndíjnak is a michigani tinédzser lesz a névadója.
Az internetes zenevásárlások nekilendülésével párhuzamosan esnek a CD-eladások az Egyesült Államokban. A Nielsen Soundscan statisztikái szerint tavaly 618,9 millió lemez fogyott az USA-ban, míg 2001-ban még 762,8 millió. Ugyanakkor az iTunes látogatottsága 241 százalékkal, 6,1 millióról 20,7 millió felhasználóra nőtt egyetlen év alatt. Az aktív amerikai internetezők közel 14 százaléka rendszeresen betér a virtuális boltba, és a legszorgosabb iTunes-használók a tizenévesek – derül ki a számokból.
A három évvel ezelőtt elindított iTunes népszerűségét jelzi, hogy a bolt a tavalyi év végén – először a története során – bekerült a 10 legnagyobb forgalmú lemezbolt közé az USA-ban. A listán olyan hagyományos üzleteket fenntartó és kézzelfogható zenei adathordozókat árusító láncokat utasított maga mögé, mint a Tower Records, a Borders és a Sam Goody.
Megállíthatatlan az iTunes
- Kapcsolódó cégek:
- Apple
Azóta történt
-
Mini „intelmek” az Apple-től
Steve Jobs szokásához híven hihetetlen teljesítményről beszélt (nem is szabad hinni neki), ezzel indokolta a megújult Mac mini magasabb árát.
-
Itthon is lejárt lemez a CD
Magyarországon a nemzetközi mutatóknál nagyobb mértékben csökken a zenei adathordozók iránti kereslet.
-
A Beatles beperelte az Apple-t
Már harmadszor találkozik a bíróságon a két alma: ezúttal az iTunes zeneboltról és az iPodról folyik a vita.
-
Apple: nincs megegyezés a Beatles-utóddal
A bizonyítékok bemutatásával folytatódott az Apple kontra Apple per. Könnyen lehet, hogy mindkét félnek igaza van.
Előzmények
-
Mit kíván a linuxos közösség?
A Novell felméri, hogy a felhasználók mely szoftvereket látnák szívesen Linuxon is. A legtöbben a Photoshopot követelik.
-
A fájlcserélők ellen csak a perek hatásosak
Beindulni látszik az internetes zeneértékesítés, a lemezkiadók azonban tovább küzdenek a jogsértő megosztás ellen. Háború van – mondják.
-
Támadják az Apple-t
A phishing, vagyis adathalász támadások legújabb célpontjai a Macintoshok lettek.
-
Azt hiszed, csak úgy lementheted?
Az amerikai hanglemezkiadók - a dalszövegek és kották eltüntetése után - az internetes rádiókat is megadóztatnák.

- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- PlayStation 5
- Alkoholista nevelde
- Redmi Note 12 Pro - nem tolták túl
- Vezeték nélküli, láncba kapcsolható ventilátorok jöttek a Lian Litől
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Autós topik
- Hogy is néznek ki a gépeink?
- Canon MILC: EOS R és M topik
- Yettel topik
- További aktív témák...